A szerelem veszélye-Draco Malfoy

Tizennegyedik Fejezet

 A folyosók kihaltak voltak ugyan, de óvatosan közlekedve masíroztam a Szükség Szobája felé. Kicsit sem szerettem volna belefutni valamelyik tanárba, hogy aztán büntetést szabjanak ki rám, amiért későn kószálok az épületben. Ahogy elértem úticélomhoz, lehunytam a szemem, háromig számoltam, majd amikor kinyitottam őket, megjelent előttem a hatalmas, vaskos ajtó. Mélyet sóhajtva beléptem, és fülemet azonnal megcsapta a zene és a Roxfortos diákok vidám hangja. Bár azelőtt sosem jártam a helyiségben, pontosan olyan volt, amilyennek elképzeltem. Zsúfolásig volt a legkülönfélébb holmikkal, melyek most el voltak tolva az útból, helyet hagyva középen egy kisebb tömegnek. Nem volt azonban túl sok időm körbenézni, mivel Harry, Ron és Hermione szinte azonnal előttem termettek, szoros öleléssel üdvözölve, majd a kezembe nyomtak egy-egy ajándékot. Szemforgatva rájuk néztem, hisz tudtam, mennyit vesződtek, hogy összehozzák ezt az egészet, így semmi szükség nem lett volna még ajándékokra is. Azonban ahogy ezt közöltem velük, heves tiltakozásba kezdtek, majd Harry karon ragadott, és egy italokkal megpakolt asztalhoz vezetett.

" Belátom, kitettetek magatokért. " - ismertem el, miközben belekortyoltam egy átlátszó folyadékba, mely kellemesen égette torkomat.

" Érted bármit. " - vigyorgott Harry, majd közelebb húzódott hozzám. " Én adni szeretnék neked még egy ajándékot. "

" Micsodát? " - kérdeztem felvont szemöldökkel.

" Ha elmondanám, nem lenne meglepetés. Majd éjfélkor megtudod. " - válaszolta sejtelmesen.

Az este további részében igyekeztem elengedni magam, és kiűzni elmémből az aggodalmaimat, mely kísérletemben nagy segítségemre volt az alkohol. Ahogy telt az idő, úgy lett egyre jobb kedvem, és már cseppet sem érdekelt a karomon ékeskedő sötét jegy, sem pedig a veszély, amely fenyegetett. Hermione forszírozására kibontottam az ajándékokat. Rontól persze egy rakat édességet kaptam, és elmosolyodtam az arckifejezésén, ahogy Ginny előállt egy általa készített tortával. Luna is kitett magáért, mivel egy saját készítésű fülbevalóval lepett meg - amely állítása szerint világított, ha veszély közelgett.

Világossá vált, hogy egyikük sem hagyta a szobám előtt a csodálatos ékszert, így tanácstalan voltam azzal szemben, hogy ki is lehetett a rejtélyes ajándékozó. Ám abban az állapotban nem is kifejezetten érdekelt. Éppen egy újabb pohár folyékony jókedvért indultam, amikor valaki megragadta a kezemet és behúzott a mindenféle holmik nyújtotta takarásba. Biztos voltam benne, hogy Draco az, de a biztonság kedvéért pálcát gyújtottam, és támadóm felé irányítottam.

" Muszáj kiégetned a szemem? " - mordult fel, mire kelletlenül ugyan, de eloltottam a pálcát.

" Mit akarsz? " - vontam kérdőre.

Egy pillanatig néma csendben állt, majd egy mély sóhajtás után válaszra méltatott.

" Beszélgessünk. "

Megdöbbentett a hangjából áradó gyengédség. Sosem hallottam azelőtt ilyen hangnemben megszólalni - és ez mosolygásra késztetett. Tudtam, hogy azonnal nemet kéne mondanom, hogy nem szabadna elgyengülnöm, azonban munkálkodott bennem az ital, és a fenébe is, születésnapom volt. Így óvatosan közelebb léptem hozzá.

" És miről akarsz beszélni? "

" Mesélj magadról. " - válaszolta, ezzel teljesen ledöbbentve.

Nem igazán értettem, hogy lehet, hogy ilyen hirtelen meg akar ismerni. Megdobbantotta a szívemet a gondolat, és nagyra értékeltem, hogy félredobta a büszkeségét, ugyanakkor nem felejtkezhettem meg róla, hogy nem szabadott volna társalognom vele.