The girl and The hunter | SPN¹ |

12. fejezet: Otthon, rémes otthon

Kim

Másfél nap alatt értünk Kansas-be. Anyáék meglepetten fogadtak, és miután elmondtam nekik, mi történt, meglepően megértőek voltak. A vadászós rész annyira nem tetszett nekik, de elfogadták, és nem szóltak semmit. Megbeszéltünk mindent, és örültek, hogy hazajöttem. Dean és Sam maradtak vacsorára, majd elköszöntek, és továbbálltak, bármennyire is marasztalta őket anya legalább éjjelre. A búcsú nem volt épp vidám, de megígérték, hogy hívnak, amikor csak tudnak. Néztem őket, amint elhajtanak az Impalával, majd kis idő elteltével visszamentem a házba. Újra birtokba vettem a régi szobámat, és kipakoltam. Ismét itthon. El se hiszem.

1 héttel később

Az első hetem otthon nyugisan telt. Haladtam a tanulnivalóval, sokat voltam a szüleimmel, meglátogattam régi barátokat, akik nem hagyták még el a várost, és tartottam a kapcsolatot Elle-el is. Mesélt egy-két dolgot, például hogy milyen jól megvannak Peter-el, hogy Tyler kezdi összeszedni magát a történtek után, és hogy Matt úgy tesz, mintha nem is léteztem volna. Na ez eléggé fájt. Ennyit jelentettem neki. Jó tudni.

Az egyetlen érdekes az volt, amit ezek után mondott. Victoria kb 2 hete lelépett az egyetemről, egy szó nélkül. Fogta a cuccait, és eltűnt. Senki nem tud róla semmit. Ilyet még sosem csinált. Biztos megvolt rá az oka.

Szóval nagyjából így teltek a napjaim. Vagy Sam, vagy Dean minden nap felhívott, és megkérdezték, hogy vagyok, plusz elmesélték, épp milyen ügyön dolgoznak. Még segítettem is nekik egy kis kutatással. Megállítottak egy kampókezű szellemet, ami valahogy egy egyetemista lányhoz kötődött, és gyilkolászta a körülötte élőket, majd elhárítottak egy egész várost sújtó indián átkot. Kíváncsian hallgattam, hogy győzték le őket, és bevallom, én is szívesen ott lettem volna. De én kiszálltam, és folytattam a normális életem. Egész egy teljes hétig.

A hétfő meglehetősen borúsan kezdődött, úgyhogy lemondtam a reggeli futásról, és inkább a nappaliban tévéztem. Valami bűnügyi sorozat ment éppen. Ezeket kifejezetten szerettem. Talán mivel már volt hasonló nyomozásban részem. Már közel jártak a megoldáshoz, majdnem megoldották az ügyet. Izgatottan vártam a végét, ekkor azonban reklám lett, és megszólalt a csengő. Kicsoszogtam az ajtóhoz, és kinyitottam, az állam pedig leesett. Ez nem lehet a valóság.

- Mondjátok, hogy most nem álmodom!- kértem, továbbra is lesokkolva.

- Látod Sammy, én mondtam, hogy így fog reagálni- nevette el magát Dean, majd végigmért a tekintetével - Arra viszont én sem számítottam, hogy így fogsz kinézni egy hét után- erre én is végignéztem magamon. A kedvenc meleg pizsim, és egy szőrös mamusz volt rajtam. A hajam egy kócos kontyban, amiből itt-ott kilógtak tincsek, az arcomon nulla smink. Na igen. Általában így járkálok itthon. Előttük annyira nem gáz, kicsiként láttak már rosszabb állapotban is, de ez részletkérdés.

- Látom még mindig nem tanultad meg, hogy nem szóljuk le egy lány külsejét, legyen az bármilyen pocsék is- fontam össze a mellkasom előtt a karom. Sam eddig bírta, elnevette magát, majd hozzám lépett, és megölelt.

- Hiányoztál- szorított magához.

- Te is nekem- viszonoztam az ölelést.

- Hé! És én?- tettetett sértődést Dean.