OCEAN EYES|[𝐦𝐢𝐜𝐤 𝐬𝐜𝐡𝐮𝐦𝐚𝐜𝐡𝐞𝐫]|

OCEAN EYES

2022 február

"Csak nekem ismerős ez a pillanat?" Marcus hangja halkan töri meg a rövid pillanatra beállt csendet. A tekintetem lassan siklik a fiú alakjára, aki egy büszke vigyorral az ajkai körül dől hátra a székben kiélvezve a felé irányuló figyelmet. "Mintha elkapott volna a deja vu."

A fejemet rázva sandítok a jobbomon helyet foglaló barátom irányába, aki egy halvány grimasszal az arcán fürkészi Marcus alakját, nagy valószínűséggel a fejében azon agyalva, hogy milyen módszerrel tudná a leghamarabb kiiktatni a fiút. Egy aprót rázva a fejemen simítok végig Mick karján óvatosan összefonva az ujjaimat az övéivel, egy lágy szorítással jelezve neki, hogy minden rendben van és, hogy ne vegye magára Marcus beszólását.

Az utóbbi fél év noha legszívesebben azt mondanám, hogy mesébe illően telt, de sajnos akkor hazudnék. Sok-sok újabb akadályba ütköztünk Mick-kel, de szerencsére sikerült minden bökkenőt átvészelnünk. Míg Mick az ideje nagy részét különböző országokban töltötte addig én visszaköltöztem Angliába, ahol hosszas gondolkozás után újra nekikezdtem a tanulmányaim folytatásának. S noha először nem nagyon akartam visszamenni az egyetemre - tekintettel arra, hogy így kevesebb időm jut majd a barátomra - de Mick addig győzködött amíg be nem adtam a derekamat és be nem költöztem hozzá az angliai lakásába.

Azonban attól függetlenül, hogy újra otthon lehettem, Olaszország és Marcus borzasztóan hiányzott. S pont emiatt egyeztünk meg Mickkel abban, hogy a nyár folyamán veszünk egy lakást - mivel Mick eladta az előző olasz lakását - közösen ahol nyugodtan élhetünk az ingázások közepette.

"Ha olyan ismerős ez a pillanat, akkor igazán összepakolhatnál." Vigyorogva szólalok meg, az asztal irányába bökve amin még mindig megtalálhatóak a vacsora maradékai és a koszos tányérok. "Legközelebb maradj csendben." Nevetve pillantok Marcus arcára mi minden eltelő másodperccel egy újabb érzelmet vesz fel. Sakkmatt.

"Persze csináljak mindent én." A fiú az orra alatt mormolja a szavakat azonban még így sem siklanak el a fülem mellett. Nevetve hajolok közelebb Mickhez majd egy lágy puszit hintve az arcára állok fel az asztaltól.

"Segítek neki, mielőtt kidob mindenkit." Mick egy aprót bólintva szorít egy utolsót az ujjaimon, majd enged el. Végig magamon érzem a tekintetét ahogy a tányérokat összeszedve eltűnök a tolóajtó mögött. "Szemét vagy." A szemeimet forgatva teszem le a tányérokat a pultra, egyesével bepakolva azokat a mosogatógépbe, miközben Marcus a pultnak dőlve vezeti rám a tekintetét.

"De viszont ha én nem lennék akkor talán még mindig külön lennétek." Marcus újfent borzasztóan büszkén magára szólal meg észre sem véve ahogy valaki belép a konyhába.

"Igen haver, de ha te nem lennél akkor nem is szakítottak volna." Callum hangosan felnevetve löki arrébb a legjobb barátját egy gyors pillantást vetve az irányomba. "Eskü csak adj neki egy pofont és lenyugszik." A brit fiú Marcus vállába boxolova mormolja a szavakat, majd a hűtőhöz lépve elővesz egy hat darabos sört.

"Nem akarom ellopni a technikádat, véletlen hozzászokik." Nevetve teszem be az utolsó tényért is a helyére, majd csukom be a mosogatógépet, várakozóan az új-zélandi fiúra pillantva aki a szemeit forgatva indítja le a gépet. "Egyszerűbb a barátnőjével zsarolni akkor mindig csendben marad."

"Remélem tudjátok, hogy nem vagytok viccesek." Marcus morcosan fonja össze a karjait a mellkasa előtt, a szúrós tekintetét gyorsan váltogatva köztem és Callum között.

"Pedig én nagyon jól szórakozok." Nevetve lépek a fiú mellé, ahogy kilépünk a konyhából, majd ölelem magamhoz fél karral. "Csak visszaadom amit tőled kapok." Vigyorogva lépek el a fiútól ahogy kilépünk a teraszra, majd ülök vissza a helyemre, mosolyogva pillantva Mick arcára.