Shiro-chan és az Anime karakterek

Kisaki x Shiro

- Szerinted mit fog mondani neki? - kérdeztem Hanmát.
- Nem hiszem, hogy pozitív választ kap majd mivel a lánynak ott van Takemicchy.
- Remélem is. - imádkoztam az égiekhez. - Köszönöm, hogy középiskola óta elviselsz. - nevettem.
- Ugyan. Napi szinten doboz cigivel egy áldás voltál.
- Milyen napi? Heti szinten inkább.
- Mindegy az. A lényeg szerintem, hogy te vagy az egyetlen aki szereti és szerintem csak mi ketten viseljük el őt.
- Valahogy én is úgy érzem.
Hallottuk, hogy nyílik az ajtó én pedig ideges lettem, hogy mi történt lent.
- Visszautasított. - közölte egyszerűen.
- Köszönöm Isten. - ujjongtam magamban.
- De nem fogom feladni.
Az örömöm hamar elszállt és nem bírtam tovább kiadtam magamból a dolgokat amik már iskola óta bennem vannak. Hanma inkább hátrált és hagyta, hogy jöjjön aminek jönni kell.
- Tudod hova menjél el! - kezdtem.
- Mi van? - nézett rám furán Kisaki.
- Pont olyan lányt akarsz akinek van is valakije szereti is de nem téged. Miért nem veszed azt észre aki középiskola óta próbálta neked elmondani, hogy szeret de nem tette mert ki nevetted volna! Tudom, hogy tudod milyen az amikor valaki olyat látsz akit szeretnél de neki már ott van más meséltél a gyerekkorodról nekünk. Hát képzeld én is ugyan ezt érzem amikor Hináról beszéltél! Bazdmeg vedd már észre azt, hogy suli óta szeretlek! - majd azzal a lendülettel ki is mentem a helyiségből egyenesen a szobámba.

...

Nem tudom mennyi lehetett de egyszer csak azt hallottam, hogy nyílik és csukodik az ajtóm.
- Shiro én... - kezdte volna de nem hagytam neki.
- Nem érdekel. - mondtam szipogva.
- Sírtál?
- Hallod nem! Megfáztam.
- Mindegy. Hanma elmondott mindent.
- És? - fordultam felé.
Nem válaszolt semmit helyette megcsókólt amit viszonoztam neki.
- Mégsem nevetsz ki? - karoltam át.
- Nem. - hajolt vissza ajkaimra.
Elkezdett hevesebb csókolni kezei pedig az oldalamon voltak.

(✿❛◡❛)(✿❛◡❛)(✿❛◡❛) nem részletezek majd legközelebb....

Az este után azt hittem ott fog hagyni de nem két erős kar tartott reggel amikor megébredtem. Megpróbáltam óvatosan kikelni mellőle de nem tudtam.
- Hova készülsz? - kérdezte álmosan.
- Konyhába.
- Maradj még. - húzott közelebb magához.
- Jó. Akkor ez most nem álom igaz?
- Nem. - puszilta meg homlokomat.
Ennél boldogabb nem lehettem mint amilyen most vagyok.
- És esetleg hozzám is jönnél?
Nem tudtam mit válaszolni hisz egyszerre voltam boldog a kérdéstől meg hirtelen nem is tudtam mit gondoljak. Tény régóta ismerjük egymást de...
- Figyelj tudod, hogy ez nem így működik mégha régóta is ismerjük a másikat. Egy-két évet várjál vele és kérdezd meg újra.
- Képes vagy még annyit várni? - lepődött meg. -Várj mióta is vársz?
- Suli óta. Na de engedj kell a kávém. - másztam keresztül rajta és sunyiban elloptam a szenüvegét.
- Ohayo Hanma. - köszöntem neki boldogan.
- Legközelebb várjátok meg, hogy ne legyek itt én is. - utalt az estére.
- Hoppá.
- Igen az. - nézett rám. - Miért van rajtad a szemüveg?
- Mert jól áll. - jelentettem ki büszkén.
- Én meg nem látok nélküle. - vette le a fejemről Kisaki.
Hanma elé állt és a vállára tette a kezét.
- Köszönöm, hogy ez most már a te gondod lesz. - mutatott rám.
- Mi van? - nézett furán én meg csak röhögni tudtam.
- Hosszú. - legyintettem.
Igaz fura időnként de így jó ahogy van most minden.

Vége.