OCEAN EYES|[𝐦𝐢𝐜𝐤 𝐬𝐜𝐡𝐮𝐦𝐚𝐜𝐡𝐞𝐫]|

8|

2021 május

O L I V I A

Egy utolsó nagy levegőt véve pillantok fel Marcus arcára, aki csupán egy biztató mosolyt küldve az irányomba ragadja meg a pulton felénk tolt poharakat. Egy lágy sóhaj szakad ki az ajkaim közül amikor a pulton lévő két másik poharat megragadva a fiú karja köré fűzöm az enyémet, próbálva nem leszakadni tőle a tömegben. A pulzusom egyre magasabbra kúszik ahogy a táncoló tömegen átvergődve a helyiség szellőseb része felé indulunk.

Mick itt van.

Mick ugyanannál az asztalnál fog ülni aminél én is.

A pilláimat lesütve, a tekintetemet szigorúan a cipőmön pihentetve bízom magam az engem vezető fiúra, egészen addig amíg Marcus le nem lassítja a lépteit. Egy hamis mosollyal az ajkaim körül pillantok fel a cipőmről, az íriszeimet lassan vezetve az asztalra, amelynél csupán két fiú foglal helyet. Hol van Mick? Összezavarodva pillantok fel Marcus arcára, amelyről semmit sem tudok leolvasni. Nagyot sóhajtva ülök az egyik szabad székre, az ujjaimat a pohár köré fonva.

"Khmm..." A torkomat megköszörülve vonom magamra a három fiú figyelmét, akik az eddigi csendes egymást bámulásból azonnal felém pillantanak. "Mick-nek közbe jött valami?" A hangom meglepő módon érzelemmentesen cseng, ahogy a poharat az ajkaimhoz emelve egy aprót kortyolok az alkoholos italból.

Callum zavartan pillant a jobbján helyet foglaló F2-es pilótára, aki inkább a poharát megragadva egy nagyot kortyol a saját italából Callumra bízva, hogy válaszoljon a kérdésemre.

"Az előbb írt, hogy fáradt és az anyukája pont felhívta..."

"Marcus az imént mondta, hogy Mick ideért." Az államat a tenyeremre támasztva hajolok közelebb a fiúhoz, aki egy nagyot nyelve süti le a pilláit.

"Mármint, az anyukája írt neki, hogy fel szeretné hívni..."

"Corinna nem szokta ilyen későn fölöslegesen zaklatni a fiát." Lassan dőlök hátra a székben, a karjaimat összefonva a mellkasom előtt. "Hajlandóak lesztek kinyögni, hogy miért lépett le vagy én magam kérdezzem meg tőle?" A szemöldökömet felvonva teszem fel a kérdést magamban imádkozva azért, hogy valamelyik fiú szíve megessen rajtam és elmondja, hogy a volt barátom miért is lépett le minden szó nélkül.

Tudom, hogy a mellettem ülő Marcus tökéletesen átlát a színjátékomon. Hogyne tudná, hisz a volt barátom után rajta alkalmaztam legtöbbször. De mint Mick, Marcus is elég hamar rájött, hogy előszeretettel játszom el, hogy kemény vagyok és nem ijedek meg semmitől sem. De a velem szemben ülő fiúknak fogalma sincs arról, hogy milyen gyorsasággal pulzál a szívem és, hogy mennyire félek attól, hogy nem fognak válaszolni a kérdésemre.

"Mick a barátunk, ha annyira tudni szeretnéd, hogy mi jött közbe akkor őt kérdezd meg." Callum mélyen a szemembe nézve mormolja a szavakat, az ujjaival a világosbarna tincsei közé túrva. A levegő a tüdőmben reked a válasza hallatán. A testem megfeszül amikor a mellettem ülő legjobb barátom halkan felnevet a barátja szavai hallatán.

"Annyira nem fontos..." A fejemet rázva ejtem a kezemet az ölembe az ujjaimat erősen összevonva.

"Pedig két perce még nagyon állítottad, hogy te magad deríted ki, hogy mi a problémája." Robert egy csíntalan vigyorral az ajkai körül szólal meg, az alkarjával az asztalra támaszkodva. "Kérlek légy a vendégem... 519-es szoba."

Lassú mozdulattal sandítok Marcusra aki a kezét a szájára szorítva próbálja elfojtani a kikívánkozó nevetését. Tudom, hogyha most közlöm velük, hogy inkább itt maradok akkor bejön a feltételezésük miszerint csak próbáltam kiszedni belőlük a választ egyáltalán nem gondolva komolyan, hogy tennék egy kitérőt a fiú szobájába. Azonban ha most felkelek innen és lelépek a buliból, még ha nem is látogatom meg a volt barátomat, holnap reggel azonnal letámadnának mindkettőnket, hogy megtudják az igazságot.