OCEAN EYES|[𝐦𝐢𝐜𝐤 𝐬𝐜𝐡𝐮𝐦𝐚𝐜𝐡𝐞𝐫]|

9|

2021 június

O L I V I A

Az a bizonyos Monacóban történt éjszaka után az érzéseim borzasztóan felkavarodtak. Eddig is tisztában voltam azzal, hogy a Mick iránti érzéseim még mindig jelen vannak de azután, hogy újra a karjaiban lehettem rá kellett jönnöm, közel sem vagyok ahhoz, hogy végleg túl legyek rajta. Olyan magabiztos voltam a hétvége előtt. Elhitettem saját magammal, hogy már semmiféle érzelem nem köt a fiúhoz, s csak azért ragaszkodok hozzá - az álmaimban - mert ő volt életem első szerelme. Nem azt mondja mindenki, hogy az első szerelmedet sosem fogod elfelejteni?

Azon az éjszakán kellett rádöbbennem, hogy az érzéseim még mindig nagyon is jelen vannak. Ahogy majdnem fél év elteltével újra Mick karjaiban lehettem a világ is megállt körülöttem. A gondolataim elnémultak, a gondjaim megoldódtak. A szívem törött darabja meggyógyultak. Hosszú idő után boldogan feküdtem Mick karjaiban. S noha szinte egy percet sem aludtam azon az éjszakán - egyáltalán nem bánom. Elég volt a tudat, hogy újra Mick karjaiban lehetek, hogy elnyomja a rám törő fáradtságot. Ki akartam élvezni minden pillanatát - hisz ki tudja mikor adatik meg újból ez a lehetőség?

Sokat gondolkoztam azon az éjszakán. Mi lenne a helyes? Ha reggelig a fiúval maradnék, vagy észrevétlenül kiosonnék remélve, hogy nem emlékszik arra, hogy elve ott voltam? Végül arra a megoldásra jutottam, hogy még mielőtt a fiú felkelt volna csendesen kiosontam a szobájából. S noha akartam hagyni neki egy üzenetet ezt mégsem tettem.

Azonban Mick tökéletesen emlékezett az éjszaka minden pillanatára, s ezt a tudtomra is adta amikor hétfő kora délután felhívott és megköszönte, hogy segítettem neki.

Arra viszont még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy 'együtt töltött' éjszaka után képtelen leszek újra normálisan aludni. Mégis, hogy tudnék? Amikor végre hosszas szenvedés után újra átölelt az a bizonyos melegség és biztonság amit Mick nyújtott számomra. Újra a karjaiban lehettem - noha csak néhány óráig - de annak is sikerült összezavarnia. S noha a szakításunk óta szinte minden nap elgondolkoztam azon, hogy milyen lesz majd újra Mick karjaiban lenni - mégsem tudtam felkészülni rá érzelmileg. Sokkal intenzívebb volt az egész mint amire számítottam. S noha szinte alig olvadt le a vigyor az arcomról - még akkor sem amikor eszembe jutott, hogy miért is vagyok vele egy szobában - most visszagondolva az lett volna a legjobb döntés ha minél hamarabb lelépek.

De sajnos ez nem történt meg.

Az a két szó, még mindig körülöttem lebeg. Oly könnyedén hagyták el a fiú ajkait. Fogalmam sincs, hogy Mick emlékszik-e arra, hogy mit vallott be az éjszaka csendjében. Nem tudom, hogy szándékosan vallotta be, vagy a fejében és a szívében tomboló érzelmek miatt ejtette ki a szavakat.

Én is ki akartam mondani. El akartam mondani neki, hogy ő is borzasztóan hiányzik nekem. El akartam mondani neki, hogy mennyire hiányzik, hogy mennyire szeretem. El akartam neki mondani, hogy hogyan érzek. Hogy hogyan éreztem az utóbbi hónapokban.

De nem tettem.

Mégis, hogy is tehettem volna? Percekkel azután, hogy végre le tudott nyugodni egy borzasztóan nehéz pánikroham után? Hogy is kavarhattam volna fel az érzéseit?

Aznap éjszaka, ahogy ébren feküdtem Mick karjaiban, a kirakós darabjai lassan a helyükre kerültek. Egy a fiú mellett töltött éjszakába került, hogy rájöjjek a dolgok miértjére.

Megértettem, hogy miért szakított velem. Rájöttem minden apró kis részletre. Rájöttem mindenre.

S azóta képtelen vagyok másra gondolni csak arra, hogy milyen borzasztó barátnő voltam. Mick a szemem előtt hullott darabokra és én észre sem vettem, hogy mélyen belül mennyire szenved.