A Rózsa Hatalma

24. fejezet.~Gyertyafény

Dieter egyfolytában a lány kézfejét simogatta, egy percre sem hagyta abba. Nem látta, hogy alszik-e vagy sem, a sötétség teljesen megfosztotta attól, hogy lássa az arcát távolabbról is, így csak várt. Maga elé meredt, s azonnal elképzelte, hogy a lány milyen szép lehet még alvás közben is.

A lányt hamarosan magzatpózba kényszerítette a hideg, azonnal elhúzta a kezét Dietertől, és megpróbálta felmelegíteni magát. A férfi egyből a takarója után nyúlt, majd alaposan betakargatta vele a lányt.
Mikor végzett, felállt és az asztalához lépkedett, odafigyelve, hogy nehogy nyikorogjon lábai alatt a padló. Halkan kihúzta az asztal fiókját, gyertya és gyufa után kutakodott. A henger alakú gyertyát hamar megtalálta, kihúzta onnan, a gyufákat viszont szorgosan kereste tovább.

- Na végre - morogta, aztán halkan kihúzta onnan a gyufásdobozt is.
Meggyújtotta a gyertyát, szinte azonnal fény vette át a sötétség helyét. Mindent, ami a szobában volt, a gyertya lángjának narancssárgás fénye világított meg, hol erősebben, hol gyengébben, amikor enyhe szél süvített be a résnyire nyitott ablakon.

Dieter visszaült a priccsre, amilyen halkan csak tudott. Ránézett a lányra. Edith arca is narancssárgás fényben úszott, akárcsak a szobában megtalálható dolgok többsége, de egyik sem ért annyit a Dieternek, mint ő maga.

- Istenem, de gyönyörű vagy... - érintette meg a puha arcát, s ez olyan hatást keltett benne, mintha egy földre szállt angyalt érintett volna meg.
Hiába volt koszos az arca, esetleg néhol sárgás az ütésektől, a férfit nem érdekelte, számára ő volt a tökéletes nő.

Újra kezébe vette Edith kezét. Lassan egy lágy csókot hintett arra a kézre, mely a túlélés érdekében dolgozott minden nap reggeltől estig.

- Az életemre esküszöm, hogy segíteni fogok neked. Bármi áron - mondta suttogva, nehogy kintről meghallja valaki.

Semmi válasz nem jött, a lány mélyen aludt.

Végignézett a lány hosszanti csíkos ruháján is, mely egyáltalán nem kedvezett egyikőjüknek sem. Dieter nem tagadta, ő is szívesen gombolta volna ki azt a ruhát és húzta volna le róla, hogy aztán együtt gyűrjék össze maguk alatt a takarót, de mégis volt egy olyan érzése, hogy ez helytelen lenne ilyen körülmények között, hiszen a lányt még a kedvesének sem mondhatta. Pedig akarta, de még mennyire, hogy a lány vele legyen, és meg is fogja szerezni magának, ahogy minden jobbra fordul, s nem fognak többé sötét idők járni.

Egy jó idő után a gyertya is olvadozni kezdett, a viasz melegen csordult le annak szélein a láng hatására, s lassan megszáradt. A lángja azonban továbbra is erőteljesen pislákolt, de már nem volt akkora ereje, mint a legelején.

Erős szél csapódott újra az ablaknak egy adott pillanatban. A tiszt kabátja egy szempillantás alatt leesett onnan, az asztalon landolt. Leborította a gyertyát, a viasz mindenhova szétfröcskölt, lángja ellenben nyomban kialudt, s már csak egy vékony füst szállt felfele, amit a szobába süvítő szél lassan a minden irányba szétfújt. Az ablak teljesen kitárult és erőteljesen nekicsapódott a falnak, felverve a lányt mély álmából.
Természetes fény gyűrte le a sötétséget a szobában, újra mindent látni lehetett. Dieter az erős fénytől hunyorogni kezdett, tenyerével beárnyékolta a szemét, míg a lány az ijedtség hatására nyomban leszállt a priccsről és vigyázba állt.

Dieter szó nélkül zárta be az ablakot, azonnal megint eltakarta azt a kabátjával. A szobában megint minden sötét lett, szeme hamarabb hozzászokott, mint a fényhez. Felállította a gyertyát, a nem megszáradt viasz azonnal a tenyeréhez tapadt. Megtörölte tenyerét. Kivett egy gyufaszálat a gyufásdobozból és türelmesen húzta végig annak oldalán. A gyufaszál kettétört. Kivett egy másikat a téglalap alakú dobozból, és újra megpróbálta meggyújtani azt. A gyufaszál azonnal lángra kapott, gyorsan égett a férfi ujjai között. Odaérintette az égő gyufaszálat a gyertyához, ami lassan meggyúlt, s újra tompa fény lett a sötétségben.