Yu-Gi-Oh Arc-V - Az ötödik Dimenzió

13. Kör - Felsőbbrendű Idézés!

A pár, kérésükre, egy ágyat kapott. Asuka talán most jobban bújt kedvese mellkasához, mint bármikor. A történtek rettenetesen kimerítették és a pszichológiai sokkal együtt, ami érte, talán ez volt az életének leghosszabb és legnehezebb napja.
-Alszol szívem? –kérdezte Aoitori a lányt.
-Nem tudom... próbálok. –válaszolt Asuka.
-Csak azért kérdem, mert... mintha könnyeznél. –Erre Tenjoin gyengéden beleütött a fiú vállába.
-Nem bírom... -a lány felnézett szerelmére.
-Tessék?
-Nem bírom ezt a nyomást. Tudom, magam vállaltam el, hogy segítek és így is akarom, hogy legyen, de túl gyorsan történt minden... Elég erős vagyok ehhez?
-Ezért vagyok itt... -Aoi magához szorította barátnőjét. –Nem kell mindent neked csinálni.

A reggeli fénnyel ébredtek a szerelmesek. A többi menekülttel, egy nagy teremben reggeliztek, bár nem sokat barátkoztak. Evés után azonnal Sakaki urat keresték fel, aki egyedül fogadta őket a szobájában.
-Jó reggelt! –köszöntötte a férfi a párost.
-Jó reggelt! –jött a viszont válasz.
-Nii-san? –érdeklődött Asuka, hisz sehol sem látta testvérét.
-Igen... -mondta Yusho –Már korán hajóra szállt... Nem szereti a könnyes búcsúkat, azt mondta nem az ő stílusa.
-Ez jellemző rá. –duzzogott a lány.
-Akkor, kezdhetjük Yusho-san? –kérdezte Aoi.
-Igen... Készen álltok?
-Igen. –hangzott kórusban a válasz, majd a páros kézen fogta egymást. Yusho bütykölni kezdett a párbajlemezén.
-Ha minden igaz, a lemezeitek már kapcsolatban áll mindenkiével idelent, így akár egy gombnyomás alatt vissza tudtok térni a bázisra, amikor a helyzet úgy kívánja. Legyetek nagyon óvatosak! –Ez volt Sakaki utolsó szava, majd egy portált nyitott a szobában, melynek túloldalán látszódott egy város, romokba temetve.
-Köszönjük, Sakaki-san. –mondta Asuka.
-Viszontlátásra! –köszönt el Aoi, majd a páros átlépett a kapun.

Az eget hamu borította és a napfény aligha jutott el a földre. A reggel világosság ellenére csak félhomály uralkodott a tájon. A környezet egy csatateret idézett, a frontvonal minden mocska és nyugtalanító hallgatagsága, egy hajdan gyönyörű város árnyékába burkolózott. Ilyen környezetbe érkezett meg Aoitori és Asuka. A szinte labirintust képző romok megdöbbentették a párost, el sem merték képzelni, mekkora erő kellett, hogy ilyen szintű pusztítást végezzen az utcákon.
-Még mindig nem tudod elhinni, igaz? –kérdezte a fiú párjától, aki arcán ugyanaz a döbbenet és kétségbeesés látszódott, mint tegnap.
-Tessék?
-Ne aggódj... én se... -Aoi mosolyt formált a szájával, majd kézen ragadta szerelmét és lassan elindult. Nem tudták merre mennek, nem is tudhatták. Az Akadémia tagokat könnyen felismerhetik az egyenruhájukról, de az ellenállókat csak kizárásos alapon kereshetik és ők maguk is célpontok lehetnek. Nem is telt hát bele sok időbe, ahogy a páros sétált és emberi jelek után kutatott, mozgolódásra lettek figyelmesek. Aoitori nem volt jártas az efféle harcokban, ösztönből kinyitotta a párbajlemezét, hogy megvédje magát és a kedvesét.
-Jól sejtettem! –hangzott egy fiú hangja, majd a romok tetejéről egy akrobatikus mozdulattal a copfos fiú elé ugrott. –Nem menekültök el! –Egy alacsony srác állt a pár előtt, türkiz, hátranyalt haja volt, ruházata egyszerű, egy rövidnadrág, nagy zsebekkel, egy fekete trikó. Könyökein és térdein védőt hordott, bal kezén pedig egy bandázs volt feltekerve, fura módon, jobb kezén hordta a párbajlemezét, melynek pengéje világoskéken fénylett.
-Várj, mi nem... -kezdett volna bele Asuka, de felbeszakították.
-Hallgass, akadémiás söpredék! –erre a jelzőre Asukának tényleg elállt minden szava.

Párbaj!

Ellenálló 4000
Aoitori 4000

Ellenálló
Én kezdek! Normál idézem a hármasszintű Digitális Bogár Hálóforrasztót. Ezután aktiválom a képességét, egy támadóállásban lévő szörnyemet, önmagát, védelembe fordítom, hogy megidézzek egy hármasszintű, rovar típusú lényt a kezemből. Jelenj meg, Digitális Bogár Katicaled! Most pedig, hogy minden feltétel előállt, összefordítom a két szörnyemet, hogy egy átfedés hálózatot hozzak létre!