Nárcisz (Min Yoongi ff.)

3.rész

Hyori szemszöge:

Talán mióta meghaltam, ez volt az első alkalom, amikor betegre aggódtam magam. Yoongi az intenzíven kötött ki, ami lelki állapotomat méginkább a földbe tiporta. Csak néztem, ahogy átvizsgálják, beköltözik a sérüléseit, átröngenezik, meg még ki tudja mi az istent csináltak az orvosok. A lényeg hogy túlélte. Agyrázkódása lett, néhány bordája eltört, a feje szétnyílt és rengeteg vért veszített. Infúzióra kötötték, és bevitték az egyik kórházi szobába. Állandó megfigyelés alatt tartják amíg fel nem ébred.

Az ágy mellett ültem, amikor kinyitotta a szemeit. Laposakat pislogva nézett körbe a szobába, és tekintete megakadt rajtam. Nagyon megilletődtem amikor pont a szemembe nézett. Kissé megdörzsölte szemeit és újra rám vezette tekintetét. Vagyis csak próbálta.

-Akkor csak képzelődtem.- nyugtázta le magában a dolgot, és egy kis piros gombot lenyomva jelezte, hogy ébren van. Egy kis időre látott, ami nagyon ijesztő, tekintve hogy már nem tartózkodok az élők között, és nem tudok csak úgy megjelenni az emberek előtt. Még soha nem is látott senki, tudtommal.

Miután Yoongi megtudta a vizsgálat eredményeit, értesítették édesapját, aki sírva ment be fia szobájába. Utódja lelkére kötötte hogy soha többet nem megy sehová egyedül, baromira félti, és hogy mennyire nagyon megijedt és aggódott amikor felhívták. A jeleneten meghatódtam egy kissé, szóval arra gondoltam, hogy ha már 0-24ben mellettük vagyok, hagyok nekik egy kis magán életet is. Így kötöttem ki a tetőn. Az a rohadt havazás meg persze elmúlt, hogy sorvadjon el...

-Hallottam a balesetről.- szólalt fel mögülem egy ismerős hang.

-Ugyan hol hallottál volna róla.- forgattam meg a szemem.

-Tudod, -lépett mellém. A tető korlátjánál álltam, és azt fogtam miközben a tájat néztem. Ő ugyan így tett. Nem nézett rám, nem beszélt gúnyosan. Sőt, lemerném fogadni hogy még egy csöppnyi együttérzés is volt a hangjában.- létezik híradó.- fejezte be mondandóját.

-Jogos.- sóhajtottam és lehunytam a szemem. -Hogy hogy ide jöttél ?

-Csak gondoltam jól esne ha tudnál valakivel beszélgetni egy kicsit.- hitetlenkedve néztem fel rá.

-Ugyan, hány éve beszélgettünk el normálisan egymással ? Tudod jól, hogy nem menne...- engedtem el a korlátot, és a lefele vezető lépcső felé indultam.

-Rendben. Akkor nem kell, ha nem akarod.- sóhajtott, és hallottam ahogy elrepült.

Az éjszakát Yoongi mellé befeküdve töltöttem, és gondolkodtam, miközben az arcát figyeltem. Annyira kitartó és erős. Egy anya nélkül kellett felnőnie, emellett kisebb korában még csúfolták és bántották is őt. Mondjuk azok a gyerekek akik ezt tették jól meg járták. Állandóan ijesztgettem őket. De ennek csak az lett a vége, hogy pletykákat kezdtek el terjeszteni Yoongiról. Elátkozott, démoni, szellem kísértette, nyomorék, hülye, csúnya, gyenge, vesztes, dagadt, megromlott... Ezeket mind megkapta az általános iskolás évei alatt, ami miatt iskolát is váltott az első pár év után. A felét miattam kapta, miattam kellett elszenvednie, miattam volt magaalatt, miattam sírta álomba magát, miattam volt minden... A mai napig bánom hogy az, amivel meg akartam védeni, ellene fordult. És ez az én hibám. Soha nem bocsáltom meg magamnak.

