A szerelem veszélye-Draco Malfoy

Tizenhatodik Fejezet

 A toronyban történt eszmecsere óta egyetlen szót sem váltottunk. Nem kellett azon fáradoznom, hogy elkerüljem, mivel hasonló ambíciói voltak velem szemben. Ahogy összeakadt a tekintetünk, szinte azonnal elfordította a fejét. Egyre kevesebbszer jelent meg az órákon, ezzel növelve az aggodalmam érte, ami kezdett szemet szúrni Harrynek. Nem hibáztathattam érte, hiszen tisztában voltam vele, mekkora önzőséget követtem el vele szemben. Ha igazán őszinte akarok lenni, szinte vártam, hogy mikor fogja azt mondani, hogy tovább nem hajlandó elviselni - azonban nem tette.

Draco szavai csengtek folyamatosan a fülemben, egy perc nyugtot sem hagyva. Igaz, én léptem vissza először, mégis fájt, hogy egyetértett velem. Ugyanakkor képtelen voltam felfogni, hogy miért döntött úgy, hogy távol marad tőlem. Ismertem a saját okaimat, arról, hogy ő végül miért folyamodott ehhez a döntéshez, csak tippjeim voltak. Kezdtem megérteni, mit érezhetett, amikor én hagytam őt magyarázat nélkül. Fájt, és minden egyes elmúlt nappal egyre jobban emésztett. Tudni akartam, miért, még akkor is, ha nem változtatna semmin. Még akkor is, ha mindent megváltoztatna...

Közeledett a nyári szünet, ám a helyett, hogy izgatottság lett volna úrrá rajtam, csupán őrlődtem. Próbáltam megfejteni az okot, azonban sehogy sem jutottam közelebb az igazsághoz, bárhogy is próbálkoztam.

A szünet előtti nap Hermionéval ücsörögtem kint, a napfényben, amikor hirtelen felém fordult.

" Hera, avass be. "

" Tessék? " - néztem rá szemöldökráncolva, mivel fogalmam sem volt, miről beszél.

" Olyan, mintha teljesen máshol járnál mostanában. Harry nem mondja ugyan, de egyre nehezebben viseli. " - közölte, mire nagyot sóhajtottam.

Hezitáltam, mielőtt bármit is válaszoltam volna. Nem voltam biztos benne, hogy nem ítélkezne, még ha igyekezne is elfojtani valós reakcióját. Tudtam, hogy ő lenne az utolsó, aki úgy alkotna véleményt, hogy megbántson vele, mégis vonakodtam előállni a dologgal, hiszen Harry legjobb barátja volt. Így próbáltam olyan megfogalmazással előállni, amely nem volt teljesen átlátható.

" Miért szereted Ront? " - kérdeztem, mire fülig elvörösödött, és hebegni-habogni kezdett. " Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád, miről beszélek. "

" Nem tudom elmagyarázni. Egyszerűen... Vonz hozzá valami. " - mondta óvatosan.

" Pontosan. Harry esetében konkrétan körül tudnám írni, miért jó vele lenni. Nincs az a megmagyarázhatatlan húzóerő, amely felé irányít. " - mondtam, erőteljesen kerülve a pillantását.

Néma csend telepedett ránk, amíg a reakciójára vártam. A madarak vidám füttykoncertje és a kabócák dalolása voltak az egyetlen zajforrások.

" És Draco? " - kérdezte végül.

Igyekeztem összeszedni a gondolataimat, mielőtt szólásra nyitottam volna a számat. Említésére a pulzusom az egekbe ugrott, a szívem majd kiesett a helyéről, és kiszáradt a szám.

" Ő más... Nem igazán tudom elmondani, miért ő. Elemi erővel húz hozzá valami, úgy érzem, sosem szabadulok ettől az érzéstől. Egyszerűen mellette akarok lenni... Még akkor is, ha tudom, hogy annak következményei lehetnek. Mellette akarok állni, akármin is megy keresztül. És tudom, hogy okkal lökjük el egymást, és hogy a sors, vagy nem tudom, minek nevezzük, okkal akar minket elválasztani egymástól. Mindezek ellenére az eltelt hónapok alatt csak felerősödtek az érzéseim... " - hadartam el végig a földet bámulva.

Sosem mondtam ki mindezt hangosan, mélyen mindvégig tagadtam, próbálkoztam a körülményekre való tekintettel tudomást sem venni arról, ami a kezdetektől formálódott bennem. Azonban ahogy Hermione feltette a kérdést, tudtam, hogy nincs visszaút.

