A szerelem veszélye-Draco Malfoy

Huszonegyedik Fejezet

Nem találtam konkrét magyarázatot arra, hogy csak úgy oda kerültem, ahová a gondolataim vittek, jóllehet elmém homályossága tompította el érzékeimet olyannyira, hogy képtelen legyek normálisan gondolkodni. Zakatoló szívem nem méltóztatott lenyugodni, ahogy kavargó gondolataim örvénye is csak erősebbé vált, mihelyst feltápászkodtam a földről és bárminemű habozás nélkül a hatalmas és félelmetes épület felé indultam. Nem volt tervem, semmiféle előre megfontolt szándékom, vagy összeszedett mondanivalóm. Egy dolgot tudtam. Beszélnem kellett Dracoval. Még csak abban sem voltam biztos, hogy itt lesz... Vagy lesznek... Még csak félelem sem uralkodott bennem a Halálfalók miatt. Hisztéria uralkodott el rajtam, majd tompaság, minden egyes lépéssel egyre közelebb kerültem ahhoz, hogy teljesen elveszítsem a kontrollt. Hogy kicsússzon a talaj a lábam alól, hogy elveszítsem a maradék reményfoszlányt is.

Minél közelebb értem, annál világosabbá vált, hogy igenis a kastélyon belül tartózkodnak. Méghozzá mindenki. Nem hallottam ugyan a hangját, de tudtam jól, hogy nincs más hely, ahol lehetne. Rettegnem kellett volna, haragudnom, tombolnom és megkérdőjeleznem minden létező érzelmemet irányába. De mindezekre képtelen voltam. Magyarázatot akartam, azt, hogy felvilágosítson minden egyes apró részletről, és azt, hogy ismét közel engedjen magához. Tudtam jól, hogy nem ő választotta ezt, tudtam jól, hogy sosem lett volna képes megtenni... Ismertem. Nem állt össze a kép, semmit nem értettem, és ez felőrölt.

A hatalmas vaskapuhoz érve megálltam egy pillanatra, hogy összeszedjem magam. Nem lett volna okos dolog csak úgy berontani az oroszlán barlangjába, hogy ott helyben eltegyenek láb alól. Ki kellett találnom valamit. Körülnéztem, hogy felmérjem a terepet, már amennyire az arcomba csapódó esőcseppek engedték, és akkor eszembe ötlött, mit is mondott egyszer Draco. Hogy a keleti szárny földszintjén van a szobája. Már csak észrevétlenül be kellett jutnom... Ha nyitva van az ablak, akkor simán kivitelezhető, hogy belógjak, és majd csak akkor lepleződjek le, amikor belép... Elhatározással a szívemben megindultam, igyekezve elkerülni a hatalmas rózsaablakokat, melyek a társalgót és javarészt az egész fölszintet keretezték. Attól nem féltem, hogy esetleg meghallják, hogy betolakodó ólálkodik a területükön, hisz elég fülsértő volt a zaj odabent, valamint a vihar is nekem kedvezett. Ez nem azt jelentette ugyan, hogy bármekkora lármát csaphatok, amikor bemászok az ablakon.

Amint odaértem, amit úticélomnak sejtettem, lehunyt szemmel könyörögni kezdtem, hogy nyitva legyen. Majd egy mély sóhajtás kíséretében kinyitottam a szemem és megkönnyebbülve konstatáltam, hogy a sors megkönyörült rajtam. Nyitva volt. Óvatosan besurrantam ügyelve, hogy véletlen se csússzak meg az ablakpárkányon, hisz biztos voltam benne, hogy az már elegendő lenne ahhoz, hogy lebukjak. A szívem a torkomban dobogott, és tudtam, hogy az életembe is kerülhet a kis akcióm, de nem érdekelt. Csak Dracóval akartam beszélni. És megtudni a teljes, cenzúrázatlan hazugságot, melyhez jogom volt. 

 Körülkémleltem a szobában. Megdobbant a szívem, hiszen minden az ő illatát árasztotta. Annyira erősen, és szívbe markolóan, mintha csak mellettem állt volna. Egyszerű berendezés, semmi nagyzoló giccs. Faburkolatú bútorok, szépen megmunkált sarkakon álló asztal és szekrény. Az ágy mellett kis komód, rajta egy egyszerű füzetke. Lassan odasétáltam, mintha egyetlen lépés véget vetne annak, hogy a szobájában tartózkodhatok. A füzet lapjain kecses betűkkel, gyönyörűen megfogalmazott versek voltak. Megeresztettem egy mosolyt, ahogy arra gondoltam, hogy ott ül az ágya szélén és ezeket fogalmazza. Annyira más volt, ahogy azt gondolták róla. Mégsem engedte meglátni magában a szépet, csak nekem... Óvatosan visszatettem a füzetet a helyére, majd megfordultam, és szembetaláltam magam egy csodálatos, és hatalmas zongorával, előtte egy puha párnájú bársony zongoraszékkel.

" Nem hiszem el, hogy tudsz zongorázni. - ráztam meg a fejem hitetlenkedve, mire Draco csak egy szemtelen mosollyal válaszolt.

-Meglepődnél. - kulcsolta össze kezeit a derekam mögött magához húzva.