Mindig is szerettem aludni. Ilyenkor elmenekülhettem a saját kis nyugodt világomba, ahol semmi rossz nem történhet, és ahol minden csendes és szép. Ez afféle rejtekhely volt nekem, ahová elbújhattam a mindennapok sötétjében meglapuló szörnyűségek elől. Biztonságban éreztem ott magam. És sérthetetlennek.
- Kim! Dean!- Sam sürgető szólongatására kiszakadtam a kis világomból, és visszatértem a valóságba. Álmosan nyöszörögve nyitottam ki a szemem, és fordultam a mellettem ülő srác felé.
- Mi az?- motyogtam kómásan.
- Kelj fel!- noszogatott. Erre csak hatalmasat ásítottam, és megdörzsöltem a szemem.
- Mi a baj?- szedtem össze magam. Akkor láttam meg, hogy éppen telefonon beszél valakivel. Elkapta rólam a tekintetét, és hallgatta a vonal másik végén beszélőt - Sam, mi a...
- Hello? Apa, megsérültél?- kérdezte.
Ezt hallva minden álmosság elpárolgott belőlem, és olyan hirtelen ültem fel, hogy kissé még meg is szédültem.
- John? Tényleg ő az?- kíváncsiskodtam. Erre egy bólintás volt a válasz. Ezt nem hiszem el. Felhívta őket. Végre adott valami jelet magáról - Dean, ébredj fel!- ragadtam meg egy párnát, és vágtam az alvó tesóhoz, de semmit sem használt. Jó ég, néha úgy alszik, mint a medvék. Kimásztam az ágyból, átmentem az övéhez, majd nemes egyszerűséggel ráugrottam. Dean fájdalmasan felnyögött, mikor nagy huppanással landoltam rajta, és végre méltóztatott felébredni.
- Te jó ég, mit művelsz?- fordult a hátára morogva - Már nem vagyunk gyerekek. Ez egyre jobban fáj.
- Mert puhány vagy- csaptam mellkason, miközben felültem.
- Te meg eltörted a bordám- tapogatta meg a mellkasát.
- Jaj, ugyan már!- kértem ki magamnak.
- Srácok!- szólt közbe Sam.
- Mi van? Miért kellett felverni?- tudakolta Dean.
- Az apátok van a vonalban- közöltem, a telefonra mutatva, mire Dean is egyből ülőhelyzetbe tornázta magát. Ez gyors volt.
- Már mindenhol kerestünk- beszélt Sam a készülékbe - Nem tudtuk hol vagy, azt sem, hogy jól vagy-e egyáltalán- ezután csend lett, valószínűleg John beszélt - Mi jól vagyunk. Apa, hol vagy?... Mi? Miért nem?
- Miről beszélhetnek?- kérdezte Dean.
- Shh!- intettem le, feszülten hallgatózva.
- A nyomában vagy, ugye? A lénynek, ami megölte anyát- találta ki Sam - Egy démon? Ez biztos?
- Démon?- motyogtam magam elé sokkolva. Ez durvább, mint hittem.
- Mit mond?- faggatózott Dean, az öccse azonban nem is figyelt rá.
- Tudod, hol van?... Hadd segítsünk!- kérte azonnal. Lehajtottam a fejem. Sejtettem, hogy John nem fogja ezt hagyni.
- Add ide a telefont!- nyújtotta felé a kezét Dean.
- Nevek? Milyen nevek?- értetlenkedett Sam - Apa... Apa, mondd el, mi folyik itt!- könyörgött.
Nevek? Miért ad neveket? Mégis mit... Ó. Nem fogja megadni a tartózkodási helyét. Megint csak munkát kapunk, ha jól érzem.
- Add már ide a mobilt!- követelte Dean, majd egyenesen kivette azt az öccse kezéből, és a füléhez emelte - Apa, én vagyok. Hol vagy?- tért a tárgyra. A kérdését hosszú csend követte, ami alatt tökéletesen megfigyelhető változás ment végbe az arcán. A kíváncsi és aggódóból lett érzelemmentes és engedelmes - Igen, uram... Persze, van nálam toll- kikelt az ágyból, és az asztalhoz sétált. Leült, majd az előtte lévő papírt és tollat a kezébe vette - Mik a nevek?
ŞİMDİ OKUDUĞUN
The girl and The hunter | SPN¹ |
Hayran KurguThe girl and The hunter 1. Kimberly Carter 19 éves egyetemista. Az élete remekül megy, egészen addig, míg legjobb barátnője, Allison el nem tűnik egy buli után. A lány érzi, hogy itt valami nem stimmel, és saját nyomozásba kezd, amihez segítséget is...