A szerelem veszélye-Draco Malfoy

Második Fejezet

A hajnal első sugarai meleg fénnyel árasztották el a szobát. Bár az eső halk kopogása megtörte az idillt, Hera nem bánta, ugyanis igencsak szerette az esőt, a vihart, az összes természeti csodát. Készülődés közbeni izgatottságát tehát az időjárás csak tovább fokozta. Szülei előtt próbálta titkolni ugyan, de nagyon is kíváncsian várta első napját a Roxfortban, bár jókedvén csorbát ejtett, amikor a beosztási ceremóniára gondolt. Komolyan mondta, hogy büszke lesz, bárhová is kerül, azonban titkon reménykedett, hogy nem kell akaratán kívül csalódást okoznia szüleinek azzal, hogy nem a Mardekárba osztja be a Süveg. Csupán órákra volt az igazságtól és ez fokozta a szívében dúló vihart.

Valerie és Dávid átmentek vele a falon és elkísérték a 9 és háromnegyedik vágányhoz, onnan azonban magára kellett hagyniuk. Egy hosszú monológ és Valerie könnyes búcsúja után Hera felszállt a vonatra, majd kényelembe helyezte magát. Egy cseppet bánta, hogy egyedül utazik, azonban így volt ideje a gondolataiba merülni a megérkezés előtt, melyek újra egy bizonyos fiú felé kalandoztak.

A vonat monoton zakatolása és ringatózása közben a tájat csodálva merengett azon, hogy vajon milyen lesz az első találkozás. Fogalma sem volt róla, hogy a fiú egyáltalán hallott-e róla valaha. Valószínűnek tartotta, hogy nem, ez azonban nem szegte kedvét. Jó ideje nem keltette fel az érdeklődését semmi ennyire erősen. Megmagyarázhatatlanul vonzotta valami az elméjét az ismeretlen felé. Minden porcikáját izgatottság járta át, ahogy a vonat közeledett a végállomás felé. Próbálta elképzelni, miben lesz másabb az iskola, mint a Durmstrang, ám erős volt a gyanúja, hogy mindenben. Ez aggasztotta ugyan egy kicsit, ám nem élvezett prioritást gondolkozni valóinak listáján.

A vonat kerekeinek csikorgása jelezte, hogy megérkezett, majd ahogy megállt a jármű, összeszedte magát és kilépett a szitáló esőbe. Körülnézve egy hatalmas, köpcös alakot pillantott meg, hosszú hajjal és szakállal, mely alatt széles mosoly terült szét, miközben megindult a lány felé.

" Üdvözöllek. Hagrid vagyok és elkísérlek a Roxfortba. " Állt meg előtte az alak büszkén, majd a lány zavarodott arckifejezését látva elbizonytalanodott. " Nem te vagy az új diák? Aki a 6. évben képes volt iskolát váltani, ráadásul ilyen körülmények között... Hogy is hívták... Valami Heuréka... "

" Hera Duncan. Igen, én vagyok. " felelte a lány szúrós szemmel.

Rövid útjuk során kiderült, hogy Hagrid valójában nagyon is jószívű, csupán kissé különleges. Beszédében nem sok összefüggés volt felfedezhető, ám nem is ez zavarta Herát.

" Mit értettél azon, hogy ilyen körülmények között? " Kérdezte kíváncsian.

Hagrid szemei összeszűkültek, egész testében megremegett és élesen beszívta a levegőt. Nem sietett a válasszal, alaposan átgondolta, mit is mondjon.

" A szüleid biztosan meséltek róla. " Felelte a lányra sandítva.

" Voldemort? " Kérdezte szemrebbenés nélkül.

" Jobban teszed, ha nem veszed félvállról. Veszélyes idők járnak. " Közölte az óriás, majd az előttük magasodó fenséges építményre mutatott. " Megérkeztünk. "

A Roxfort sokkal inkább tűnt egy otthonos és biztonságos iskolának, mint a Durmstrang. Lenyűgözően állt a sziklán, akár egy erőd, ez pedig azonnal szimpátiát ébresztett a lányban.Belépve meleg fény fogadta őket és valahonnan több száz diák zsibongása. Tovább haladtak a hang irányába, majd elértek egy hatalmas, inkább kapunak látszó ajtóhoz, melyet Hagrid könnyűszerrel kinyitott, így be tudtak lépni a Nagyterembe. Hera szembetalálta magát megannyi csodálkozó tekintettel, melyek tulajdonosai azon nyomban sugdolózni kezdtek egymás között. Ki tudott venni egy-két mondatfoszlányt, ahogy elhaladtak mellettük az emelvény felé lépdelve.

" Új diák, ilyenkor? "

" Úgy hallottam, nem volt túl jó híre a Durmstrangban... "

" Le merem fogadni, hogy halálfaló. "

Hera nem tudta mire vélni az alaptalan feltételezéseket, azonban egyre biztosabb lett benne, hogy bár szülei beavatták pár dologba, közel sem mindenbe.

Az emelvényre érve egy ősz hajú, hosszú szakállú, félhold szemüveges emberrel találta szembe magát. Az alak kedves mosolyt intézett a lány irányába, majd ahogy az előtte lévő arany madár szobor elé lépett, az széttárta szárnyait, és az öregember beszélni kezdett.

" Bemutatom az új diákunkat, Hera Duncant. Kérlek titeket, fogadjátok szeretettel, főleg a ház, melybe majd kerül. Foglalj helyet. " Mutatott a lány mellett elhelyezkedő székre.

Hera gyomra görcsbe rándult, hiszen tudta, hogy eljött a pillanat, amelytől úgy félt. A megannyi őt vizslató szempár mit sem könnyített helyzetén. Azt hitte, sikerült valamelyest felkészülnie, azonban ahogy azt hevesen dobogó szíve is bizonyította, tévedett. Lassan helyet foglalt a széken a diákok tömegét pásztázva. Mély levegőt vett, majd behunyta a szemét, ahogy Dumbledore ráhelyezte a Süveget, amely azonnal beszélni kezdett.

" Aha! Látom, nem szeretjük a szabályokat, ugye? " kezdett bele, ezzel mosolygásra bírva a kobak tulajdonosát, hiszen apja is pont így vélekedett. " Büszkeséged van bőven és találékony is vagy."

A lány kinyitotta a szemét, hogy megfigyelhesse a reakciókat. A legtöbben kíváncsian figyeltek, ám volt olyan, aki ügyet sem vetett rá.

" A ravaszságnak sem vagy híján, az ambícióid pedig vezetőt kovácsolnak belőled."

A tömeg zúgolódni kezdett, sugdolóztak és egy bizonyos irányba mutogattak, ezzel jelezve, hogy ők már rájöttek, mi lesz a végső válasz. Hera lassan oda emelte a tekintetét, ezzel egyetemben a süveg elkiáltotta magát.

" Mardekár!"

Ekkor találkozott először a szürkén és hidegen csillogó szemekkel, amelyek őt vizslatták. A lány le merte volna fogadni, hogy a fiú arcán átfutott egy önelégült mosoly, ahogy rátekintett. A levegő mintha megfagyott volna, mintha csak ők ketten lettek volna a Nagyteremben. Hera elakadt lélegzettel próbálta elszakítani a pillantását, azonban a szürke szemek megbabonázták...