A szerelem veszélye-Draco Malfoy

Ötödik Fejezet

Zakatoló szívvel, elszakadt fehérneműmet a kezemben szorongatva csaptam be magam mögött az ajtót. Nehéz lenne megfogalmazni, pontosan milyen érzések is kavarogtak bennem. Élvezet utáni zsibbadtság pár perccel azután, hogy kielégített, majd én a számba engedtem bármi kérdés nélkül? Remegő lábaim ezt támasztották alá, ahogy az is, hogy csupán a gondolattól újra nedves lettem. Égő arcom lehűtvén a szobámhoz tartozó fürdőbe sétáltam, lassan megszabadulva minden ruhámtól. Hideg vizet locsoltam magamra, majd elkezdtem megtölteni a kádat.

A klubhelyiségben engedtem a vágyaimnak, miközben bárki megláthatott volna minket... De a francba is, ez tette olyan izgalmassá... A legrosszabb az volt az egészben, hogy egy cseppnyi szégyent sem éreztem, csupán vágyat az ismétlésre. Dühösen megráztam a fejem, majd a kádba telepedtem. Felforralta a véremet, hogy az a rohadék rajtam élte ki a hataloméhségét, azonban be kellett látnom magamnak, hogy ha annyira nem akartam volna, nem is engedtem volna. Az agyam mintha kikapcsolt volna a jelenlétére, képtelen voltam józan gondolatokra, ahogy szemeinek ezüst csillogása rám villant. Az egyetlen, amit tehettem, hogy emelt fővel távoztam a tett helyszínéről, ott hagyva őt letolt nadrággal. A képre elmosolyodtam, azonban a bizsergés is visszatért. Megráztam a fejem és próbáltam minden vele kapcsolatos gondolatot kiűzni a fejemből.

Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, amikor hallottam, hogy valami kaparászik az ablakomon. Kinyitottam a szememet és kelletlenül kiszálltam a kádból, majd megtörölköztem és magamra kaptam a fürdőköpenyem. Az ablakom előtt egy rezes tollazatú bagoly ücsörgött türelmetlenül, csőrében egy borítékkal. Kinyitottam az ablakot, a madárral együtt a hűvös, esti levegőt is beengedve. Szemrehányó pillantással ledobta a levelet az ágyamra, majd hangot adott méltatlankodásának, amiért megvárattam. Finoman kizavartam a helyiségből, mire megrázta magát, majd kirepült az ablakon.

Lehuppantam az ágyra, kezembe véve a borítékot, mely a szüleimtől jött, így felnyitottam és olvasni kezdtem

" Drága Hera,

Örömmel értesültünk róla, hogy minden rendben veled. Nem kell félned, nem haragszunk rád, amiért a Mardekárba kerültél. A ház így gazdagodott egy remek boszorkánnyal. Reméljük, jól fogod magad érezni és mielőbb barátokra is szert teszel. Tartsd azonban észben, amit mondtunk és maradj távol Draco Malfoytól!

Tartozunk neked néhány információval, melyek hiányában veszélyes lenne folytatnod a tanulmányaidat. Találkozhatunk, amikor az iskolád kirándulásra megy Roxmortsba. Addig is bátran fordulj Dumbledore professzorhoz bármivel.

Ölel,

anya és apa"

Mélyet sóhajtva összehajtogattam a levelet. Tény, így megspóroltak számomra egy fejtöréssel töltött estét, hogy mit is kéne nekik írnom. Nem számítottam rá, hogy önként felajánlják, hogy beavatnak a Voldemortot övező titkokba. Reménykedtem benne, hogy Dracoval kapcsolatban is informatívak lesznek. Természetesen nem terveztem egy szót sem említeni arról, hogy a kelleténél jobban egymásba bonyolódtunk. Egyébként sem jelentett semmit...

Idegesség uralkodott el rajtam, ha az elkövetkezendő beszélgetésre gondoltam. Nem tudtam, mire számítsak, azonban jogomban állt tisztában lenni az engem körülvevő világgal. Akárhogy is, de várt rám az igazság, amely csak jobb lehetett, mint tudatlanságban élni.

A fiókomba csúsztattam a levelet, majd egy alapos fogmosás után ágyba bújtam és szinte azonnal elnyomott az álom.

