-Egy familliáris megidézésének szépségei-

43 3 0
                                    

Miután Salamon elvégezte a napi munkáját az is idő is elszaladt már délután három múlt mikor kilépett a szobából. Nyújtózott egyet majd a fia keresésére indult, akit meg is talált az udvar közepén a fűben fekve. A fiú a fáradtságtól alig kapott levegőt biztos a sok játék fárasztotta ki, ami viszont érdekes volt, hogy a farkason egy kicsit sem látszott fáradság jele míg a mellette fekvő kölyök is teljesen el volt fáradva.

-Ki játszottátok magatokat?-kérdezte Salamon majd a fiú bólintott és az apja mellé sétált míg a farkas a Kastély felé vette az irányt és pillanatok alatt eltűnt a folyosók labirintusában.

Salamon miután látta a farkas távozását a fiú felé pillantott majd megszólalt.

-Mit szólnál hozzá, ha holnap be iratkoznál a suliba?-kérdezte a fiú válaszát várva.

-Benne vagyok és akkor holnaptól járhatók oda?-kérdezte a fiú izgatottan.

-Igen járhatsz és a "nővéreid" is oda fognak bejárni tanítani téged,-mondta Salamon.

-Értem és akkor nekem is lehet familiárisom ,-utalt ezzel Lordra.

-Igen a tanításba bele tartozik egy órakeretébe a familiárisa idézés, amit majd az osztályfőnököddel fogsz megtenni valószínűleg holnap,-mondta Salamon miközben az álla alá támasztotta a karját.

-Alig várom!-kiáltotta el magát majd a szobájába szaladt, ahol már Lord várta és egész délután Lordot elemezte és azon elmélkedett vajon neki milyen familiárisa lesz.

 Majd hangosan is tett fel kérdéseket Lordnak azonban arra gondolni sem ,mert hogy a farkas majd választ is ad neki.

-Vajon milyen az idézés?-kérdezte miközben Lordra nézett.

-Könnyű,-mondta egy ásítással Lord.

-Tudsz beszélni?-kérdezte a fiú csodálkozva.

-Már ,hogy ne hiszen még emberi alakot is tudok felvenni,-mondta majd hátsó lábával megvakarta fülét.

-Hogyan lehet ez?-kérdezte a fiú.

-Úgy ,hogy nem sima farkas vagyok egy vérszerződéssel kötődőm a gazdámhoz egy másik világból idézett meg s a fajtám utolsó példánya vagyok,-mondta majd körbe fordulva lefeküdt Raphaelel szembe.

-Tényleg? Mesélsz nekem?-húzódott közelebb a farkashoz.

-Mit szeretnél tudni? -kérdezte a fiút majd az ölébe helyezte a fejét.

-Maga az idézés, hogy működik el tudnád nekem mesélni?

-Az idézés a következőképp zajlik le a démon egy pergamenre egy piktogramot rajzol a te esetedben a tanár, egy vércseppet kell helyezned a pergamenre és megjelenik a familiárisod, akivel szerződést kötsz,-mondta egy újabb ásítás kíséretében.

-Szerződést az milyen? miről szól? -kérdezte a fiú érdeklődve.

-A szerződés a két fél közt egy évig él megbontani nem lehet egyik részről sem,-mondta Lord.

-És te mióta vagy Reefith unokatestvérem mellet?-kérdezte a fiú.

-Azóta az úrnőm mellett vagyok mióta annyi idős volt, mint most te,-mondta a farkas közönyösen.

-De azt mondtad a szerződés csak egy évre szól,-mondta meglepődötten a fiú.

-És akkor mi van? -kérdezte miközben felemelte a fejét, hogy a fiúnak mélyen a szemébe tudjon nézni.

-Hogyhogy még mellette vagy? -kérdezte a fiú érdeklődve.

-Mert én így döntöttem saját akaratomból vagyok az úrnőm mellett,-mondta majd visszahajtotta a fiú lábára a fejét.

-Értem és szerinted Lord nekem milyen familiárisom lesz? -kérdezte a farkas fejét simogatva.

-Majd holnap megtudod,-mondta Lord és most már fáradtságot lehetett felfedezni a hangjában.

-Szerinted nekem is lehet farkasom, ha már rokonok vagyunk az úrnőddel?-érdeklődött izgatottan Raphael.

-Lehet, hogy farkasod lesz ám ennek semmi köze sincs a rokonsághoz hiszen az úrnőm testvérének sem farkasa lett, hanem rókája,-mondta halkan.

A beszélgetés nagyon sokáig tartott és Lord alig tudta a fiút rávenni, hogy menjen vacsorázni majd aludni és másnap kiderül milyen familiárisa idéz meg, de biztosan olyat fog, ami illik hozzá.

Miután Raphael feladta a küzdelmet Lord ellen lefeküdt és arról álmodott, hogy mi fog holnap történni.

Az alvilág ura ( Átírás alatt)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora