Shiro-chan és az Anime karakterek

Vallomás

Amakusa Shiro vagyok 17 éves és épp ma készülök életem legnagyobb dolgára...ami egy vallomás. Na de ne rohanjunk csak úgy előre csak szépen lassan.

Reggel az ébresztőm hangjára keltem illetve a másodikra sikerült is felkelnem. Felültem az ágyamon és félkomásan néztem ki a fejemből míg rá nem jöttem mit tervezek a mai napra.
Nagy nehezem kimásztam az ágyból és elindultam a fürdő felé szokásos reggeli rutint elvégezni. Miután ez meg volt, csináltam reggelit közben pedig hangosan gondolkodtam.
- Mi lesz ha nemet mond? Elutasít?! - kezdtem feltenni magamnak a kérdéseket. - Á inkább hagyom nem mondom el felesleges. Vagy taláááán jó lenne vagy nem?? Miért ilyen nehéz ez?! - akadtam ki aminek következtében a reggelim repült az asztalról.
- Ó francia ágyba már! - próbáltam kulturáltan fogalmazni. - Inkább nem eszek. - hagytam ott mindent.
- Bárcsak könnyen menne minden. - ültem le az ágyra és néztem a semmit.
- Na jó most vagy soha! Megteszem. - álltam fel és indultam az ajtó felé illetve csak próbáltam. - Nem ez nem megy nekem. Inkább leszek macskás néni. - adtam fel megint. Kisebb gondolkodás után sikerült elhatározni magam.
- Nincs hezitálás! Megyek elmondom és lesz ami lesz max magányos vagy macskás néni leszek. - indultam az ajtóhoz amit inkább téptem minthogy nyitottam volna.
Időből ítélve sejtettem,hogy valahol kint lesz ezért elkezdtem ott elsőnek keresni azt a személyt aki kell nekem.
Már azt hittem elkell kezdenem máshol keresnem amikor megláttam. Vele voltak a fiúk is ami nem érdekelt elmondom neki most már mit érzek valójában.
Gyorsabbra véve a lépteket sikerült oda érnem hozzájuk.
- Jó Shiro ez hülyeség volt fordulj vissza. - kezdte mondani a belső hangom.
- Nem! MEG KELL TUDNIA!
- Szia Shiro. - köszöntek.
- Sziasztok. - köszöntem vissza.
- Hogy vagy? - kérdezte Itadori.
- Köszönöm szépen jól és ti? - mondtam.
- Oh hogyne nagyon is jól vagyok mindjárt sírva fakadok. - mondtam magamban.
- Én jól vagyok. - mondta Yuuji.
- Én is. - mondta Kugisaki.
- Ahogy én is. - felelte Megumi.
- Ennek örülök,hogy jól vagytok. - próbáltam mosolyogni közben de nem ment. - Izé én... - kezdtem amire ők csak néztek mit is szeretnék.
- Kugisaki... - próbáltam folytatni de nehezen találkoztun.
- Mi az?
- Én izé, hogy is mondjam...
- Mit? Történt valami?
- Nem vagyis ... - kerestem a szavakat ami nem ment könnyen így ami bennem volt bátorság azzal elmondtam.
- Kugisaki Nobara én nagyon szeretlek! Amióta először találkoztunk azóta én nagyon szeretlek. Szeretem a stílusod,szeretem amilyen vagy. - kezdtek könnyek gyűlni a szememben. - Tudom,hogy erős vagy de attól még szeretnélek megvédeni. Tudom ez így hirtelen nagyon furcsa és Hirtelen jött de már rég elakartam mondani neked. De nem mertem. Nem mert,mert féltem. De most elmondtam viszont ugyan úgy félek a válaszodtól. - és a könnyekből sírás lett. - Viszont mielőtt tudnám a válaszodat szeretném még azt is elmondani,hogy ha nem is én leszek szerencsés tudd,hogy akár ki lesz veled én boldog leszek ha téged boldognak foglak látni. - fejeztem be.
De mielőtt megtudtam volna válaszát inkább sírva elfutottam.
- Shiro várj! - kiáltott utánam de nem néztem vissza inkább ott hagytam őket.
Menekülő helyemre futás közben neki ütköztem valakinek de nem néztem meg ki az inkább tovább mentem.
Mikor oda értem a fához ahol elszoktam rejtőzni egyből úgy,hogy helyezkedtem hogy ne lássanak majd leültem és térdemet felhúzva sírtam tovább azon amit tettem.
Nem tudom mennyi idő telt el csak azt hallottam,hogy valaki jön.
- Shiro! Hol vagy? - hallottam meg az ismerős hangot. - Kérlek mond el. Beszélni szeretnék veled. - mondta. Próbáltam leplezni azt,hogy hol is vagyok de egy kisebb tüsszentés így is kicsúszott belőlem.
- Meg vagy. - lépett oda.
Nem mertem a történtek után a szemébe nézni.
- Miért nem merted előbb elmondani azt,hogy mit is érzel? Azon kívül,hogy féltél? - kérdezte miközben leült mellém.
- A vissza utasítástól félek. - válaszoltam kisebb csend után.
- De ha megsem próbálod sosem fogod tudni,hogy pozitív vagy negatív választ fogsz kapni. - mondta. - Tud valaki még erről?
- Mi? - néztem rá.
- Arról,hogy szeretsz? Más is van? Bár ezek után,hogy így kikiabáltad biztos egy páran tudni fogják. - mondta mosolyogva majd rám nézett és meglátta milyen ijedt fejet vágok.
- Basszus! - kezdtem fogni a fejem. - Azt tényleg elég hangosan mondtam. - kezdtem ismét össze zuhanni. De mielőtt még teljesen azt tettem volna válaszoltam a kérdésére. - Megumi az egyetlen akinek elmondtam.
- Elmondtad hangosan a nevemet,kijelented azt is,hogy nagyon szeretsz,így mindenki számára érthető lesz mostmár ki az aki már nem lesz másé. - mondta és szembe mászott velem.
- Mi? - néztem rá.
- Tényleg nehezen fogod fel a gyorsan történt dolgokat. Azt akarom ezzel mondani,hogy viszonzom az érzéseid. - fejezte be.
- He? - kaptam sokkot. - K-komolyan? De te olyan menő vagy meg minden én meg csak úgy vagyok és ennyi.
- Nem számít. - mondta egyszerűen. - Gyere ide. - tárta ki a karját. Kisebb gondolkodás után belebújtam az ölelésbe ami meleg volt és kellemes.

És így jöttem össze Kugisakival.