A Rózsa Hatalma

26. fejezet.~ Fekete jegyzetek

A nap hátralevő részét a barakkban töltötte. Nadja kérdezgette őt, hogy mikor kap újabb ételadagot Juriéktól, mire ő határozottan közölte vele, hogy napok óta nem látta őket.
Edith ezalatt az idő alatt azzal szórakozott, hogy az egyik falécből letépett egy hosszabb, ám vékonyabb darabot, amely hasonlított egy nagy tűre. Kihúzott egy szálat is a takarójából, majd megpróbálkozott a horgolással. Nem járt sikerrel. Amellett, hogy a szál túl vékony volt, még meg is szúrta magát párszor ügyetlensége miatt. Ujjáról mindegyre sietve lenyalta a vért, a vas enyhe íze a szájában kellemetlenséget okozott.
A horgolásról lassacskán lemondott, áttért a varrásra. Megpróbálta az egyik kisebb lyukat a ruháján bevarrni pár öltéssel, próbaként. Ezt úgy próbálta megoldani, hogy először vette a tűnek használt vékony fát, rátekert egy hosszabb szálat, s azt jó erősen megkötötte. Aztán azt a ruhájába szúrta, kihúzta a másik oldalon. Tíz percébe telt, mire végeredménye is lett a munkájának, hiszen miközben dolgozott, előszeretettel csípett el a többi nőtől beszélgetéseket, pletykákat. Az egyik lengyel lány elárulta titkát, hogy miért is került a táborba, ő sem lehetett idősebb, mint Edith.

- A német jött ninden éjjel... - suttogta lengyelül, továbbra is a terror áldozataként a katona miatt. - Aztán egyik nap betelt a pohár, már nem még tudtam elviselni, hogy állandóan engem szidott mindenért. Azt mondtam neki, hogy ha mégegyszer hozzám ér, levágom a kis akármijét.

Erre a legtöbb lány, nő és asszony, aki értette a nyelvet, nevetni kezdett, a többiek csak értetlenül pislogtak.
Edith is érette a nyelvet, holott nem nevetett, csendben varrt tovább. A lengyel lány sem nevetett, sőt, inkább szégyenkezett, bátorsága ellenére lesütötte látszólag barna szemeit, és maga elé bámult. Edith átérezte, hogy a lánynak mit kellett átélnie, ő is áldozatául esett ennek az egésznek. Lelki szemei előtt újra megjelent Peter Weiss rettegett arca, ahogy felette tornyosul és őt bámulja, érdes tenyerével lassan felfedezi a lány testét. Azonnal beleborzongott. Ebből az egészből csak akkor ábrándult ki, amikor megszúrta magát már harmadjára is. Felsziszegett a tompa fájdalomtól, reflexként azonnal elhúzta onnan kezét.
Négy öltéssel varrta össze aztán azt a kis foltot, a halvány mosolyából ítélve igazán elégedett volt a munkájával.

- Nem is varrsz olyan rosszul, a varrodában hasznodat vennék - jegyezte meg Ivana csendesen, közben az Edith munkáját csodálta.

- Inkább maradok a mostani munkámnál.

- De miért? Tehetséges vagy, kihasználhatnád a lehetőséget. A németeknek is jól jön a munkaerő.

Nadja hol Edithre, hol a nővérére pislogott, nem vett részt a beszélgetésben. Edith felmutatta az ujját, hogy Ivana lássa a kis szúrásokat, amelyekből már elállt a vérzés.

- Ez neked jó munkaerő? Ahogy meglátnák a vérfoltokat a ruhákon, egyből megölnének, Ivana. Ne butáskodj.

- De addig még beletanulsz, nem muszáj most menned. - Ivana nagyon határozott volt, de nem annyira, hogy a lányt meg is tudja győzni.

- Talán igen, de én nem bírnám ki, hogy több, mint nyolc órát üljek egy széken, és csak enni menjek ki. Bele is bolondulnék.

- Jó, igazad van. Nem erőltethetem rád.

Edith bólintott. Beletúrt dús, rövid hajába, mely nőtt még valamennyit az utóbbi hónapban. Jól elrejtette kendője alá, mert félt, hogy észreveszik és újra levágják.

A mellette levő nő szégyellősen kölcsönkérte tőle a tűnek használt vékony fát néhány percre, hogy ő is rendbehozza lyukas ruháját. A lány átadta neki, és közölte vele azt is, hogy nyugodtan megtarthatja, neki nem lesz többet szüksége rá.