Shiro-chan és az Anime karakterek

Haitani Brothers x Shiro

Munkából haza fele menet megpillantottam az út túloldalán két nagyon ismerős alakot ahogy verekednek... - "Ha haza érsz ne aggódj."- nyugtatott az idősebbik testvér.

Nem az nem lehet biztos otthon vannak. De amint haza értem a lakás üresen állt minden részében. Eldobtam mindent ami csak volt nálam és vissza futottam ahol az előbbi harc folyt.

Mire oda értem csak ketten voltak már ott a földön fekve. Gyorsan hívtam a mentőket majd közelebb mentem hozzájuk.

- Nem ezt nem csinálhatjátok velem. - mondtam sírás szélén állva.

- Shiro? - emelte meg fejét Ran.

- Igen. Gyere segítek. - óvatosan megfordítottam majd a Rindoura néztem.

- Még él ne aggódj. - nyugtatott.

- Ne aggódjak?! Ugyan ezt mondtad reggel is Ran! Ne mond nekem, hogy ne aggódjak mert én is megverlek.

Inkább ezután nem szólt semmit csak nézte mit csinálok az öccsével.

Letérdeltem közéjük majd mindkettejük arcára ráraktam a kezem.

- Siethetne az a mentő. - türelmetlenkedtem. - Ezek után legszívesebben egy taslit adnék de te csoda, hogy élsz vele meg nem tudom mi van.

- Elmondtam volna az előbb ha nem azzal jössz, hogy megversz. Él még ne félj csak nincs magánál. Figyelsz te rám?

Szirénázást hallottam a távolból így felálltam a helyemről és elkezdtem nézni merről jöhet majd az autó.

.........

Bent a kórházban a fiúkat elvitték én pedig várhattam.

Nem tudom mennyi idő telhetett el csak azt vettem észre, hogy az orvos előttem áll és közli a jó hírt. Fogtam és egyből futottam a megadott szobához ahol a két fiú pihent.

Leültem a két ágy közti székre és megfogtam Rindou kezét.

- Te idióta fogadjunk bele se gondoltál ha meghalsz magányos leszek. Ez ugyan úgy rád is vonatkozik Ran! Veletek élek már egy ideje, nem gondolsz ebbe bele milyen érzés lenne ez.

- Erős gyerek nem lesz baja. - szólalt meg.

- Nem húzok be neki, nem húzok be neki. - nyugtattam magam. - Nagyon szeretnél egy ütést? Ijeszgetsz itt engem.

- Ha megütnél boldogabb lennél? - kérdezte kíváncsian.

- Úgy ismertek, hogy megtudnék ütni valakit? - fordultam felé.

- ... Nem.

- Na ugye.

- Köszönöm, hogy mellette vagy és időnként helyettem is vigyázol rá. - mondta némi szomorúsággal.

- Jól vagy? Ütés érte fejed? Esetleg orvos? Nem szoktál ilyen lenni.

- Nem kell, jól vagyok

- Akkor?

- Úgy sem értenéd meg. - fordította el fejét.

Az ágya szélére ültem arcát pedig két kezem közé fogtam. - Ran ha nem mondod el nem is fogom. Kérlek. - néztem rá szomorúan.

- Elmondom de nem fogod úgy se érteni. Hol normális az ha egyszerre szeretem az öcsém és a barátnőjét is? Ha elmondtam volna viszonoztátok volna ezt az érzést?

Kicsit meglepett ezzel így a szívemre hallgattam. - Nézzük meg. - hajoltam közelebb hozzá.

- Mi..... - válaszát meg nem várva adtam neki egy hosszabb puszit.

- Ez jobb mint mikor Ran ránk nyitott. - tért magához a fiatalabbik.

- Lám-lám ki kelt fel. Üdv újra az élők között.

- Nem voltam hallott ,mindent hallottam és nincs bajom a dologgal.

- Vagyis?

- Vagyis nekem lett és van két csodálatos barátom. - ültem vissza a székre és mindkettejük kezét megfogtam.

...

Miután haza engedték őket leültünk megbeszélni mindent.

- Szóval... - kezdte az idősebb.

- Szóval igen. - mondtam és rám néztek. - Én azt javaslom, hogy utcán viselkedjünk úgy mint a testvérek. Itthon pedig mint ahogy szoktunk.

- Rendben. - értettek egyet.

- Együtt létek?

- Nem hittem ,hogy pont te fogod feltenni ezt a kérdést. - nevetett Rin.

- Egyetértek vele. - jelentkezett Ran.

- Leszállunk a témáról?

- Te kezdted. - mondták egyszerre.

- De nyilván mindketten arra jutunk, hogy neked jó legyen. - fogta meg a kezemet a fiatalabb.

- Imádlak titeket. A többit viszont majd egymás között megbeszélitek. - álltam fel az asztaltól.

- Várj, hogy érted?

- Rant nézem olyannak aki dominálna de Rin is nagyon tökéletes.

Mindkét fiú csak nézett rám és nem tudtak mit hozzá fűzni a mondanivalómhoz.

✧･ﾟ: *✧･ﾟ:* Pár évvel később ✧･ﾟ: *✧･ﾟ:*

A fiúk által megismertem Sanzut,Mikeyt és Kokot is akik a Bontenhez tartoztak így nem volt nehéz rájönnöm,hogy ők is hozzá tartoznak.

- Eleinte nem akartuk elmondani főleg a mostani állapotod miatt nehogy bestresszelj meg ilyenek amilyen alapjáraton szoktál lenni ha azt mondjuk ne aggódj. - mondta Ran.

- Értem.

- Ennyi? - nézett rám Rindou.

- Igen. Így, hogy tudom merre vagytok és kikkel megvagyok nyugodva. Csak ne azzal gyertek megint, hogy ne aggódjak és akkor had ne folytassam.

- Értettük.

- Tartsuk meg. - mondta valaki halkan a másiknak.

- Halottam. - fordultam hátra.

- Fiaim? - néztem rájuk. - Biztos jó így, hogy én is itt vagyok. És a többiek?

- Hát így végülis biztonságban vagy és látunk mindennap szinte. Meg nem kell egyből innen haza ugrani ha jön a nagy pillanata a kicsinek. - tette kezét hasamra Rindou. - Mikey?

- Felőlem maradhat.

- Köszönöm. - hajoltam meg.

- Külön vagy velünk szeretnél lenni? - kérdezett rá Ran.

- Veletek ahogy eddig is te butus.

- Rendben.

Rindou részével jön a folytatás~