A szerelem veszélye-Draco Malfoy

Huszonharmadik Fejezet- A végső...

Anyám a szoba előtt várt, amíg felöltöztem. Hera hasonlóképp cselekedett, ám egyikünk sem tudott megszólalni. Ez többről szólt, mintha csak rajtakaptak volna. Az életünk forgott veszélyben, és szerencsénk volt, hogy nem apám talált ránk. Ki tudja, annak milyen következményei lettek volna... Bele sem mertem gondolni.

-Draco... - szólalt meg anyám megtört tekintettel, amikor kiléptem hozzá, Herára csukva az ajtót. - Ezt mégis hogy képzelted?

Számítottam kiabálásra, számonkérésre, akármire, de a csalódottság hangja, mely megütötte a fülemet, összeszorította a szívemet. Nyeltem egy nagyot, mielőtt megszólaltam volna.

-Sajnálom. Én... - próbáltam kinyögni bármilyen épkézláb mondatot, hiába voltam tökéletesen tisztában vele, hogy feleslegesen próbálkozom.

-Ez a húgod szobája volt. A Nagyúr pedig bármikor, kérdés nélkül betoppanhat, mégis hogy... Mit képzeltél? Én... - nézett rám csillogó szemekkel, ám végül visszafogta magát.

Esetlenül álltam az ajtónak támaszkodva, rettegve, hogy mi következik. Elmondja apámnak? Eljön Voldemort és vége mindennek? Hogy is képzeltem, hogy csak így biztonságban tudhatom Herát... Túl szép volt, hogy igaz legyen.

-Szereted őt? - szólalt meg végül anyám.

Tekintetében őszinte kíváncsiság villant, miközben az arcomat vizsgálta. Gyengéden kezébe vette az enyémet, és éreztem, hogy reszket, arán azonban halvány mosoly rajzolódott ki. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Nem is haragszik? Nem gondolja, hogy veszélybe sodortam az egész családot? Hogy elárultam Voldemortot?

-Igen. Szeretem. - feleltem visszafojtott lélegzettel.

A halvány mosoly egyre szélesebbé vált, miközben engem nézett. Nem tudtam értelmezni a történteket, a szavait, a hozzáállását. Mindig is ő volt az ugyan, aki nem érezte jól magát ebben a sötét világban és Voldemort szolgálatában, de apám miatt nem volt választása. Villámcsapásként sújtott le rám a felismerés, hogy nem is különbözünk annyira.

-Tudom, mit érzel. Amikor fiatalok voltunk, ugyanezen mentem keresztül apáddal. Azonban a mi történetünk remélem más, mint a tiétek lesz. Ha szereted őt, szeresd. Védd meg. Ne hagyd, hogy elnyeljen a sötétség. Legyen ő a fényed.

-Mi lesz apával? És Voldemorttal? Igazad volt, így veszélybe sodortam... - ráztam meg a fejem, miközben éreztem, ahogy kezd rajtam eluralkodni a kétségbeesés.

El kellett volna mennie már akkor, mikor először kértem rá. Legalább tudnám, hogy biztonságban van, és az sokkal jobb lenne, mint minden percben attól félni, hogy eljöhet érte. Azt akartam, hogy éljen, ugyanakkor mellette akartam lenni. Kegyetlen játszmákat játszik a sors...

-Apád nem fog tudni róla. De óvatosnak kell lennetek. Most már bármikor eljöhet a végső leszámolás... Draco. Ne engedd el ezt a lányt.

-Tessék? - kérdeztem teljesen döbbenten, amikor kinyílt mögöttem az ajtó és Hera lépett ki rajta kócosan és édesen, akár egy angyal.

-Jól hallottad. Nektek együtt kell maradnotok. De veszélyben vagy. - nézett anyám egyenesen a szemébe, ő pedig állta a tekintetét, és bólintott.

-Tisztában vagyok vele. De nem hagyhattam annyiban a dolgot. - felelte. - Nem fogok tétlenül ücsörögni és várni, hogy elpusztítson mindent, ami fontos nekem.

-Ó, drágám... - sóhajtott anyám. - Itt maradhatsz. Draco továbbra is vigyázni fog rád, de felkészültnek kell lennetek. Akár ma lehet az a nap, amikor minden eldől...