Nárcisz (Min Yoongi ff.)

1.rész

Hyori szemszöge:

Őszintén ? Soha nem szerettem a telet amíg éltem. Hideg van, a közlekedés valami borzalmas, mindenhol latyakosak az utak, járdák, amitől beázik a csizmád, ami egyébként sem véd nagyon a hideg ellen. De miután elhunytam, megtanultam értékelni az apró dolgokat. Még a télben is. A hófödte tájak, nevető gyerekek akik szánkóznak vagy hógojóznak. Gyönyörű díszítés van mindenütt a házakon, épületeken. Mindenki mosolyog, ami megmelengeti az általában fagyos szívemet.

December 27. Yoongi szobájának az ablakán keresztül csodálom a havas kertet, amit mindig szeretettel gondoznak együtt az apjával. Reggel tíz óra. Már rég fenn van, de azért még pihen egyet az ágyban. Egy röpke három órát. Mindegy is. Megnézem mit csinál most az apja. Már indultam volna amikor a megtekintés tárgya, benyit a szobába.(rímelt :P)

-Min Yoongi az isten áldjon fiam ! Kelj már fel az ágyból és segíts nekem takarítani, főzni, mosni.

-Még öt percet apa.-húzta fejére a takarót Yoongi. Mióta megszületett ezt csinálja, és még soha nem sikerült betartania azt az öt percet.

-Jól van fiam. De ha hat percen belül nem jössz ki, akkor hozzád vágom mind a két papucsom.- fenyegette meg Yoongit, és kiment a szobából. Hangosan felnevettem. Úgy sem hall senki.

-Itt vagy szellem ?-mosolyodott el. Amikor először megkérdezte, lesokkoltam hogy lát. Aztán kiderült hogy néhány akciómmal rendesen felkeltettem a figyelmét. Volt hogy olyan videót nézett hogy hogyan lehet szellemet idézni, amitől kicsit beparáztam, hisz mi történne ha kiderülne a tényleges létezésünk. Nem akarjuk bántani vagy megijeszteni az embereket. Jó-jó... Vannak kivételek, de a többség nem. Ha kiderülne hogy valóban kísértjük az embereket, akkor rettegésben és stesszben élnének, hisz kommunikálni nem tudunk velük. Nem tudnák hogy nem bántunk. Persze én is szórakoztam már Yoongi suliában ilyesztéssel, de az csak egy kis tréfa volt részemről amin jót szórakoztam.

Természetesen semmit nem vertem le, vagy emeltem fel, hogy tudtára adjam, itt vagyok. Jobb ha nem tud semmiről és nem játszadozik a természetfeletti dolgokkal. Nagyot sóhajtott miután eltelt három perc, majd kimászott az ágyból és felöltözött. Nem, nem szoktam soha kukkolni mielőtt még beindulna bárkinek is a fantáziája, nyugi.

-Kész vagyok !- kocogott le a lépcsőn, én pedig utána repültem. Tudtam hogy ma semmit nem fognak csinálni a takarításon kívül, így elhagytam a házat. Néha körbenézek a környéken, hogy minden rendben van e mindenhol.

Éppenséggel nem volt, ugyanis az egyik kis utcából egy női sikolyt hallottam. Rögtön odamentem amilyen gyorsan csak tudtam. Egy, a nőnél idősebb férfi fogta le a fiatalabbik két kezét. Ekkor fogtam magam és megragadtam a férfi kapucniát és hátrarántottam, el a megszeppent nőszemélytől, aki amint zöld utat kapott, elmenekült. Addig el sem engedtem a kapucniját, amíg a lány nagyjából egy kilométerre nem volt tőlünk. A férfi nagyon félt, amit megmosolyogtam. Nem vagyok gonosz, de az ilyen férgek megérdemelnek egy kis "törődést". Aztán elengedtem. Gondolkodtam rajta hogy leütöm, de ha nem jönnek ki a rendőrök, mert a csaj nem jelenti az esetet, akkor este megfagy. Gyilkosságot pedig nem akartam elkövetni.

Lassan sétáltam haza a fagyos úton. Örültem hogy sikerült megmentenem azt a nőt. Remélem legközelebb óvatosabb lesz.

-Hahó !-hallottam meg egy vérfagyasztó hangot a hátam mögül. Aztán megfogta a vállamat és magafelé rántott. -Hiányoztam ?-suttogta ridegen a fülembe. Nem sokszor találkozok ezen a környéken másik szellemekkel, mondhatni soha. Ha pedig igen, akkor az nem más mint Jack. Huszonhárom évesen hunyt el, hivatalosan pedig nem koreai, csak itt született és nevelkedett. Egy ideig jóban voltunk. De aztán, olyas valamit tett, amit nem bocsátottam meg neki.  Azóta rideg lett és bunkó. Nem beszélve arról, hogy állandóan zaklat.

-Hogy van a kisfiúd ?- kérdezte egy vicsorral a pofáján.- Úgy látom most nem vagy mellette. Nem gondolod hogy nem kéne egyedül hagynod ?- kérdezte kacarászva.- Még baja esik a végén. -tekerte ujja közé egyik tincsemet.

-Yoongit hagyd békén, ezt már mondtam. -közöltem vele mérgesen. Nagyon féltem tőle őt. Hidegvérrel gyilkolná meg őt is ha lehetne. Ám amikor ott vagyok mellette, nem próbálkozik, és nagyon remélem, hogy ezek is csak üres szavak és fenyegetések részéről.

-Pedig látni akarom a szemeit, ahogy az ijedségtől remeg. Ahogy gyönyörű bíborvörös vére kibuggyan és--

-Fogd be !- szakítottam félbe, lehunyt szemekkel és ökölbe szorított kezekkel. Egy nyertes mosolyra húzta ajkait, majd szó nélkül elment. Ki ráz tőle a hideg. Pcihopata állat. Irtó gyorsan indultam ismét haza. Valósággal átestem a falon, hogy megnézzem, épségben van e a kis családom. Hál istennek semmi bajuk nem volt. Titokban kitakarítottam a fürdőszobát és a mosdót. Sokszor segítek úgy, hogy nem tudnak róla. Így is úgy is meghalok az unalomba, akkor meg már segítek nekik amiben tudok, és nem okozok vele galibát.

-Halihó !-dugta be fejét Jack a falon, amitől kishíján szívrohamot kaptam. Rögtön Yoongi mellé rohantam és és úgy néztem farkasszemet az "ellenséggel".

Sziasztok ! Itt lenne az első rész. Remélem tetszett ! Köszi hogy elolvastad ! :)