OCEAN EYES|[𝐦𝐢𝐜𝐤 𝐬𝐜𝐡𝐮𝐦𝐚𝐜𝐡𝐞𝐫]|

5|

2021 április

O L I V I A

A Mick-kel való találkozást - ami alig nevezhető annak - követően nagyon sok minden megváltozott bennem. Az érzések melyekről azt hittem, hogy már egy ideje nem léteznek újra a felszínre törtek. Az egyedüllét és a szorongás újra a mindennapjaim részéve váltak. A keserű íz a számban újra előkerült, s bármit tettem nem tudtam azt eltüntetni.

Az Olasz versenyhétvégét képtelen voltam végignézni, mert akárhányszor az SCH rövidítésre siklott a tekintetem azonnal újraéltem azt a néhány másodpercnyi találkozást ami a hét elején történt.

Minden létező sejtemmel állítottam azt, hogy túltettem magam a kapcsolatunkon, de egyetlen kósza pillantást követően rá kellett jönnöm arra, hogy közel sem vagyok még ahhoz, hogy túl legyek az egészen.

Ahhoz túlságosan is szerettem a fiút. Túl intenzív és erőteljes volt a kapcsolatunk, hogy három hónap alatt képes legyek túllépni az egészen. S a tudat, hogy Mick sem viseli sokkal jobban a helyzetet talán még inkább ront az egészen.

Elég volt a kék íriszeibe pillantanom, hogy tudjam neki is hasonlóan nehéz feldolgozni ezt a nagy változást mint nekem. S bár ennek talán meg kellene nyugtatni; mégsem ez történt. Ha lehet még jobban kiakadtam. Nem csak magamra lettem még jobban mérges hanem Mick-re is. Amiért képes volt a kapcsolatunkat egy ilyen csúnya végbe üldözni. Amiért én nem voltam elég erős, hogy kitartsak mellette.

A szívem fájdalmasan szorul össze, míg a levegő a torkomon akad. Az íriszeim megtelnek meleg könnyekkel, ahogy a szoba sötétjében lassan ülök fel az ágyban, s döntöm a hátamat a támlának. Az ujjaim remegve fonódnak össze az ölemben, miközben a gondolataim minden csúnya irányba repítenek el.

Olyan erővel harapok az alsóajkamra, hogy szinte pillanatok alatt megérzem a nyelvemen a vér fémes ízét. A körmeim fájdalmasan marnak a bőrömbe, ahogy próbálom megakadályozni magam attól, hogy megfogjam a telefonomat.

A pánik és a szorongás felülkerekedik rajtam. A könnyeim hihetetlen gyorsasággal gördülnek végig az arcomon teljesen eláztatva a bőrömet. Az ajkaim lágyan nyílnak el egymástól, ahogy próbálok elegendő oxigént lejuttatni a tüdőmbe. A gyomromban lévő görcs és a fülem hangos zúgása azonban csak ront a helyzeten.

Tudom, hogy fel kellene kelnem és innom egy kis hideg vizet. Tudom, hogy sokkal hamarabb túl lennék az egészen, ha megmosnám az arcomat és valahogy elterelném a gondolataimat. De egyszerűen képtelen vagyok másra gondolni csak a volt barátomra.

Semmi mást nem látok a szemeim előtt, csak Mick íriszeit melyek már nem a szerelemtől csillogva pillantanak vissza rám.

Az ujjaim nagy lendülettel ragadják meg az éjjeliszekrényen pihenő telefonomat. A sötétnek és a teljesen szörnyű kinézetemnek köszönhetően a készülék kamerája nem ismer fel, így kénytelen vagyok beírni a hat számból álló kódot. Az ujjaim remegése a tekintetem homályossága miatt csak a negyedik próbálkozásra sikerül feloldani a készüléket.

Nem gondolkozva nyitom meg az üzeneteimet legörgetve annak a legaljára, ahol azonnal megpillantom a fiú kontaktját.

A józan eszem tisztában van azzal, hogy amit tenni akarok egy óriási katasztófát fog kiváltani, de a pánikoló énemet ez egyáltalán nem érdekli.