Oroszlán A Kígyók Között, Avagy Létezik-e Kedves Mardekáros? 2

Epilógus

Hirtelen mocorgásokat észleltem és megláttam, hogy Ginny most ébredezik mellettem a földön.

- Ginny! Jól vagy? -kúszok oda a döbbent lányhoz. A kis vörös megtámasztotta magát a karjával a földön és bamba arccal körbenézett.

- Andi... ohh, Andi! El akartam mondani... -szipogott könnyes szemmel, szaggatottan- Én voltam, Harry, én voltam... de eskü nem akartam! -pillant Harryre, aki közben ideért mellénk- Az ebédnél szerettelek volna tájékoztatni, de Percy mellett nehezen lehetett... Hogy sikerült legyőznöd azt a szörnyet? Hol van Denem? -értetlenkedik a lány- Arra még emlékszem, hogy egyszer csak előjött a naplóból, de utána...

- Elmúlt a veszély! -emeli fel Harry a kígyó mérgével megperzselt naplót.

- Denemnek vége és a Baziliszkusznak is. -nyugtatom meg.

- Menjünk innen... -nyújtja a kezeit felénk Harry, hogy felsegítsen minket. Nagy nehezen én is feltápászkodtam, mire hatalmas fejfájásom, szédülésem és egy kis hányingerem lett hirtelen. Szerencsére még időben átkaroltak a hónom alatt a srácok.

- Hogy csináltad? -kérdezi döbbenten Harry miközben lassan elindultunk- Hogy voltál képes ideteremni csak úgy?

- Valamit el kell mondanom nektek... -sóhajtottam egy mélyet és belekezdtem a hegyi beszédembe. Kitálaltam nekik a Maledictus átok előnyös oldaláról, az animágiámról, az aurák észleléséről, stb; és a Taplilatuz Errorum mindenné átalakulásáról, meg a Taplilatuz Errorumhoz tartozó mentális betegséget -azaz Annabellet-, viszont a 7 gyerekes rossz részét elhallgattam, mert jobbnak láttam, hogy minnél kevesebbet tudjanak az egészről, meg hát azért álljon meg a menet! Ez már a családunk magánélete...

A kijárat felé út közben a lehető legtöbbször válaszoltam a srácok minden felmerülő kérdésre. A legtöbb abból állt, hogy amikor XY történt velem, akkor az az XY miatt volt-e, vagy nem. A vége felé már annyira nem bírtam a kérdésáradatot, hogy leállítottam őket, majd odamentem a hatalmas Baziliszkusz levedlett bőréhez és kidobtam mellé a taccsot, annyira hányingerem volt. Elástuk a csatabárdot. Ezek után megígértettem velük, hogy nem árulják el senkinek, csak Ronéknak, meg Bethéknek és ellentmondást nem tűrően bejelentettem, hogy csak önszántamból változok át bármivé is.

Néhány percnyi séta után dobogások ütötték meg a füleimet.

- Ron! -kiabálta Harry- Ginny itt van velem! Él és egészséges!

Ron nyögött valami halk, távoli hangot. Néhány sarok után aztán meg is jelent a vidám pillantása egy hatalmas kőrakás mögött.

- Ginny! Hát mégis élsz?! -ujjong a vörös srác örömében, miközben kidugja a kezét a lyukon, hogy segítsen átbotorkálni rajta- De hisz kutya bajod! -nevetett és áthúzta a húgát a résen, majd át akarta ölelni, de a lány eltolta magától- Nincs már mitől félned... egyébként Andi és ez a madár mit keres itt?

Fawkes épp most repült keresztül a lyukon Ginny mögött.

- Fawkes Dumbledore madara, Andit meg ő hozta el a Teszlek süvegben. -feleli Harry.

- Há-há-hát de azt hogy? -értetlenkedik Ron.

- Miután kijutottunk, elmagyarázom. -vágja rá Harry.

- És a kard hogy került hozzád? -ámuldozik a vöröske.

- Nyugi bátyó! Mindent a maga idejében... -torkolja le halkan a testvérét Ginny.

- Lockhart? -érdeklődik Harry.

- Valahol arrafelé. -bökött a fejével Ron egy sötét alagút irányába- Nincs jó bőrben. Gyertek nézzétek meg!