Nárcisz (Min Yoongi ff.)

9.rész 1.nap

Hyrori szemszöge:

Nyolc nap. Nyolc nap maradt hátra addig, amíg lekapcsolják Yoongit a gépről. Azóta meg sem szólalt mióta megtudta. Nem mintha a történtek után olyan bőbeszédű lett volna.

-Yoongi.- szólítottam meg óvatosan az említettet, és gyengéden megfogtam a vállát, de ő lerázta a kezem és arrébb lépett tőlem.

-Nem szabadott volna megszületnem. -mondta dühösen és ökölbe szorította a kezét.

-Ilyesmi meg se forduljon a fejedben!- szóltam rá erélyesen, mire olyan dühel a szemében nézett rám, hogy hátrálni kezdem. Nem csak düh. Gyűlölet, megbánás, gyász, és végtelen harag. Nem tudtam eldönteni, hogy mi váltotta ki belőle. Az, hogy hamarosan végleg el kell búcsúznia az életéről, vagy az, hogy megszületett. De inkább az utóbbira tippeltek.

-Most saját magadra vagy dühös. - jelentettem ki.

-Ki másra?! Ha nem születtek meg minden sokkal jobb lenne. Az anyám élne és édesapámnak nem kéne egyedül lennie. Valószínűleg a halálom után ő is követni fog. Nem fogja sokáig bírni az egyedüllétet. És ez nagyon fáj. Mindennek én vagyok az oka...- minden, amit mond hülyeség. Semmi értelme nincs annak, amit itt hadovál. Mintha megnyitották volna csapot. Csak úgy ömlött ki a száján a sok baromság. Egyáltalán nem az ő hibája! Miért is lenne az övé... Hisz én voltam az aki nem vigyázott rá eléggé... Ahogy a szavakat formálta a szájával, ökölbe szorult az én kezem is. Én is dühös lettem, csak mint ő.

-Miért te lennél a hibás?! - vágtam félbe mondandóját, és nyugtatás képpen lehunytam a szemeimet hogy ne kelljen látnom a dühös tekintetét. - Én voltam az, aki nem vigyázott rád eléggé! Én voltam az, aki nem figyelt, aki ott hagyott! Aki hagyta, hogy kétszer is balesetet szenvedj és a második alkalommal ott sem volt! Ha akkor melletted lettem volna most nem lennél a világomban, és nem kellett volna azzal a ténnyel szembesülni, hogy nyolc nap múlva végleg eltávozol! NYOLC KICSESZETT, ÁTKOZOTT NAP MÚLVA! - üvöltöttem összeszorított szemekkel. - Megértem, hogy mérges vagy, de nem a te hibád, értsd már meg! Nincs okod magadat hibáztatni. A sok hülyeség csak úgy ömlik ki a szádon és szinte észre sem veszed, hogy mit mondasz. Az hogy ideges vagy, nem megoldás! Csak felcseszed vele az én agyamat is, én is ideges lettem, aminek szintén nincs értelme! Nem haladunk semmit előre, ha csak szitkozódunk, és azt hajtogatjuk, hogy a mi hibánk. Nem oldunk meg vele semmit, oké?- emeltem rá tekintetem a hegyibeszédem után. Először megszeppenten nézett rám, de észbe kapott és visszaváltott fapofára. Na, remek. Nehogy már valami normális érzelmet mutasson felém. Istenem, megőrülök! - Oké! Gondoljuk át a dolgokat! Van nyolc napod hátra. Először is! Megtanítalak repülni. Aztán... Aztán... Aztán a többit majd úgyis kitaláljuk!- néztem rá elszántan. Megragadtam a kezét, és rohadt gyorsan kezdtem száguldani egy igencsak magas épület felé. Yoongi mint egy zászló, úgy lobogott utánam, de nem igazán érdekelt.

-Hát ez csodás volt baszki! Esetleg nem akarsz kifesteni is, hogy egy hivatalos zászlóként funkcionáljak?!

-Most hogy mondod, mindjárt előcsapom a festékes vödreim, és kifeszítelek egy vászonra, hogy ne mocorogj, nehogy elrontsam a zászló felfestését. - forgattam meg szemem hülyeségére, majd belekezdtem az okatásba. Vagyis, valami olyasmibe... - Na akkor most vagy leugrassz magadtól, vagy lelöklek. Melyiket választod?- néztem rá kíváncsian.

-Egyiket sem! - vágta rá azonnal és hátrált pár lépést az épület peremétől. - Én innen le nem ugrok, az fix!

-Nem hagysz más választást.- Indultam meg felé, ezzel tudtára adva, hogy a második megoldást kell alkalmaznom.

-Na nem, azt biztos hogy nem! Nincs az az Isten hogy engem innen le-- - nem tudta befejezni ugyanis abban a pillanatban löktem rajta egyet, ezzel kizökkentve őt az egyensúlyból. Zuhanni kezdett csakhogy arra nem számítottam hogy magával ránt.

-Mégis mi a francot csinálsz?!- ordítottam, hogy a zuhanás okozta huzattól is hallja amit mondok.

-Túlélek!- kiabálta vissza, majd megragadta vállam és megfordítva engem a hátamra mászott. Mielőtt még földet értünk volna megálltam a levegőben és rúgkapálni keztem.

-Szálj le rólam te túlméretezett lajhár!- mondtam mérgesen, és ha lehetett mégjobban próbáltam lerázni.

-Először is! Ne hívj így! Utálom ha lustának neveznek, mert nem vagyok az!- markolta meg jelentőségtelljesen a vállam- Másodszor pedig, menj valami biztonságos helyre, ahonnan nem tudsz lelökni, és talán leszállok rólad.- morcosan kifújtam a levegőt, és megadva magam leszálltam az egyik eldugottam kis utcába.- Remélem boldog vagy!- fújtam ki szememből az oda nem illő tincset.

-Kifejezetten.- mondta unottan.

-És azt is remélem, hogy tudod hogy így soha nem fogsz megtanulni repülni!

-Talán nem egy felhőkarcoló tetejéről kéne kezdeni!- förmedt rám az előző mondatom miatt.

-Nem is felhőkarcoló volt!- vágtam vissza rögtön. Akkor is nekem van igazam!!!

Miután veszekedtünk egy sort...vagyis, mégegy sort, valahogy sikerült addig eljutnunk, hogy tudott egyhelyben lebegni, és elképesztően lassan előre menni.

-Ez igen barátom!- bólintottam egyet elismerően- Ha így haladsz egy évtizeden belül megtanulsz rendesen közlekedni!- beszólásomra egy igen csak mérges tekintetet kaptam válaszul, mire győzedelmes vigyor ült ki az arcomra. Ez azonban nem tartott sokáig, ugyanis a távolban megjelent egy igencsak ismerős személy. -Yoongi, el kell tűnnünk innen.- mondtam komolyan.

-Lám, lám, lám. Csak nem repülni tanul a drága Yoongi?- kérdezte Jack félredöntött fejjel. Zöld szemeivel a fiatalabbikat méregette, aki éppen akkor szállt le óvatosan a földre.