Tűzlány

6.fejezet

Ott lapultak a falnál, és még levegőt sem mertek venni. A sötétben nem lehetett jól látni, de mintha egy nő sietett volna 2020-ba. Szerencsére nem vette észre őket. Amikor a járat vége kinyílt, a napfény egy pillanatra megcsillant Holly ruháján. Az ember visszanézett... és ekkor megláthatták az arcát. Scarlett volt az! Amikor kilépett az idő-járatból, a kijárat becsukódott.

- Szerinted észrevett minket? - kérdezte Holly, és lángot idézett, hogy lássák is egymást. Will vállat vont.

- Fogalmam sincs. Ha észre is vett, bízzunk benne, hogy nem mondja el senkinek.

Holly bólintott.

- Rendben. Induljunk.

- Várj! Lehet, hogy az a Benjamin is utánamegy- vágta rá Will. Így hát vártak, de csak nem jött senki.

- Most már tényleg menjünk. Vagy előre, vagy vissza, de induljunk, mert halálra unom magamat itt- szólalt meg Holly fél óra múlva. Will ellenkezett, de végül beadta a derekát, hogy elinduljanak 2865-be.

Ezúttal egy farm mellett jöttek a felszínre. Odakint verőfényes napsütés fogadta őket.

- Jó helyen járunk- állapította meg Will. - Ez az elhagyatott farm.

Hollyt a hideg rázta, ha arra gondolt, hogy akár szellemek is megbújhatnak a házban... Ez csak mese. Szellemek nem léteznek, gondolta, de kétségei nem múltak el. Elindultak, és egy kis idő múlva a farmház bejáratához értek. Will már készült benyitni, amikor...

- Te most be akarsz menni oda? - kiáltott fel levegő után kapkodva Holly. A fiú keze megállt a levegőben.

- Igen, és? - kérdezett vissza Will.

- Mindegy. Semmi- felelte Holly, mert úgy gondolta, kicsit furán hangzana, ha megkérdezné, hogy Ugye nincsenek itt szellemek? Will megvonta a vállát, és befejezte elkezdett mozdulatát: benyitott a farmházba. A fiú belépett. Holly, vonakodva bár, de követte.

A ház valaha egy családnak adhatott otthont. A falon festmények, fényképek, a padlón szőnyeg. Néhány szobában még bútorok is álltak: asztalok, székek, fotelek. Még otthonosnak is mondható lett volna, ha nem lep mindent be vastagon a por. Az egykor színes fotók is kifakultak az idő múlásával.

Holly és Will megálltak egy hatalmas tölgyfa ajtó előtt. A fába harcoló medvéket, tigriseket, oroszlánokat véstek. Középen egy szárnyas ló állt fejedelmien.

- Készülj fel a... - mondta Will, de a hangját elnyomta az ajtó nyikorgása, ami magától kitárult. Egy újabb üres, poros szoba volt a másik oldalon... legalábbis látszólag. Mert amikor Holly belépett, elállt a lélegzete. A padlót selymes fű borította, a levegőben szentjánosbogarak keringtek, mivel a kintről beáradó fény ellenére is koromsötét uralkodott a tájon... igen, tájon. Holly észrevette, hogy egy egész mező terül el a szeme előtt. A távolban legelésző állatok sziluettje látszódott, de a lány nem tudta kivenni őket rendesen.

- Szép, mi? - szólalt meg Will Holly háta mögött. A lány összerezzent.

- I-Igen. Nagyon tetszik. De... hogy...?

Will nem válaszolt, csak nézte, nézte a távoli állatokat.

- Gyere- szólalt meg végül, és elindult a mező belseje felé. Holly utána. Ahogy egyre előrébb haladtak, a fű annál magasabb lett, végül már a derekukig ért. A táj egyre dombosabb is lett. A legelő túloldalán egy csillogó tó kapott helyet, már-már vakító fénnyel világította meg a környéket. A víz körül pedig...

A tó körül az ajtón látott fenséges ló legelt. Halványkék szőre, azúrkék sörénye és mélykék szárnya volt. A testtartása királynőiességet sugárzott. Ahogy közelebb értek, halkan felnyihogott.

- Szia Holdfény- suttogta Will, és közelebb lépett, hogy megsimogassa az állat orrát. Holly is közelebb akart menni, de a ló fújt egyet. Tehát Holly csak állt ott, és megbűvölve nézte Holdfényt. - Szeretnénk repülni. Tudsz segíteni, igaz? - kérdezte végtelen gyengéden.

Holdfény nyerített egyet, és orrával a többi szárnyas lóra bökött, akik a mező legvégében álldogáltak.

- Köszönöm, kislány- simította meg utoljára a lovat Will, majd Hollyval együtt elindultak. Holdfény utánuk nyihogott valamit. Will hátrafordult.

- Oh... rendben.

- Te érted, amit mond? - kérdezte értetlenül Holly.

- Igen. Egy dolog, amit viszont én felejtettem el megemlíteni- felelte Will. A lány elmosolyodott, majd megállt.

- Hát, itt vagyunk- nézett a lovakra, amik a szivárvány összes színében pompáztak.