Yu-Gi-Oh Arc-V - Az ötödik Dimenzió

4. Kör - Egy kém mindennapjai

Matsuki ébredezett. A nap még fent se volt, de az ő órája már csörgött. Újabb hétköznap, végre péntek, de még egy nap a hétvégéig az iskolában. Aoitori egy elegáns mozdulattal lecsapta a riasztóját az éjjeliszekrényről, majd némi pislogás és egy hatalmas ásítás kíséretében felült az ágyra. Nyújtózkodott kettőt, aztán az ágy túloldalára nézett. Elsőre fel sem tűnt neki, aztán hamar megijesztette a valóság. Az alvótársa nem volt mellette. Aoit szörnyű érzések és még szörnyűbb emlékek ejtették rabul, és a fiú abban a pillanatban kirontott a szobából. A diák szaladt a kis lakáson keresztül, mire a nappalit elhagyva egy kellemes illat csapta meg az orrát. A konyhából jött. Matsuki irányt váltott az illat felé. Asuka volt az. Palacsintát sütött.
-Mi ez a rohanás? Jó reggelt. –mondta neki a lány egy szál kötényében és hálóingjében. -
Aoi átölelte szerelmét.
-Úgy megijedtem, azt hittem megint eltűnsz! –Ahogy ezt mondta csak a lány mellkasát szorította magához.
-Soha... -Asuka visszaölelt. –Gyere reggelizni, utána ráérünk felöltözni. –
A pár lassan elfogyasztotta a néhány édességet, majd előkészültek az iskolához.
-Ugyanabba az intézménybe vagyok cserediák, ahol te is tanulsz Aoi-kun. Remélem, segítesz megtalálni! –mondta a lány és egy ártatlan kacsintást ejtett a párja felé.
-Hát persze. –válaszolt Aoi és karon ragadta Asukát.

A belvároson egymás kezét fogva szeltek át Matsukiék, egészen az iskola kapujáig.
-Innentől fogjuk vissza magunkat. –mondta Aoi.
-Ilyen köpenyekbe nem lesz nehéz... mindenki úgy néz ki, mintha a középkorba lennénk. –tette hozzá Asuka.
-Hehe, vicces vagy. –mosolygott a fiú. –ma sok órám lesz, legfeljebb hatra érek haza, szóval ezt neked adom. –Aoi elővett egy kulcsot a táskája oldalzsebéből. –Ez a pótkulcsom. –átadta a lánynak. –Hétvégén lemásoljuk, hogy legyen sajátod, míg nálam laksz, de addig is használd ezt.
-Köszönöm. Azt hiszem, délután egy óra körül végzek, majd otthon várlak. –egy csókot nyomott a fiú homlokára és mindketten elindultak a csengő hangjára. Asuka megkereste a termét, nem egy osztályba volt Aoival, egyel felette. Tenjoinnak az osztály hatalmas lehetőség volt, hogy kémkedjen, megismerje az itteni kultúrát és a technológiai szintet is sikerült felmérnie. Az órái unalmasak voltak Asuka számára. A lány jobban szerette a párbaj témájú órákat az akadémián, ez olyan volt neki, mintha általánosba lenne. Egyik órán Tenjoin el is aludt. ,,Ha vége a tanításnak, akkor lesz majdnem öt órám, hogy elmenjek arra helyre, amit reggel találtam... Álom művek, valami ilyesmi volt a neve, de amit megtudtam, hogy az gyártja itt a párbajkártyákat és ez nagyon fontos dolog, arra, hogy körülszaglásszak belül is, amennyiben a technológiájuk a miénkhez hasonlóan a párbajkártyákra épül. Ha akarok még ilyet, akkor előtte Aoit ki kell fárasztanom este, nehogy felébredjen, amíg én a munkámat végzem... Most egy olcsó kurvának érzem magam... Nem, én szeretem és akarom Aoit ugyanúgy, mintha nem... átvernem kéne."-így gondolkodott Asuka az órákon, de közben végig a feladata és az OFO lebegett a szeme előtt.

