Nárcisz (Min Yoongi ff.)

17.rész (múlt)

Hyori szemszöge:

Miután megittam a forrócsokit, még jobban bűntudatom volt. Jack-el azóta nem találkoztam, hogy kiviharzott a kávézóból. Valószínűleg a part mentén iszogatja boldogan a forrócsokiját, arra gondolva, hogy ezt meg kell majd valamikor ismételni. Erre itt vagyok én, aki helyette is szarul érzi magát. Remek ez a felosztás. Jack, miért vagy ilyen? Miért viszel bele a rosszba, miért megyek bele a rosszba? Nem mintha két pohár ital ellopása akkora bűn lenne, csupán a csaj fog álmatlan éjszakákkal küzdeni. Nagyot sóhajtva raktam le az egyik hozzám közelebb eső üres asztalra a poharat, majd megcéloztam Yongma Land-et. Mindig meg akartam nézni, valamiért vonzott, de még csak most szántam rá magam, hogy ténylegesen elmenjek, egyedül, nyugalomba. Ám amikor odaértem, szomorúan láttam, hogy technikai okok miatt egy pár napig nem üzemel.

-Remek, nekem is pont ekkor kellett jönnöm. –forgattam meg a szemem- Ez az én szerencsém. –ettől függetlenül bementem. Éppen a körhintán lévő ló figurákon húztam végig az ujjaim, amikor gyermeksírást hallottam, így elindultam a hang irányába, és hamarosan meg is pillantottam egy kislányt a földön ülve sírni. Mit keres ő itt? Csak akkor vettem észre, hogy szellem, amikor közelebb mentem hozzá. Jelenlétemre felkapta a fejét, és még jobban sírni kezdett, amikor meglátta hogy őt nézem.

-Mi a neved?- kérdeztem kedvesen a kislánytól, miközben óvatosan a hátát kezdem simogatni.

-Hyejin –szipogta, és továbbsírt. Ahogy elnéztem öt éves forma lehetett.

-Nagyon szép neved van! Az enyém Hyori. Miért sírsz itt, Hyejin? Mi a baj? –mi az, hogy mi a baj? Nyilván hogy meghalt, de ő még nem tudja felfogni ezt, és valószínűleg csak azt érzékeli, hogy figyelmen kívül hagyja mindenki. Mindenki, kivéve én.

-A szüleimet várom, azt mondták, hogy hamarosan visszajönnek. –Nézett szét, és tekintetét figyelve darabokra tört a szívem.

-Mióta vagy itt?

-Nem tudom, nagyon sok ideje. Már háromszor volt kerek a Hold. –mutatott az égre. –De nem jöttek, pedig megígérték!- zokogott tovább- Senki, még csak nem is foglalkozik velem. Te vagy az első aki hozzámszólt.- fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek vele, természetesen nem akartam otthagyni.

-Hyejin, én egy angyal vagyok, és azért jöttem, hogy magammal vigyelek, egy sokkal szebb helyre. –álltam fel mellőle mosolyogva, és kezeimet felé nyújtva segítettem fel őt is.

-Tényleg angyal vagy? Hol vannak a szárnyaid?- kérdezte, könnyeit törölgetve, és immáron minden figyelmét nekem szentelte.

-Tudod, az emberek megijednének, ha látnák a szárnyaim, ezért te sem láthatod őket, viszont tudok repülni. – fogtam meg kicsi kezeit- Szeretnéd látni?

-Igen!- vágta rá rögtön. Válaszára elemelkedtem a földről, és egy méteres magasságban lebegtem előtte.

-Woaaaah! –tette kezeit szája elé. –Engem is vigyél magaddal, bárhova is mész, nem akarok itt maradni! –Toporzékolt majd kérlelőn nézett fel rám. Reméltem, hogy ezt fogja mondani.

-Persze hogy magammal viszlek, hisz mondtam már, miattad jöttem. –Kaptam fel a kezembe, és elrepültem, jó messze a vidámparktól. Nem vittem emberek közelébe, viszont egy csomó olyan dolgot csináltunk, ami boldoggá tette.

-Mókus! Nézd, nézd Unnie!- kiáltotta Hyejin.