Yoongi számomra olyan, mint egy pillangó. Egy pillangó, amit mindegy hogy milyen gyorsan kergetsz, mindegy milyen közel vagy hozzá, nem tudod elkapni. Igen. Pontosan olyan. Velem nőtt fel. Szinte mindig vele vagyok, minden mozzanatát, nézését ismerem. Ott voltam amikor megtanult járni, beszélni, írni, olvasni. Itt van mellettem. De én mégsem érhetek hozzá, beszélhetek vele. Nem tudok neki segíteni, vagy megmagyarázni dolgokat. Nem tudom megnevettetni, vagy vigyázni rá. Nem tudom megóvni... Szeretném, ha ő nem úgy végezné, mint én... Ő jelenti számomra a reményt. Ha ő meghal majd, nem lesz semminek értelme. Nem lesz kiért várnom a reggelt, nem lesz akiért aggódhatnék, nem lesz akivel együtt nevessek, vagy akár rajta.
Csak nem lesz... És az örökké valóság megrémít. Mit fogok én csinálni... TÖBB MILLIÓ ÉVIG ?! És utána ? Mi lesz velem ? Vagy egyszer csak elmúlok ? Megszűnök létezni ? Vagy újjá születek ?
Utálom a tudatlanságot. Amikor csak azt tudod, hogy szinte semmit nem tudsz...

Elmélkedésemet egy hirtelen mozdulat, majd egy fájdalmas ordítás szakította félbe. Villám sebességgel ugrottam ki az ordító fiú mellől, és mire kettőt pislogtam, már újra az igazak álmát aludta, egy gyors lecsekkolás után, amit az egyik nővér végzett el. Szomorúan mosolyogva néztem hófehér arcát. Kezem, magától mozdulva simult rá Yoongi arcára, és az említett testrészem átengedtem az emberek világába. Erre fiú belebújt a tenyerembe, és úgy szuszogott tovább. Ilyenkor egyszerűen nem tudom abbahagyni a bámulását. De tudjátok mit ? Nem is akarom. Most olyan békés és nyugodt. És ez boldogsággal tölt el.

Korán reggel, olyan öt-hat környékén elmentem ismételten sétálni. Még sötétség lepte az utcákat, nem volt senki a járdán és utakon. Arra a helyre mentem, ahol a baleset történt. Az aszfaltra, a neon színekkel rajzolt jeleket vizsgáltam, amiket még a rendőrök irkáltak fel. Bizonyára az autó sofőr direkt hajtott bele a buszba, de ennek még majd jobban utána kell néznem. Utálom az olyan embereket, akik azért, mert alkoholt fogyasztottak, nem közlekedtek szabályosan, vagy csak nem sikerült úgy az életük ahogy szerették volna, más emberek életével játszanak. Gusztustalan, és számomra fel nem fogható, hogy miért kell másokat bántani. A történelem minden egyes korszakában jelen van, volt és lesz, a kínzás, ölés, bántalmazás. Csak tudnám hogy ilyenkor mi zajlik le az adott ember agyában. De komolyan érdekel !

Amikor visszaértem Yoongi szobájába, már ébren volt. Ábrándozva tekintett ki az ablakon és valamin nagyon agyalt.

Teltek-múltak a napot, és haza engedték. Bár csak úgy, hogy szigorúan be kellett tartania az előírásokat, amiket nem csak szóban mondtak el neki, irat formájában is a kezébe nyomták. Végre otthon !
Minden visszatérhet a régi kerékvágásba, minden visszaállhat. Rendben élhetem tovább a nemétező életemet a Min család tagjaival.

Akkor még ezt gondoltam...

Sziasztok ! Itt lenne a folytatás. Igen csak bénának érzem, de hát ez van...
Köszönöm hogy elolvastad, remélem elnyerte tetszésedet ! 💜❤️