A szerelem veszélye-Draco Malfoy

Tizenkettedik Fejezet

A szégyen egy roppant erős, és veszélyes érzelem. Szinte égette minden porcikámat, ahogy lesújtva lépkedtem a szobám felé, fájdalommal a szívemben. Voltak ugyan kétségeim a megjelenése felől, azonban egészen más hinni valamit, mint amikor megtörténik, amitől annyira rettegtél. Összeszorult ököllel, mélyen a gondolataimba merülve zuhantam az ágyamra. Hiába is próbáltam magyarázatot találni a felültetésemre, minduntalan arra jutottam, hogy csak magamat okolhatom. Ám ez mit sem enyhített a haragomon, és a szívemet körbeölelő fájdalom keserűségén.

Mélyet sóhajtva előhalásztam a szekrény mélyéről egy kis alkoholt, majd a fürdőbe léptem, meghúzva az üveget, hagyva, hogy tartalma végigmarja a torkomat. Kibújtam az öltönyömből, majd a kádba telepedve folyatni kezdtem magamra a forró vizet. Szorosan lehunyt szemmel igyekeztem megálljt parancsolni háborgó elmémnek- sikertelenül.

Egész életemben biztos voltam benne, hogy csak magamra számíthatok. Tökéletesen elvoltam így, legalábbis ebben a hitben tengettem mindennapjaimat. Az első reménysugár akkor suhant el a lelki szemeim előtt, amikor megpillantottam Herát. Szépen lassan kezdett tudatosulni bennem, hogy mekkora vágyat érzek magányom megszüntetésére. Sosem gondoltam volna, hogy bárkire is szükségem lenne, azonban akárhányszor a csodás, tengerkék szemekbe pillantottam, biztossá vált, hogy valami hiányzik. Vagy inkább valaki...

Viszont mélyen valahol féltem a kötődéstől, attól, hogy bárkit is közel engedjek, mivel tudtam, hogy azzal csak lesz egy gyenge pontom. Egy támadási felületem. Mégis, akaratomon kívül elindult bennem a változás. Az, hogy nem jött el, csak megerősítette a tudatot, hogy hibáztam. Kár volt engednem, hogy minimális befolyása is legyen felettem. Kár volt hinnem, hogy megéri feladni a büszkeségemet. Sajnálatos módon ez mégsem írta felül a vágyat a magyarázatra. Biztos voltam benne, hogy több rejlik a dolog hátterében. Hisz tudta jól, hogy mekkora lépés volt részemről találkozóra hívni, így erősen kételkedtem benne, hogy a helyzettemel akart volna visszaélni. Ugyanakkor holtbiztos volt, hogy nem fogok megalázkodva magyarázatért esedezni, még ha égetett is a tudásvágy.

Valamint a bennem tomboló harag jóval inkább magam ellen irányult, semmint ő ellene. Ezernyi okom volt gyűlölettel tekintenem magamra, és csak reménykedhettem, hogy ő nem úgy lát engem, ahogy én,vagy bárki más. Ő volt az első, akit szerettem volna közel engedni, félretéve a büszkeségem és a félelmem a sérüléstől. Volt benne valami egészen megmagyarázhatatlan. Annyival másabb volt, mint bárki, akivel valaha is találkoztam. Mélyen valami azt súgta, hogy ő lenne az első, aki megértene engem, ha kapnék egy esélyt, hogy megnyíljak. Ijesztő volt a tény, hogy vágytam erre... Képtelen voltam elviselni, hogy ez az esély elúszott, ráadásul magyarázat nélkül. Újabb hatalmas korty égette végig a torkomat, melyet egy újabb, majd újabb követett, mígnem kiürült az üveg. Kelletlenül konstatálva kikászálódtam a kádból, majd magamra kaptam a fürdőköntösöm.

Tudtam, hogy szívem szerint hová is indulnék, e helyett azonban egészen másfelé vezetett utam. Biztosra vettem, hogy ébren van - az ajtaja alól kiszűrődő fényből ítélve, melyet homályosan érzékeltem ugyan az elfogyasztott alkoholmennyiség miatt. Csend honolt, melyet végül a kezem koppanása a faajtón tört meg. Néhány másodperc múlva szembetaláltam magam a döbbent tekintetű lánnyal, aki gyorsan haragos pillantást erőltetett magára. Cseppet sem érdekeltek azonban az érzelmei.

" Mit akarsz? " - kérdezte Pansy karba font kézzel.

Sem kedvem, sem türelmem nem volt eljátszani a megbánást, és mindketten tisztában voltunk vele, hogy úgyis megkapom, amiért mentem, így nem is erőlködtem a szavakkal. Egyetlen mozdulattal megragadtam a tarkóját, és keményen, érzelem nélkül megcsókoltam, magunkra csukva az ajtót.

