-Első családi vacsora-

51 4 0
                                    


A kastély belseje meseszép volt a fal vörösen égett s a falakon hatalmas portrék álltak. Hosszú folyosó vezetett az ebédlőhöz Raphael, ha az apja nem lett volna eltévedt volna labirintussal felérő előcsarnokokban. Mikor végre megérkeztek az ebédlőbe egy fiatal lány jelent meg aki kihúzta az asztalfőn a széket, majd átsétált a hatalmas asztal másik felére és szintén ki húzta a széket majd meghajolt. Salamon a fiát a székhez vezette, majd ő is elfoglalta az asztalfőt.

A helyét elfoglalva tapsolt kettőt mire az ebédlő falán sorakozó gyertyák egymás után gyulladtak fel és árasztották el fényükkel az ebédlőt. Salamon felnézett az egyik fiatal inasra, aki abban a pillanatban el is hagyta az ebédlőn és nem sokkal később egy tálal jelent meg amely roskadásig meg volt pakolva mindennel. Raphael mikor azt hitte ennél többet nem láthat feleszmélt egy újabb ajtó nyitásra és mikor az ajtó felé vezette tekintetét meg látott még legalább három szolgát, akik italokat és még tálcát hoztak a karjukon. Raphael azon csodálkozott ,hogy a szolgák hogyan bírják megtartani mind azt, amit behoztak komolyan, mint az „akrobaták „,-gondolta magában. A fiú körbe vitte tekintetét a teremben s vissza emlékezett a régi étkezéseire. Mikor a vacsorát a szobájában egyedül fogyasztotta el vagy az újságárulás közben kinn az utcán.

Az alvilág ura ( Átírás alatt)Onde histórias criam vida. Descubra agora