A szerelem veszélye-Draco Malfoy

Huszadik Fejezet

Azon a napon a szokásosnál is borúsabb, baljósabb előjelű idő köszöntött ránk. A szél szakadatlanul csapkodta az ablakomat, az eső hajnal óta megállás nélkül szakadt, csípős, hideg levegő csapott az arcomba, akárhányszor a szabad levegőre léptem. Szinte tudnom kellett volna, hogy nem egy szokványos nap elé nézek. Harry reggel óta mintha felszívódott volna, még Ron és Hermione sem tudták, merre lehet. Vagy csak titkolták... Nem hibáztattam volna őket, amiért hozzám hasonlóan elzárkóztak volna. Hiszen igyekeztem olyan távolságtartóvá válni, amennyire csak lehetett. A saját érdekükben. Képtelen lettem volna megosztani velük mindazt a nyomasztó gondolatot, és érzést, melyek bennem fészkeltek. A legközelebb Hermione állt hozzám ugyan, de rengeteg dolog volt, amibe még őt sem akartam beavatni. Tisztában voltam vele, hogy az én panaszáradatom nélkül is megvoltak a saját problémáik, feleslegesen terheltem volna őket a sajátjaimmal.

Hatalmas önuralom kellett hozzá, hogy hű maradjak az elhatározásomhoz, miszerint távol maradok tőle. Való igaz, az utóbbi időben megkönnyítette a dolgomat. A szokásosnál is kevesebbet jelent meg az órákon, a folyosókon sem sűrűn futottunk össze. Egy részem megkönnyebbült, de egy másik- a nagyobb - aggódott érte. Szerette volna kideríteni, mi az oka az eltűnésének, mi az oka annak, hogy a ritka alkalmakkor, amikor láttam, elfordította a fejét, és meglehetősen rosszul nézett ki. Az acélos csillogás teljesen megszűnt a szemeiben, helyét tompa, élettelen fény vette át. Hermionénak igaza volt, szenvedett. De nem segíthettem neki, ahogy ő sem nekem. A sorsunk az volt, hogy egymástól eltávolodva küzdjünk az élettel, nem pedig egymás kezét fogva. És ez felemésztett- mindkettőnket.

Az órák javarészt eseménytelenül teltek - már amennyire tudtam figyelni. A reggel óta elmémbe befurakodó érzés, miszerint valami baljós közeledik, nem hogy nem csillapodott, hanem erősödött. Meg nem tudtam volna magyarázni, de mardosta a bensőmet a félelem és a rossz előérzet. Valami nem volt a rendjén. Ezt támasztotta alá Harry felszívódása is. Ahogy az korábban már bebizonyosodott, általában jobban tettem, ha hallgattam az intuícióimra, így ennek tudatában hagytam el a tantermet bűbájtanon és indultam el egy nyugodt helyre, ahol reméltem, hogy egyedül lehetek a gondolataimmal. Az Asztronómia Torony szimbolikus helyszín volt számomra. Mindazt jelképezte, amim lehetett volna. Amink lehetett volna...

Draco szemszöge

Igyekeztem arra koncentrálni, ami jelenleg a legfontosabb volt: végrehajtani a tervet, és megmenteni Herát a végzetétől. Minden egyes nap ez a gondolat foglalt le, nem lettem volna képes megjelenni az órákon, nem lettem volna képes szembenézni vele, látni a fájdalmat a csodaszép szemeiben. Átnézni pedig nem tudtam volna rajta. Az egyre nehezebben ment. Valószínűleg ő nem bánta, ha távol maradok tőle, nekem egyre inkább nehezemre esett, és fájdalmat okozott, így inkább ellógtam az órákról. Koncentrálnom kellett, ő pedig csak elterelte a figyelmem- jóllehet ez jelenlétének hiányában is esélyes volt.

Rettegtem. Rettegtem, hogy nem leszek rá képes, hogy megfutamodok, még ha róla is van szó. Biztonságban kellett tudnom. Nem érdekelt, mibe kerül, akár az életemet is odaadtam volna érte. Ugyanakkor nem kis feladat várt rám, és minél jobban tudatosult bennem ennek a súlya, annál inkább rosszul lettem a végrehajtás gondolatától.

Időm nagyrészét az Asztronómia Toronyban töltöttem. Leginkább napközben lézengtem ott, sokszor el is aludtam. Esténként azonban tökéletesítgettem a tervet, hogy mire eljön a nap, minden készen álljon. Mióta jártam már fel az említett helyiségbe, mégis csak pár hónapja vált számomra oly fontossá... Ha tudná, mennyi mindent megváltoztatott számomra. Mennyi minden nyert értelmet, mióta az életembe lépett, és mennyi illúziómat rombolta le. Látni engedte a valóságot, azt a valóságot, amely nem keserű és fájdalmas, hanem megbújik benne a boldogság. Azt a valóságot, amely a pillanat töredékéig az enyém volt, és amely az enyém maradhatott volna. Talán egy másik valóságban együtt lehetünk.