12.40. Az utolsó órának is vége és még ebédszünet is volt. ,,Nem is olyan rossz így"-gondolta a lány és táskájával, iskolaköpenyével felszerelve útnak indult az épülethez, amit hajnalban fedezett föl. Egy hatalmas irodaház volt, szinte már felhőkarcoló. Kívülről csupa üveg és a bejárat fölött a felirat: Álom Művek. Emberek jöttek mentek az ajtón át, Asuka is bekerült. Bellül a fél szintet elfoglalta a nyitó terem, a végén egy hosszú pult, ahol, mint egy bankban fogadtak embereket sorszám alapján. A hely tele volt biztonságiakkal, kamera minden sarokban. Tenjoin nem láthatta a kamerákat, de biztos volt benne, hogy figyelhetik. Mindeközben a legfelső emeleten, egy díszes irodában, egy fehér hosszú hajú férfi figyelte az asztalán lévő kivetítőt.
-Uram,ő az. –szólalt meg a hangszóró és a biztonsági kamerákat mutatta az íróasztalnál ülő személynek.
-Köszönöm. –válaszolt. –Biztos szaglászni jött. Engedjétek, amíg menni akar. Ha túl közel járna, értesítsétek a diákmunkást.
-Értettem. –hívás vége.
,,Come, Asuka girl. Egyre kíváncsibb vagyok."
A diáklány ügyelve minden rejtett kamerára átcsusszant a biztonsági őrökön és egy hátsó lépcsőn ment fel a következő emeletre. A másodikon egy ügyfélszolgálatnak kinéző rész volt, ahol folyamatosan telefonhívások zajlottak le. A sok hallgatózás és az előző információkból kiderült, hogy itt intézik a különlegesebb kártyarendeléseket és az új kártyák gyártási levelezései is itt zajlanak le. Asuka tovább ment. A következő néhány emelete, különleges párbajterek voltak kialakítva és még játék is zajlott legtöbbin. A lány sietve haladt végig így néhány emeleten, aztán egy dolgon megakadt a szeme. Egy folyosó, aminek a végén egy lift volt. Elég kockázatos, de ha szerencséje van és egész ügyes, akkor sok időt megspórolhat. Gyorsan kellett döntenie, mielőtt még jön valaki és meglátja. Beszállt a liftbe és meglátott egy plakátszerű kiírást. A szinteket jelölte, a szerint mi hol van. Asuka a legfelső emeletre nyomott. Vezetőség, ez volt odaírva. ,,Eddig úgy néz ki nem tudnak rólunk. Bár biztos nem lehetek benne. A technológiai fölényük lenyűgöző, ami a párbajkártyát illeti... Többet kell megtudnom." A lift csak ment és ment egészen addig, amíg a lány kérte. Már majdnem kinyílt az ajtó, mikor a lift belseje elsötétült. ,,Tudtam...csapda". A kabin tovább ment és még 10 másodpercig nem nyílt ki. Asuka látta, nem az úti céljához érkezett. A tetőn volt, előtte egy fém lépcső, ami egy helikopter leszállóhoz vitt fel. A szél hatalmas volt. A leszállón nem volt semmilyen jármű, csak a túloldalon állt egy különös fiú. Ugyanolyan iskolai egyenruhát viselt, mint az előző napiak. A fiúnak hosszú tüskés fehér haja volt és egy elképzelhetetlenül aranyos arca.
-Már vártam rád... -mondta a fiú. –A főnök mondta, hogy itt leszel.
-Szóval végig tudtátok mit csinálok. –mondta Asuka. –Ki vagy te?!
-Az nem lényeges. Azt tudjuk, te ki vagy... Asuka-chan.
-Idegesítő vagy. Mit akarsz tőlem?!
-Megtudni honnan jöttél és mi a célod.
-Honnan tudtok rólam?
-A kártyáid alapján... Tökéletesen bevette a rendszer, nem hamisítványok, de az Álom Művek soha nem gyártott olyan kártyákat, amilyenek nálad vannak.
-És akkor mi van?
-Valójában semmi, mert a kártyáid nem hamisak. Minden stimmel velük, csupán szeretnénk tudni, honnan vannak a lapjaid.
-Ha el is mondanám honnan jöttem, akkor sem értenétek meg. A technológiátok messze el van maradva a miénktől.
-Ó... -mosolygott a fiú. –Tehát tényleg kém vagy. –kieresztette a párbajlemezét. –Küzdjünk meg itt és most, ha igazi párbajozó vagy.
-Miért harcolnék veled?
-Ha nyersz, indulhatsz a versenyen holnap, békén hagyunk, és amíg nem leszel első helyezett nem is kerülsz velünk kontaktba.
-És ha veszítek?
-Akkor ha kell, kiszedjük belőled az igazságot. -
Asuka elgondolkodott. Ennél jobb lehetősége úgy se lesz, hogy kikeveredjen innen, elvégre végig csapdába volt.
-Rendben. Elfogadom az ajánlatot.