OCEAN EYES|[𝐦𝐢𝐜𝐤 𝐬𝐜𝐡𝐮𝐦𝐚𝐜𝐡𝐞𝐫]|

2|

2021 február

AZ ÍRISZEIM A velem szemben helyet foglaló Callumról és a barátnőjéről a mellettük beszélgető Macus és Christian párosára siklik. Az ajkaimra egy halvány mosoly kúszik ahogy a tekintetem összeakad Marcus íriszeivel, aki csupán egy kérdő pillantást intéz az irányomba. Nagyot sóhajtva sütöm le a pilláimat, a fejemet oldalra fordítva ahol azonnal szembetalálom magam a barátom profiljával, aki a másik oldalán ülő Roberttel beszélget. Az ujjaim lágyan siklanak Mick karjára, majd kúsznak le az ölében pihenő kezére, azonban mielőtt összekulcsolhatnám az ujjaimat az övéivel a fiú elhúzza a kezét az érintésem elől, a mellkasa előtt összefonva a karjait.

A szívem kihagy egy fájdalmas ütemet látva a barátom hideg viselkedését. Annyira nem meglepő, hogy a fiú az utóbbi időben szinte minden érintésem alól kitér, de már lassan kezd elegem lenni a folytonos ellenkezésből. Ha nem akar velem lenni, akkor miért nem vet véget a dolognak?

Az világbajnoki győzelmét követően szinte semmi sem volt kettőnk között. Alig beszélgettünk, az intimitásról pedig szó sincs. Noha arról szó sincs, hogy olyan fontos lenne számomra a szex, de kezdek aggódni, hogy a fiú már nem tart olyan vonzónak mint korábban. Félek, hogy valami rosszat tettem amiért Mick már nem szeret, s csak azért nem szakít velem mert nem akar megbántani.

Tényleg megpróbáltam mindent, hogy javítsak a reménytelen helyzetünkön. Frissen készült vacsorával vártam haza a fiút egy hosszú napja után; válaszul csak annyit kaptam, hogy már evett a gyárban és inkább korán lefekszik. Néhány nappal később, amikor éppen semmi egyéb dolga nem volt megkérdeztem, hogy lenne-e kedve elmenni valahova; egy egyszerű most nincs kedvem kifogással dőlt le a kanapéra a Tv elé, hogy valamilyen béna filmet nézzen.

Legutóbb amikor leültem vele beszélgetni a második mondatom után teljesen kiakadt rám. Közölte velem, hogy mindent túlságosan is komolyan veszek és a folytonos hisztijeim mellett nem tud a feladataira koncentrálni. Kezdjük ott, hogy nem szoktam hisztizni. A következő mondata pedig az volt, hogy nem adok neki elég teret és mindig rajta lógok. Kérdem én, hogy lóghatnék rajta ha már lassan egy hónapja alig áll velem szóba és alig ér hozzám?

Már akkor tudtam, hogy valami nem stimmel, de most már sokkal nyilvánvalóbb, hogy a kapcsolatunk zátonyra futott. Már csak az a kérdést, hogy melyikünk fog pontot tenni a végére. S valamilyen furcsa okból kifolyólag van egy olyan érzésem, hogy én leszek az akinél hamarabb betelik a pohár és véget vet a folytonos veszekedésnek és a szenvedésnek.

"Beviszem a tányérokat." Marcus - tekintettel arra, hogy ő a házigazda - a széket hangosan csikorgatva áll fel a helyéről, majd kezdi el összeszedni a koszos tányérokat.

"Segítek." Gondolkozás nélkül, kihasználva a helyzetet sietősen pattanok fel a helyemről, gyorsan összekapkodva a maradék tányért és maradékot a vacsoráról.

A fiú után lassan lépek be a konyhába ahol Marcus néma csendben pakolja teli a mosogatógépet míg én a hűtőbe teszem a vacsora maradékát. Nagyot sóhajtva dőlök a pultnak, az ujjaimmal végigsimítva az arcomon.

"Minden oké?" Marcus kérdő tekintettel pillant az irányomba, miután nagy lendülettel becsukja a mosogatógépet. Egy bizonytalan bólintást követően pillantok ki az ablakon a hátsó udvarra ahol azonnal megpillantom Mick alakját aki háttal ül nekünk. "Történt valami?" Marcus a pultnak dőlve teszi fel a kérdést, majd követve a tekintetemet ő is a barátom irányába pillant.

"Annak örülnék ha történne." Az orrom alatt mormolom a szavakat próbálva visszatartani a kikívánkozó könnyeimet. "Kezdem úgy érezni, hogy a kapcsolatunk zátonyra futott." A fejemet rázva mormolom a szavakat, a hideg tenyeremet az arcomra simítva, próbálva lehűteni a kipirult bőrömet.