Yu-Gi-Oh Arc-V - Az ötödik Dimenzió

12. Kör - Viszlát! A hibás dimenzió.

A szerelmesek egymásba borultak, miközben a város minden lakosa, hozzátartozóit kereste. A hadsereg gépei visszatértek az állomásaikra és a katonák fellélegezve vonultak el, néhányan társaikat gyászolva. Aoitori és Asuka észre se vette, ahogy néhány tiszt körülvette őket.
-Tenjoin-san –mondta Bakura. –Kövess bennünket, kérlek!
-Hova akarjátok vinni? –kérdezte Aoi, szinte védve barátnőjét.
-Megnézheted magad... -válaszolt a fehérhajú srác. –Téged is bekértek.
-Mégis kicsoda?... –csodálkozott Aoi, de nem kapott választ.
Csak úgy, mint néhány órája, megint egy titkos lifthez ment a csapat és azon egy földalatti bázisba kötöttek ki. Egy nagy terembe vezették a párt, mely tele volt fehér köpenyes alakokkal, akik futurisztikus monitorok előtt végezték a dolgukat. A teremben ott várakozott Pegasus, Taro Kagami és Aoi számára egy ismerős arc is.
-Szervusz Aoi! –mosolygott az alak.
-...Apa? –Hachu Otoko volt azt. Matsuki gyámja.

-Welcome, fiatalok! –köszönt Pegasus. –Azt hiszem, némi magyarázattal tartozunk nektek.
-Várjunk csak! –állította meg Aoitori. –Mit keresel itt apa?
-Tudod fiam, a kormány meglehetősen könnyen megtalálja a kapcsolatokat egyes emberek között, főleg, ha valaki nekik dolgozik. A barátnőd miatt vagyok én is és te is itt.
-Te léptél kapcsolatba egyedül a kémmel, és egyetlen rokonodat kellett csak előkeríteni, mert joga van itt lenni. –adta meg a magyarázatot Kagami.
-Akkor most mindnyájunkat meg akar büntetni? Csak én vagyok a kém, nekik semmi közük ehhez!
-Nyugalom Asuka girl! –folytatta Pegasus. –Nem azért hoztunk ide titeket, hogy bezárjunk vagy valami, tudjuk, hogy már te is mellettünk állsz. Egyszerűen a civil lakosságtól kellett távol tartani benneteket, mert jól tudjátok, hogy az igazság mekkora pánikot kelthetne.
-Mondja már el, miért vannak itt... -türelmetlenkedett Taro.
-Jól van... Azt szeretnénk, ha megállítanátok az Akadémát.
-Megállítani? –értetlenkedett Aoi. –Micsodát?
-Kedves, Mr. Matsuki. –fordult oda Pegasus. –A párjától már értesülhetett róla, mi is az Akadémia, és hogy mik is vannak arrafelé. Az utóbbi órákban, mikor a bunkerekben csücsült, a barátnője az általuk érkező inváziótól óvta meg a várost és a bolygót.
-Tudtam, hogy baj van... -mondta Matsuki. –de nem gondoltam volna, hogy efféle... Akkor most Asukának nincs hova hazatérnie?
-Éppen ez lenne a javaslatunk. Menjetek mindketten át a Fúziós dimenzióba és belülről győzzék le az ellenséget. Magukon áll, hogy szervezzék meg az ellenállást.
-Mi, ketten? –kérdezte Aoi. –Én nem vagyok katona, de Asuka mellett akarok maradni. –ragadta meg kedvese kezét.
-Csak egy a baj... -mondta Otoko. –Csupán oda tudunk küldeni titeket, visszafelé nem.
-Micsoda? –háborodott fel Asuka. –De így Aoi soha sem térhetne haza!
-Várj szívem... Nekem jó igy.
-Tessék?
-Nem igaz, apa? –nézett rá nevelőjére a fiú, aki már közel is lépett hozzá, majd átölelte.
-Hatalmas fájdalom örökre elveszítenem téged, de ha megmentesz ezzel világokat, akkor nem bánom. –könnyezett a férfi szeme. –Menj, és ne engedd meg, hogy bárki is árván maradjon! –A család legérzelmesebb pillanata volt ez, de nem is meglepő, ha most látják egymást utoljára.
-Ezt tedd el! –nyújtott át egy lapot Otoko, fiának. –Sauravis, az Ősi Felemelkedett a fő szörnyem, segítsen utadon.
-Köszönöm... -Aoi nem jutott szóhoz.
-Hadsereg szintű segítségre lesz szükségetek, úgyhogy ezeket a lapokat is tegyétek el! –Mondta Kagami, ahogy néhány lapot adott át a párnak. Az „Őrdögfigézett" archetípus lapjai voltak azok, borzalmasan erős segítségek a szertartás pakliknak.
-Figyeljetek. –mondta Pegasus. –Miután sikeresen bezártuk a portált és megszűntettük az átjárást a két dimenzió között, az akadémia mintha zavarná a csatornákat... Úgy néz ki, ide nem is terveznek visszatérni. Így onnan nem tudunk mi se indítani kaput ide.
-De ez végül is jó, nem igaz? –mondta Asuka. –Itt már békében maradhattok.
-Valóban, de közben más világokba jutnak el... ezért kell lépni.
-Megértettük. –mondta Aoi. –Nem vagyok jó a búcsúzkodásokban, inkább ne várjunk tovább... menjünk!
-Ha valaha nyilvánosságra kerül az igazság, hősként fogunk emlékezni rátok... mentsétek meg a többieket! –Azzal egy kapu nyílt meg a pár mögött, a túloldalán az Akadémia látképével.
-Kész vagy? –kérdezte a lány, szerelmét.
-Csak, mert te is itt vagy. –válaszolt a fiú, majd átléptek a túloldalra.