Semmi jelét nem adta az ellenkezésnek, így nyugodtan azt tehettem, amit csak akartam - és amire szükségem volt. Lerángattam róla a bársony köntöst, és a földre dobtam, melyet lassan követett a többi felesleges ruhadarab is. Kicsit sem gyengéden az ágyra löktem, és háttal fordítottam magamnak. Kioldoztam a köntösöm, majd felé másztam, kezembe véve feszülő férfiasságomat. Nem volt türelmem finomkodni, így egyetlen mozdulattal belécsusszantam. Durván megmarkoltam a haját, a másik kezemmel pedig a fenekére mértem erőteljes csapásokat. Keményen mozogtam, és muszáj volt gyorsítanom a tempón, becsuknom a szemem, hogy biztosan elérjem a kielégülést. Igyekeztem ignorálni a nevetséges hangokat, melyeket kiadott magából, hiszen nem Hera kéjes és izgató nyögései voltak azok.

" Draco... " - lihegte, ahogy egyre gyorsabban és keményebben nyomultam belé.

Hatalmasat rántottam a haján, mire felsikoltott, és rám feszült. Másodpercekre voltam a kielégüléstől, így gyorsan kicsusszantam belőle, és a kezembe vettem az irányítást. Feltehetőleg azzal a szándékkal elém térdelt, hogy a szájával segítsen ki, azonban én erélyesen ellöktem és befejeztem, amit elkezdtem. Pár pillanatig lehunyt szemmel hagytam magam lecsillapodni, ezután feltápászkodtam, felöltözködtem és az ajtó felé indultam. Kezem már a kilincsen volt, amikor könyörgő hangon megszólalt.

" Nem maradnál itt? " - kérdezte reménykedve.

Meg sem fordult a fejemben, hogy igennel válaszoljak. Valószínűleg ő is tisztában volt vele, nem is értettem, miért táplál hiú reményeket. Határozott nemet mondtam, ám ahogy kiléptem az ajtón, és szembetaláltam magam Herával, azonnal megbántam a döntésemet.

Pillantásából egyértelművé vált, hogy negatív gondolatok suhantak át az agyán, azonban képtelen voltam rájönni, milyen érzések is kavaroghatnak benne. Csalódottság? Fájdalom? Harag? Kemény tekintettel méregetve szólásra nyitotta ajkait, ám egy fejrázás kíséretében be is csukta, miközben elsétált mellettem. Az alkohol még mindig dolgozott bennem, így semmiképp sem akartam elengedni - gyorsan utánakaptam, és megszorítottam a kezét, mire dacos pillantással nézett rám.

" Engedj el. "

Pár másodpercig próbáltam összeszedni magam, kitalálni, hogy mégis mi a fenét mondjak neki. Figyelmen kívül hagytam, hogy erősen igyekszik kiszabadítani karját a szorításomból, végül csak annyit tudtam kinyögni, hogy " miért"?

Ahogy megszólaltam, befejezte az ellenkezést, és fájdalmas csillogással a szemeiben rám pillantott. Lassan beharapta alsó ajkát, majd megrázta a fejét, mielőtt válaszolt volna.

" Nem tartozom magyarázattal. Jobb, ha visszamész Pansyhez. "

Szavai szinte csöpögtek a gyűlölettől. Ismét eluralkodott rajtam a szégyen, ám ezúttal csak magam miatt. Bár tudtam, hogy semmi oka haragudni rám, ennek ellenére bűntudatot éreztem. Elengedtem a kezét, ám ő pár percig csak állt ott, mintha próbálná eldönteni, mihez is kezdjen. Az apró mozdulat nem kerülte el a figyelmemet: felém lépett szétnyílt ajkakkal. Ám a helyett, hogy megszólalt volna, szó nélkül elviharzott mellettem, becsapva maga mögött a szobájának ajtaját.

Hera szemszöge

Hevesen zakatoló szívvel csaptam magamra az ajtót, és csúsztam végig rajta. Megmagyarázhatatlan érzések kavarogtak bennem az átélt jelenet hatására. Magamnak is képtelen voltam bevallani, miért is gyakorolt rám akkora hatást a tény, hogy honnan is somfordált ki éppen. Egyértelmű volt a szituáció kínossága, ugyanakkor hazugság lenne azt állítani, hogy megdöbbentett, főleg, hogy dőlt belőle az alkoholszag.

Nem is tudom, mégis mit vártam tőle... Mivel én felültettem, azonnal rohant a másik játszópajtásához. Azonban igencsak fájt, hogy ez ilyen gyorsan történt. Egy valami nem hagyott nyugodni: az alkohol. Sajnos nem lehettem tisztában vele, hogy mennyire idegen tőle ez a viselkedési forma, az egóm növeléséért felelős hangok azt suttogták, hogy én voltam az oka. Szerettem volna hinni ebben, ám emlékeztetnem kellett magamat, hogy okkal döntöttem úgy, hogy távol maradok tőle, és ezt okkal nem osztottam meg vele. Próbáltam meggyőzni magam, hogy minden, amiről azt hittem, hogy érzem, el fog tűnni az idő múlásával. Mekkorát tévedtem...