The girl and The hunter | SPN¹ |

5. fejezet: Akció indul

A fiúk elmondtak mindent Elle-nek, aki csak letaglózva hallgatta a rázúdított információkat.

- Az egész olyan... elképzelhetetlennek tűnik- sóhajtotta, mikor befejezték.

- Néha az is- jegyeztem meg.

- Mióta csináljátok ezt?- kérdezte a srácokra nézve.

- Kicsi korunk óta- felelte Dean.

- Jézusom- túrt a hajába Elle.

Látszott rajta, hogy erősen próbálja feldolgozni ezt az egészet, és ennek örültem. Örültem annak, hogy hitt nekünk, hogy nem nézett totális hülyének. Ugyanis általában ez szokott a reakció lenni erre a szakmára.

- Tudom, hogy ez most sok egyszerre, elmehetsz, ha akarsz- simítottam meg a vállát.

- Nem- húzta ki magát - Segíteni akarok. Ha egy ilyen mocsok rabolta el Allison-t, akkor segíteni akarok abban, hogy megkapja, ami neki jár- jelentette ki.

- Ácsi!- tette fel a kezét Dean - Ki van zárva! Szépen kimaradtok ebből!- közölte.

- Még én is?- döbbentem le.

- Még szép. Mit gondoltál? Beszambázol a vámpír rejtekhelyére, előrántasz egy csini hegyes kis karót, és majd leszúrod vele?- kérdezte.

- Igen- mondtam úgy, mintha ez egyértelmű lenne.

- Na nem! Előbb nyír ki ő téged, minthogy akár egy lépést is tehetnél.

- Már nem vagyok gyerek, Dean. Meg tudom védeni magam- közöltem.

- Egyáltalán mikor fogtál utoljára fegyvert a kezedben?- nem válaszoltam, csak lehajtottam a fejem - Látod? Kijöttél a formából. Nem neked való ez.

- Olyan vagy, akár csak az apám- morogtam - Ő is megszállottan távol akart tartani ettől az egésztől, pedig látta, milyen jó voltam- mondtam idegesen.

- Csak meg akart védeni.

- Mitől?

- Attól, hogy kinyírasd magad!

- Hányszor mondjam még el, hogy tudok vigyázni magamra?- pattantam fel ingerülten.

- Ó, tényleg?- állt fel ő is, majd elém lépett - Itt egy gyors teszt. Hogy ölsz meg egy vámpírt?- fonta keresztbe a kezét.

- Karó a szívbe, vagy levágom a fejét- vágtam rá.

- Egy vérfarkast?

- Lefejezem, kitépem a szívét, vagy ezüst golyó.

- Szellemet?

- Megkeresem a testet és elégetem.

- Démont?

- Démonűzéssel visszaküldöm a pokolba.

- Alakváltót?

- Ezüst.

Oda-vissza repkedtek a kérdések és a válaszok. Egymással szemben álltunk, komoly arccal, koncentrálva, kizárva minden mást. Tartottuk a szemkontaktust, egy pillanatra sem szakítottuk meg. Olyan volt, akár egy verseny, ahol az nyer, aki a legtöbb helyes választ tudja, és a legtovább bírja a farkasszemezést. Bevallom, egy kicsit még élveztem is. Dean már nyitotta a száját, hogy tovább vizsgáztasson, de én félbeszakítottam.

- Bármit is kérdeznél, tudom rá a választ. Készen állok Dean. Engedd, hogy bizonyítsam- kértem.

Összehúzott szemekkel méregetett, majd sóhajtott.