-Látom, látom Hyejin. Mi a kedvenc állatod? –kérdeztem kíváncsian. Minden lehetséges kérdést feltettem neki, hogy ne jussanak eszébe a szülei.

-A pillangók, viszont a hernyókat utálom! Olyan szőrösek! Fúj.- válaszát megmosolyogtam, ugyanakkor szomorúvá is tett. Talán soha nem fogja megismerni az élet menetét, hogy mi és hogyan működik a természetben és máshol. Egy örök gyermek. Ahogy a rövidre vágott sötétbarna hajába belekapott a szél, kacagása és csillogó kerek szemei gyönyörűvé varázsolták a pillanatot.

-Unnie, neked mi a kedvenc állatod? Te is szereted a pillangókat?

-Igen, én is szeretem a pillangókat. –mosolyogtam, és ahogy az erdőben sétáltunk, megsimogattam a fejét. Lassan sötétedett, így úgy gondoltam, ideje hazamenni. Jack nem tudja, hol vagyok, biztos aggódik. Egy egész napot soha nem töltöttünk még külön úgy, hogy nem mondtuk volna meg a másiknak, hogy merre vagyunk.

-Hyejin, ideje indulnunk, egy biztonságos helyre viszlek, ahol egy másik angyal fog várni, és vele együtt fogunk rád vigyázni, amíg el nem jön az ideje annak, hogy elvigyelek, arra gyönyörű helyre ahol csak a boldogság létezik.

-Oké.- tudta le ennyivel. –De majd még visszajövünk ide, ugye? Biztos itt is lesznek pillangók valamikor. –mondta izgatottan.

-Persze, hogy visszajövünk.

-Megígéred?- emelte fel a kisujját, mire mosolyogva összeakasztottam az enyémmel, és megígértem, hogy visszajövünk még. Lassan repültem a kórház felé, kezemben Hyejinnel.

-Delfi!- kiáltott fel Jack, majd mielőtt észbe kaphattam volna, szoros ölelésben vont. –Azt hittem, hogy eltávoztál, hogy itt hagytál egyedül ebben a világban. –monsdta kissé talán megtörten, majd elhúzódott, és csöpp vendégünkre vezette tekintetét. –És ki a hölgyike?

-Ő a másik angyal, akiről beszéltél?- kérdezte Hyejin, mire Jack kérdően nézett rám, majd amikor aprót bólintottam, mindent megértett, és elmesélte neki hogy ő is egy angyal. A korlát mögül néztük a naplementét hármasban, majd elmondtunk Jack-el valami légből kapott mesét, és elaltattuk.

-Hol találtad?- kérdezte suttogva Jack.

-Yongma Landben. –mondtam, ahogy az alvó kislány arcát szemléltem.

-Te elmentél nélkülem?- akadt ki.

-Most komolyan ez az első dolog, ami eszedbe jut? –kérdeztem felháborodva.- Amúgy is zárva volt.

-Jólvan, de akkor hogy találtad, mi történt vele?- kérdezte, mire elmeséltem neki minden fontos dolgot, ami ma történt, hogy miket mondott Hyejin.

-A fiatalon meghalt gyerekeknek a lelke általában egy helyhez ragaszkodik a leginkább, ahol meghaltak, és gyakori, hogy el sem lehet őket onnan hozni. Nem tudom, hogy történt, de remélem boldog lesz.- simogatta meg gyengéden fejét az ölemben fekvő lánynak. Még beszélgettünk egy darabig, majd hirtelen Hyelin teste fényleni kezdett, majd elemelkedett kezeim közül, és ahogy előttünk lebegett fénylő éne, mosolyogva nézett rám, majd annyit mondott, hogy „köszönöm", és halványulni kezdett. Ijedten néztem jackre, aki mosolyogva nézte a kislányt, és megfogta a kezem.

-Semmi baj, elmegy. –suttogta. Visszavezettem tekintetem, a szinte már itt sem lévő lányra, majd egyszer csak aranyszínű por hullott alá, és már csak egy gyönyörű sárgán fénylő pillangó repült el előttünk, majd az is eltűnt.

Kérdésedre válaszolva drága Hyejin, az én kedvenc állatom a delfin.

Sziasztok! "Kicsit" Késve ugyan, de itt van a következő rész. Remélem tetszett, szedjetek sok vitamint!