Oroszlán A Kígyók Között, Avagy Létezik-e Kedves Mardekáros? 2

IV. Évkezdés

Az elmúlt szűk 1 hónapban csak a tanulásra és a seprűlovaglásra koncentráltam. Rengeteg minden közhelyes dolgot megtudtam Lockhartról, ami számomra tök fölösleges volt, de izgalmas történetei bevallom tényleg magával ragadtak. Az Abszol Úton vásárolt seprűmet anya ízlés szerint Mardekáros zöldre színezte és Benjaminnal meg Johnatannal kviddicseztünk, hiszen a többiek vagy a Minisztériumban vannak, vagy otthon dolgoznak.

Aztán a hónap végén a fiúk bejelentették, hogy megint el akarnak kísérni a vonathoz, amiből sanszos, hogy rendszert fognak csinálni. De ki bánja? Imádom mind a 6 bolond tesóm!

– Khhelj felh, Andhi! Reghel van. –sziszegi a fülembe Csörgő, a háziállatom.

– Éhhhlvezhed mi, hhhogy rahhjtamh alssssszol te kígyhhhó! –humorizálok kora reggel, párszaszóul és nagy nehezen lecaplatok a piramisunk földszintjére. Ott már javában áll a bál, viszont csak Lucas és édesanyám pörgött. A többiek még csak kamilláztak.

Anya a pár nappal ez előtti megfőzött tisztálkodószereimet pakolászta bele a tágítóbűbájjal felszerelt kis ládikómba, Lucas meg a londoni ruháinkat válogatta. Néhányan meg élénkítőelixírt ittak. Hűha! Korábban keltettek a kelleténél.

Mire összepakoltam az utazóládámba a fontosabb dolgokat aránylag mindenki készen volt. Legalább is azt hittük...

– Merlin szakállára, nemár...! –csap a saját homlokára anya– Jeffrey, Vincent! Megint rátok kell várni a legtöbbet?! –őrjöng. A legidősebb ikerbátyáim most nem az öltözködéssel voltak elmaradva, hanem az állatok kajájával. Sajnos a zebrák nem etetik meg önmagukat.

Szerencsére hamar elintézték, mert anya már azon gondolkozott, hogy szabadon engedi a gonosz alterjét. Ebből látszik, hogy utál késni. Hamar elhoppanáltunk az öreg Moustafa oázisára. Anya kért Benitől egy szemetet, ami szerintem pont ugyanaz a piszkos rózsaszín, foghíjas fésű volt, amit tavaly használtunk. Elrepültünk ezzel arra a bizonyos napraforgómezőre, ami már eléggé el volt száradva. Néhány perc múlva értünk jött a Kóbor Grimmbusz, majd az utazás vége felé, Londonban felszállt Emma és Pansy. Szomszédok, ezért jött együtt a családjuk.

– Jó reggelt mindenkinek! –ujjongok a barátnőim láttán.

– Sziaszia! –integet Emma, mert távol voltak tőlem és az erősen rázkódó buszon egyikünk se tudott közlekedni.

– Csá Andi! Tanultál a szünetben? –kiabál keresztül a buszon Pansy.

– Hogyne! Augusztusban végigolvastam Lockhart összes könyvét! És ti? –érdeklődök náluk.

– Hát... sokat olvastam, de úgy összességében a feléig sem jutottam a könyveknek. –válaszol Emma.

– Mi nemrég vettük meg őket, ezért nem tudtam olyan sokat olvasni belőlük. –közli Pansy kissé szerényen. És ez így folyt tovább a hangos beszélgetést, amíg meg nem érkeztünk a pályaudvarra. Szerencsére nem voltak olyan sokan, hogy panaszkodjanak a hangzavar miatt, hiszen nem csak mi hárman beszélgettünk, hanem az anyukáink is.

Együttesen leszálltunk a Grimmbuszról és rápakoltuk a cuccaimat egy tologatós kocsira, hogy ne a bátyáimnak kelljen cipelni.

– Jöhet megint a gázhalmazállapotú téglafal... –morogja az orra alatt Lucas, mire hirtelen feltört belőlem a nevetés.

– Mit mondtál bátyus? –törölgetem a könnyeim a kuncogástól.

– Hagyjad már magadat, hugi! Jól tudod, hogy miről beszélek. –ugatja vissza nekem.

A téglafalnál egyesével haladtunk befelé a vonathoz. Természetesen én mentem előre a cuccaimmal, utána a legidősebbel kezdve a legfiatalabbig jöttek a bátyáim és a sort anya zárta, majd utána megjelentek az utazós barátaim is. Az óra szerint 10 percünk volt a vonat indulásáig.