OCEAN EYES|[𝐦𝐢𝐜𝐤 𝐬𝐜𝐡𝐮𝐦𝐚𝐜𝐡𝐞𝐫]|

6|

2021 május

O L I V I A

A nap meleg sugarai lágyan simítanak végig a bőrömön, kellemes bizsergést hagyva maguk után. Az íriszeim a napszemüvegem lencséje mögül boldogan siklanak a mellettem lépkedő fiú alakjára. Az ajkaimra egy nagy mosoly kúszik ahogy az izmos karjait átveti a vállamon közelebb vonva magához. A jobb karomat a derekára fonva bújok közelebb hozzá kiélvezve minden pillanatot. A szívem hevesen pulzál a fiú közelségétől és a bennem tomboló érzelmektől - amikhez még mindig nem tudtam hozzászokni.

"A tavasz a kedvenc évszakom." A fiú arcára felpillantva mormolom a szavakat, vigyorogva konstatálva a felém intézett szemforgatást és grimaszt ami kiül a helyes vonásaira.

"Minden nap, legalább kétszer elmondod. Mikor fogod abbahagyni?" A fiú lágyan simítja el a vállamra hulló tincseimet miközben a szavak elhagyják az ajkait. Az íriszeim nem szakadnak el az arcáról mégis, hogy tudnék elpillantani róla ha ilyen tökéletesen néz ki? A fehér rövidujjú tökéletesen simul a kidolgozott felsőtestére, a póló ujja megfeszül a bicepsze körül. A szürke melegítőnadrág és a fehér sportcipő pedig csak hab arra a bizonyos tortára. Mellette hasonlóan laza öltözetemben egyáltalán nem úgy nézek ki mintha a kifutóról röppentem volna ide.

"Majd ha nyár lesz." A vállamat megvonva válaszolok, vigyorogva fordulva a park közepén elhelyezkedő tó felé vezető ösvényre. "De akkor meg azt fogod hallani, hogy a nyár a kedvencem." Hangosan felnevetve ugrok el a fiútól, amikor az ujjait a derekamba bökve csikiz meg. Vigyorogva pillantok hátra az irányába a vállam felett ahogy gyorsabb tempóra kapcsolva sietek a tó felé.

Amióta az Olasz kisvárosba költöztem ez a kis park lett a kedvenc helyem. Azonnal elvarázsolt, és ha lehetett és volt egy kis szabadidőm mindig ide jöttem. Ha valami a szívemet nyomta, ide jöttem. Bármi történt akkor a tó mellett lévő fa tövébe leülve dolgoztam fel a dolgokat.

"A vizsgáiddal végeztél már, ugye?" A fiú mellém lecsúszva teszi fel a kérdést az ujjait a combomra simítva.

"Jövőhéten lesz az utolsó." A kezemet a fiú kezére simítva mormolom a szavakat, az ujján lévő gyűrűt megforgatva. "Utána szabad vagyok." Egy nagy vigyorral az ajkaim körül sandítok a fiúra, aki a fejét rázva pillant az előttünk lágyan hullámzó tóra.

"Ha szeretnél akkor utána hazautazhatunk."

"Az nagyon jó lenne." Boldogan mormolom a szavakat a fejemet az izmos vállára hajtva. Nagy levegőt véve, szippantom be a fiú fűszeres de mégis kellemes illatát hálát adva minden létező istennek, hogy összehozott vele a sors.

Fogalmam sincs, hogy nélküle mi lenne velem. Ha ő nem lenne az életemben akkor talán nem is találtam volna senkit akit képes lennék közel engedni magamhoz.

"Szeretlek." A szó halkan hagyja el az ajkamat, de érezve a fiú apró szorítását a combomon tudom, hogy tökéletesen hallotta a vallomást. Vicces, hogy mind a ketten úgy reagálunk az ehhez hasonló nyilvánításokra, mintha először mondanánk ki őket. Talán tényleg annyira erősek az egymás iránti érzéseink, hogy még mindig nem sikerült feldolgozunk őket.

"Szeretlek Olivia." Mick egy édes mosollyal az ajkai körül pillant le rám, az arcomat a kezei közé fogva. Pillangókkal a hasamban és hevesen pulzáló szívvel hunyom le a pilláimat boldogan hagyva, hogy a fiú egy lágy csókot hintsen az ajkaimra. Az ujjaim lassan simulnak a vállára, óvatosan beletúrva a világos tincseibe. "Nagyon-nagyon szeretlek."

•••

A pilláim hirtelen nyílnak fel. A levegő nehezen jut el a tüdőmbe, ahogy az ágyban felülve a mellkasomra szorítom a kezemet. A remegő ujjaimat ökölbe szorítom, miközben a takarót gyors mozdulattal rúgom le a lábamról. Az íriszeim az órára siklanak, amin a mutatók pont reggel hét órát mutatnak.