The girl and The hunter | SPN¹ |

20. fejezet: Pokoltanya

A napok meglepő gyorsasággal teltek, ahogy immár négyen szeltük az utakat az Impalával. Megoldottunk egy-két ügyet, de leginkább azon voltunk, hogy túltegyük magunkat a történteken. John felbukkanása, majd gyors távozása, a harc Meggel meg a dévákkal eléggé megrázó, és fárasztó volt egyszerre. Ráadásul a fiúknak még ott volt a sérülésekből való felépülés is, testi és lelki értelemben is.

Sam egészen jól bírta, viszont Dean-ért még aggódtam egy darabig. Mindig rajta tartottam a szemem, és nem hagytam, hogy rosszul érezze magát, egy percre sem. Egyik este még egy lányt is szereztem neki, akivel szórakozhatott. Ahogy az várható volt, idővel újra felhúzta a védőfalait, így az akkori éjjeli moteles beszélgetésünk óta nem jöttek szóba az érzelmek. Nem erőltettem, nála van, hogy hagyni kell a dolgokat, várni, amíg magától nyílik meg. Ennek ellenére szüntelen vele voltam, hogy ne érezze magát egyedül, és úgy tűnt, bevált. Mindkét testvér sokkal jobb színben volt, és örültem, hogy így látom őket.

A rádióból éppen egy Blue Oyster Cult szám szólt, én pedig elmélyedve olvastam egy könyvet a hátsó ülésen ülve. Mellettem Victoria az ablaknak döntött fejjel aludt, ahogy az előtte lévő Sam is, Dean pedig, ahogy az mindig lenni szokott, vezetett.

Az utóbbi időben az idősebb Winchester megdöbbentően jól kijött a farkaslánnyal, legalábbis szerintem az haladás, hogy még nem ölte meg őt, tekintve, micsoda. Nem nagyon szóltak egymáshoz, nem zavarták a másikat, csak tették a dolgukat. El sem hittem volna róluk, hogy lefeküdtek, ha nem tudtam volna, hogy megtörtént. Sajnos nem derítettem ki tőle sok újdonságot, még mindig makacsul titkolózik. De ami késik, nem múlik.

Pont lapoztam egyet a könyvben, mikor a szemem sarkából észrevettem, amint Dean kotorászni kezd maga mellett, majd a semmiből előhúzott egy műanyag kanalat.

   - Nem akarom tudni, honnan szerezted azt- szólaltam meg, felnézve az oldalakról. Egy pillanatra hátrafordult, hogy rám nézzen, és elmosolyodott. Az a tipikus pimasz, "készülök valamire" mosoly és tekintet volt. Na, ebből mi lesz? Összecsuktam a könyvet, és néztem, ahogy az evőeszközt lassan behelyezi öccse kissé nyitott szájába. Azután benyúlt a zsebébe, és előhúzta a mobilját, amit maga elé tartott, és lőtt egy képet - Jaj, csak ezt ne! Ne megint!- nyögtem fel, amint rájöttem, miért csinálja ezt. Nem szólt semmit, csak a rádióhoz nyúlt, és maxra tekerte a hangerőt rajta.

   - Fire of unknown origins... took my baby away!- üvöltötte a szöveget, közben ritmusra ütve a kormányt.

Erre már persze Sam is felriadt, ahogy a mögötte alvó lány is, és míg utóbbi álmosan tekintett körbe, nem értve mi van, addig előbbi szinte ijedten ugrott egyet az ülésen. Amikor megérezte a kanalat a szájában undorodva kapott oda, és vette ki onnan. Láthatóan nem tetszett neki az ébresztés, és bátyjára hunyorított morcosan, viszont ő csak vigyorgott, mint a tejbetök.

   - Ha-ha, nagyon vicces- mondta gúnyosan Sam. Itt már én sem bírtam visszatartani, bármennyire is szerettem volna, felnevettem.

   - Bocsi, de nem sok szórakozási lehetőség van itt, Kelet-Texas-ban, valamivel el kell ütni az időt- vont vállat Dean.

   - Már nem vagyunk gyerekek, Dean. Nem kezdjük újra ezt a hülyeséget- ingatta a fejét.

   - Mit nem kezdünk el?- próbálta játszani az ártatlant.

   - A szívatást. Hülyeség, és mindig eldurvul. Igaz?- fordult hátra hozzám megerősítésért.

   - Én nem veszek részt ebben, emlékeztek?- tettem fel a kezem védekezőn - Legutóbb, mikor belekeveredtem, eltörtem a karom. Ki akarok maradni ebből.