The girl and The hunter | SPN¹ |

17. fejezet: Rémálmok

Kim

A motelszobára immár percek óta tartó néma csend borult. Sam és én az asztalnál ültünk, és a velünk szemben az egyik ágyon helyet foglaló Victoria-t fürkésztük szüntelen. Dean elment, hogy „megszabaduljon" a holttesttől, és nekem pont elég volt ennyit tudni.

Kérdések ezrei cikáztak át az agyamon, viszont egyiket sem voltam képes feltenni. Egy részem még mindig a feldolgozás fázisában volt annak, amit láttam.

- Na jó, ez röhejes- szólalt meg Victoria, hangja a némaságban majdhogynem kiabálásnak hatott - Tudom, hogy éget a vágy, hogy kérdezhess- nézett rám - Hát kérdezz!

- Mi vagy te?- tört ki belőlem a kíváncsiság.

Ő csak felnevetett kérdésem hallatán.

- Tényleg? Még nem jöttél rá?

- Tőled akarom hallani.

- Vérfarkas- felelte.

Szám már nyílt a következő kérdés feltevésére, ekkor azonban megérkezett Dean.

- A hulla lerendezve- közölte, becsukva maga mögött az ajtót.

- Mit csináltál vele?- érdeklődtem, bár sejtettem a választ.

- Elástam. Biztos helyre- tette hozzá.

- Oké- motyogtam. Remélhetőleg ezzel már nem lesz gond.

- Aha. És így, hogy ezzel megvagyunk...- egy hirtelen mozdulattal előrántotta a pisztolyát a nadrágjából, és egyenesen Victoria-ra fogta.

A lány meglepődött, majd mikor rájött, mire készül az előtte álló, ajka vicsorgásba fordult, szeme színe pedig sárgára váltott.

- Segítettem nektek- morogta.

- Ez igaz, elismerem- biccentett Dean - De miért? Hogy utána te ölhess meg minket?

- Nem, dehogy!- tiltakozott hevesen, visszahúzva agyarait, és visszaváltva szemszínét.

- Akkor miért?- tudakolta - Miért vagy itt? Mit akarsz?

- Elmondanám, ha megnyugodnál- pillantgatott a fegyverre a kezében.

Csakhogy Dean nem mozdult. Rendületlenül tartotta a pisztolyt a kezében, egy másodpercre sem inogva meg.

Ekkor Victoria jelentőségteljesen rám pillantott, tekintetével némi segítséget kérve.

- Dean- szóltam rá, de nem is figyelt. Felkeltem a székről, odaléptem hozzá, és óvatosan kivettem a fegyvert a kezéből, majd leraktam azt az asztalra - Én meg akarom hallgatni.

- Ezt nem mondod komolyan- hüledezett.

- De, komolyan mondom- erősítettem meg.

- Hazudni fog Kim. Az ő fajtája mindig ezt csinálja- méregette a lányt összehúzott szemmel.

- Nem fogok hazudni- csóválta a fejét.

- Higgyem is el, mi?

- Oké Dean, elég!- állítottam le, egy fokkal feljebb emelve a hangomat. Egy darabig álltunk egymással szemben, szavak nélkül vitatva meg a helyzetet, majd végül egy hatalmas sóhaj jelezte azt, hogy beadta a derekát. Elsétálva mellettem lehuppant Sam mellé, és hangtalanul figyelt. Visszafordultam Victoria-hoz - Beszélj!

- Amióta az eszemet tudom tisztában voltam azzal, mi vagyok- kezdte - De ügyesen titkoltam. Nem olyan vagyok, mint a többiek. Én akkor változom át, amikor csak akarok, és képes vagyok teljes farkas alakot is felölteni- mesélte.