" Szereted? "

Elmosolyodtam, tudván, hogyha kimondom, azzal megpecsételem a saját sorsom. De nem bírtam tovább visszafogni a bennem tomboló érzéseket.

" Igen. Szeretem Dracot... "

A beszélgetésünk után Hermionéval, izgatottság és idegesség elegye keveredett bennem. Tisztában voltam vele, hogy pontot kell tennem a dolog végére Harryvel, de fogalmam sem volt, hogyan.

A szünet napján már csak idegességet éreztem. Gyomromban szorító görccsel láttam neki összepakolni a holmimat, kihasználva minden egyes másodpercet, hogy lenyugtassam magam. Amire készültem, hatalmas lépés volt számomra, így nem igazán tudtam illő módon felkészülni rá. A legtöbb, amit tehettem, hogy lelkiekben tréningeltem magam, bár ez sem bizonyult elegendőnek.

A szünetre igyekvő diákok vidám, életteli zsivaja betöltötte a peront, és a Roxfort Expresszt is egyaránt. Harry a kezemet fogva lépdelt a jármű felé, mit sem sejtve arról, hogy mire készültem. Ahogy egyre közelebb értünk, megpillantottam őt. Szőke, rikító haja fakó keszekuszaságban simult fejére. Arca fáradt, és kedvetlen volt, szemeiből elveszett az összes csillogás. Összeszorult a szívem a gondolatra, hogy szenved, és nem segíthetek rajta.

" Harry... " - mondtam megtorpanva, mire mind a hárman kérdő tekintettel fordultak felém.

Megeresztettem egy jelentőségteljes pillantást Hermione felé, aki szerencsémre egyből értette, mire is gondolok, így felrángatta Ront a vonatra, kettesben hagyva minket. Mélyet sóhajtva Harry zöld szemébe néztem, és eleresztettem a kezét.

" Mondanom kell valamit. "

" Nem kell. " - szakított félbe, még mielőtt elkezdtem volna.

" Tessék? " - kérdeztem értetlenül, mire mosolyogva megrázta a fejét.

" Tudom, Hera. Nem értek egyet a döntéseddel, és alapból nem is értem az egészet. De tudom, és nem kényszeríthetlek semmire. "

Meglepődöttségemben meg sem tudtam szólalni. Akármilyen reakciót is vártam, az nem ilyen volt. A megkönnyebbültség hulláma söpört végig rajtam, ahogy megszorította a kezem.

" Nem foglak vissza. Menj. " - mondta, majd felszállt a vonatra.

Mélyet sóhajtva összeszedtem magam, és elindultam. Talán a végzetem, talán a boldogságom felé. Fogalmam sem volt, csupán azt tudtam, hogy végre megtehetem, amire hónapok óta vágytam. Hogy szabad utat engedhetek az érzésnek, amit oly sokáig igyekeztem elnyomni magamban.

A zaj körülöttem elhalkulni látszott, mintha csak ketten lettünk volna a világon. Semmi, és senki mást nem láttam, csak őt. Semmi mást nem tudtam, csak azt, hogy végre szívem szerint cselekszem.

" Draco... " - szólítottam meg remegő hangon, mire rám nézett.

Szükségtelen lett volna bármi mást mondanom. Éreztem a tekintetéből, hogy tisztában volt az indítékaimmal. Pillantása azt üzente, hogy ő is oly régóta vágyott már erre, mint én. Remegve közelebb léptem hozzá, ő pedig hezitálás nélkül magához húzott, átölelte a derekamat, másik kezét az arcomra téve. Szemeiben újból fellelhetővé vált a csillogás, ahogy közelebb hajolt, szétnyílt ajkakkal. A szívem majd kiugrott a helyéről. ahogy lábujjhegyre állva megcsókoltam.

Az egész világ megszűnt, ahogy ajkaink összeértek. Nem számított senki, és semmi más. Csak ő. Úgy éreztem, mintha ezernyi darabból állnék újra össze egy egésszé. Kezeimet szorosan a nyaka köré fontam, ő pedig a derekamat karolta át. Soha életemben nem volt még részem intenzívebb, csodálatosabb, és egetrengetőbb csókban. Azt akartam, hogy soha ne érjen véget a varázslatos pillanat. Amint elváltak ajkaink, mélyen az acélos, ezüst szempárba néztem, majd kimondtam, amit tagadhatatlanul, és visszavonhatatlanul éreztem.

" Szeretlek, Draco. "