****

Egy sötét, poros helyiségben ébredtem. Hallottam, ahogy odakint süvít a szél, a közelből beszélgetés moraja hallatszott. Orromat facsarta valamilyen leírhatatlan bűz, mely leginkább égett hús szagára hasonlított. Vastag falak vettek körül, előttem pedig egy hosszú folyosó terjeszkedett, amelynek végén apró fény adott lehetőséget a körülkémlelésre. Valami azt súgta, nem lenne okos dolog pálcát gyújtani, így a fal mentén araszolva közeledtem a fény forrása felé. Ahogy közeledtem, úgy kerített hatalmába a félelem, bár nem tudtam volna megmagyarázni az okát. Mire ki tudtam szűrni pár mondatfoszlányt, abbamaradt a beszélgetés, én pedig reflexből megtorpantam. Vártam pár másodpercet, ám semmi nem utalt rá, hogy észrevettek, így tovább haladtam. Egészen közel érve realizáltam, hogy a fény egy szoba nyitott ajtaján szűrődött ki, így óvatosan belestem rajta.

Csupán egy ódon, trónszerű karosszéket láttam, amely nekem háttal helyezkedett el, így nem tudtam rendesen kivenni a benne helyet foglaló alakot. A szék mellett egy kócos, fekete hajú nő állt, kezében kecsesen tartva pálcáját. Igen ismerősnek tűnt, azonban nem jutott eszembe, honnan.

" Nagyúr, nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet. " rebegte a széken ülő alaknak, akinek csúnya, hamuszürke ujjai úgy markoltak a szék karfájára, ahogy egy kígyó tekeri körbe áldozatát.Lassan sejlett fel bennem a felismerés, amitől a szívem a torkomban kezdett dobogni.

" Bellatrix..." szólalt meg az alak nyájas, vérfagyasztó hangon, és ekkor jöttem rá, ki után is leskelődöm pontosan.

A lábaim a földbe gyökereztek, a szívem majd kiugrott a helyéről. Izzadó tenyérrel a pálcámat szorítottam, reménykedve, hogy nem vesznek észre, mivel biztosra vettem, hogy azzal földi pályafutásomnak vége lenne.

" Talán kétségbe vonod az ítélőképességem? " folytatta Voldemort.

" Dehogy, nagyuram. Csupán nem értem, mitől olyan különleges az a lány. "

" Megtudod majd, ha eljön az ideje. Hosszú évek óta várok erre a pillanatra. Fáradj be, kedvesem... " mondta, mire egy méretes kígyó kúszott a lábamhoz, jeges félelemmel átitatva minden porcikámat.

Lehetetlennek tartottam, hogy rólam legyen szó, az ösztöneim azonban mégis ezt súgták. Akaratlanul is besétáltam a helyiségbe, kezemben szorongatva pálcámat. A kígyó visszakúszott gazdájához, aki ekkor felállt, majd szembefordult velem. Ocsmány arcán elégedett mosoly jelent meg, ahogy meztelen talpaival felém kezdett lépdelni. Hosszú ujjai közé vette pálcáját, majd lassan rám szegezte, én pedig az iszonyattól mozdulni sem tudtam. Egyszerre csak hatalmas, vakító fény lepte be a szobát és az utolsó, amit még láttam, az volt, hogy a pálca hegye az alkaromra szegeződik, égető, fájdalmas érzést hagyva maga után. Ezután csak teljes sötétséget.

*****

Izzadtságtól csatakosan, bőrömhöz tapadt hajjal és zakatoló szívvel ébredtem. Rettegve tekintettem körbe, majd kicsit megnyugodva realizáltam, hogy a Roxforti szobámban vagyok. A hajnal első sugarai gyér világosságot csempésztek a helyiségbe. Lassan kibújtam a takaró alól és az ablakhoz sétáltam, hogy beengedjek némi levegőt. Üdítően hatott rám a friss szellő, így pár percig csak álltam ott és élveztem. " Csak egy rémálom volt." gondoltam, majd a fürdő felé vettem az irányt, hogy elkészülődjek egy újabb naphoz. Azonban ahogy a fogkefémért nyúltam, iszonyatos fájdalom nyilallt a karomba, majd tekintetemet odakapva észrevettem, hogy egy nagy, alaktalan heg ékeskedik rajta. Rémülettől remegve gondoltam vissza az álomra, amely immár nagyon is valóságosnak tűnt...