Oroszlán A Kígyók Között, Avagy Létezik-e Kedves Mardekáros? 2

XIV. Összetűzés a kígyók királyával.

Másnap reggel kibaszott fáradt voltam. Reggelinél ritka alkalmak egyike volt, hogy megittam egy nagyon kevés kávét. Annabelle tegnapi akciója nagyon kimerített, azonban semmi nem volt annyira felvillanyozó, mint a közelgő vizsgák híre.

Szerencsére, amikor egy kicsit magamba fordultam Mrs. Norris miatt, rengeteget tanultam lenti labirintusban, ezért max csak ismétlek szeretnék és a szabadidőmet leginkább a kedves barátaim felzárkóztatására akarom fordítani. Emiatt a lányokkal délután egyenesen a könyvtárba hurcoltuk a fiúkat.

Draco, Greg és Vincent szokásához híven hozták a formájukat, azonban a csajok a szintjükhöz képes kiemelkedően jók SVK-ból. Mondjuk meg sem kellett volna lepődnöm, hiszen ebben az iskolában valamiért az összes lány nedvesedik Lockhart műanyag mosolyától.

2 óra masszív magolás és tanulás után elhívtam Bethet, hogy jöjjön segíteni elcipelni egy újabb adag könyvet, amikor a sorok között hirtelen felbukkant Harry és Ron.

– Szia Andi! Van egy perced? –kocogtatja meg a vállamat Ron.

– Hogyne, de sajnos nem tudunk leülni, mivel Dracoékkal vagyok. –húzom a számat.

– Ha lehet gyorsan, mert ezek a könyvek kurva nehezek! –nyöszörög a kötetek súlya alatt Beth.

– Menj nyugodtan. Szólj nekik, hogy még válogatok. –válaszolom. A szőke a könyvek alatt megrogyva elténfergett a többiekhez– Na mondjátok. Mit szeretnétek? –mosolygok rájuk.

– Először is meg szeretnénk köszönni Annabellenek a tegnap esti mentőakcióját. Tudsz arról? –érdeklődik szerényen Harry.

– Hogyne! Végig ott voltam, de amíg Annabelle a vezető, addig semmit sem tudok csinálni. Sajnos ettől vagyok olyan kicseszett fáradt! –ásítok a könyvespolcra támaszkodva.

– Másodszor szeretnénk bocsánatot kérni. Rájöttünk, hogy te sohasem bántanád Hermionét. –szólal meg most Ron.

– Semmi baj. –legyintek– Dhhe uhhgye hhhnehm zahhhvarhh, hhhogy phárssssszasssszájú vahhgyok? –sziszegem Harryhez közel hajolva.

– Nhhem. –rázza a fejét meglepődve a fiú.

– Akkor jó! –állok vissza a helyemre– Még valamit? Különben visszamegyek az asztalhoz... –sürgetem őket picikét.

– Jó, hogy szóba hozod, mert szeretnénk megkérni arra, hogy korrepetáljál minket a vizsgákra... –mondja Harry, mire én kerekre tágult szemgolyóval fordultam feléjük.

– Korrepetálni? Hah! Eltűnt a macska, cincognak az egerek? –kuncogok rázkódó vállal– Komolyra fordítva a szót egyébként szívesen elvállalnám, de 6 után takarodó van. Sajnálom, srácok. Nem tudok mit tenni... –sóhajtok lehangoltan.

– Semmi baj! Azért köszönjük. Szia! –integetnek, miután hátrafordultak és elindultak.

– Sziasztok! –köszönök el tőlük. Szépen megpakolom magam könyvekkel és visszatérek a munkaasztalhoz.

– Mit akartak Harryék? –érdeklődik Beth, közben Katyék észrevétlenül közelebb húzódtak hozzám.

– Felzárkóztatást kértek, de mivel 6 után karantén van, nem tudtam vállalni... –vonok vállat sóhajtva és folytattuk a tanulást. Miután elmúlt 6 és a könyvtárosnő kirugdosott mindenkit a könyvtárból, a tanulást a klubhelyiségben folytattuk kissé hangosabban, mint ahogy kellett volna. De a várt idegeskedés a felsőbbévesektől elmaradt és helyette döbbenetemre csatlakoztak hozzánk. Másnap már velünk volt az összes Mardekáros osztálytársam, harmadnap meg csatlakozott még néhány harmadéves is. Nagyon élveztem azt a pörgést, amit a korrepetálások és a kérdések megválaszolása okozott, bár igazán nehéz volt bebizonyítani a harmadéveseknek, hogy azért értek az ő szintjükhöz is, főleg, ha SVK-ról van szó, hiszen Lockhartot nem nehéz felülmúlni...