Novelláim🖋

3. 18:30

-Bogi, Bogi, Bogi gyere gyorsan!
-Ahjj miért mivan? - ásítottam egy óriásit, és még jobban magamra húztam a paplant.
-Fél hét! - lelkendezett az a legjobb barátnőm.

Én továbbra is az ágyban feküdtem, és élveztem a takarom adta meleget. Már november végén jártunk, és még mindig nem volt fűtés a koliban, ezért is kellett a vastag ágynemű. Eztán hirtelen, mintha villám csapott volna mellém.
Ledobtam magamról a dunnát.

-Várjunk, azt mondtad fél hét van? - úgy tettem, mintha nem hallottam volna elsőre is.
- Na végre, hogy eljutott az agyadig-megállított a stopperét - csak 47 másodperc kellett.
Felém mutatta az óráját, hogy engem is megbizonyosítson arról, hogy igazat mondott. Majd villám sebességgel felhúztam a cipőmet, magamra kaptam a kabátom, megigazítottam a hajam, és legvégül befújtam magam a kedvenc parfümömmel.
Barátnőm ez idő alatt az ajtóban állva sürgetett.
-Ahjj haladjunk! Már 18:38 van.
-Már kész vagyok!
-Hol a kulcs?- kérdezte, szúrós pillantással, mintha én tettem volna el.
-Öhmm itt van-emeltem fel a hütőről.
Pillanatok alatt bezártunk, és futottunk le a lépcsőn. Minden napunk legszebb részét a 18:30-as időpont jelöli. Na és nem azért, mert ekkor van vacsora.

-Ott van! - kiálltott fel a legjobb barátnőm, miután kiértünk az udvarra.
-Oké, figyelj. Ott vannak a barátai a focipályán.
Mutatta a pálya felé.
Majd folytattam.
- Ő pedig ott áll az ebédlő előtt, és a nevelővel beszélget. Ha végeztek vagy a barátjaihoz megy, vagy fel a szobájába. Ha a barátai felé menne, mi is arra megyünk.
- És ha kérdeznék hova megyünk, azt mondjuk vásárolni, csak, hogy ne legyünk olyan feltűnőek. -fejezte be a mellettem álló a bomba biztos tervünket.
-Pontosan, így mindeképp belénk fog futni, bármerre is megy.
-És akkor hallhatom azt a csodálatos hangját. - áradozott a barátnőm.
- Milyen gondolataid vannak.-mosolyogtam.
-Mert most miért?
-Semmi, semmi csak alig ismered, és annyira szereted. Szerintem ez kicsit fura.
-Lehet, de ezen nem gondolkozok. Egyszerűen jön az érzés. És még, amúgy sem történt semmi olyan.
Hangsúlyozta ki az olyan szót.
-Még szerencse.

Na ekkor mindketten hangos nevetésben törtünk ki.
- Figyelj, shhh erre jön. -mondtam, mintha erre egyáltalán nem számítottunk volna.
Lassan közeledett felénk. Az ebédlő és a koli bejárata előtt kevesebb, mint 100 méter volt, és minden lépésénél éreztük, hogy most valami csodálatos dolog fog történi.

-Oké, csak légy természetes. -súgtam oda, barinőmnek.
-Én mindig az vagyok. -nyugtatott meg.
Ekkora végre valahára, odaért hozzánk AZ A BIZONYOS személy.

Mikor meglátott minket így szólt.
-Szia Dominika!
- Sziii-iiaa.
-Hé, amúgy én is itt vagyok ám. - vetettem oda.
-Ja bocs, szia-mondta ezt a maga nagyon mély hangján.
Majd kinyitotta a bejárati ajtót, és elindult felfelé a lépcsőn.

A barátnőmmel az ujjaink segítségévél elszámoltunk háromig, mert úgy gondoltunk ez a biztonságos időzóna. A srác már túl messze van, hogy halljon minket, és a többieknek sem feltűnő. Mikor a harmadik ujjunkat is kinyitottunk tenyerünk szorításából elkezdtünk körbe-körbe ugrálni, és síkítozni.
-Úristennn, köszönt!!!
- Köszönt, köszönt! Áhhh-lelkendeztem.
Bár nekem csak külön felhívással volt hajlandó, de a lényeg, most nem is én voltam.
-Olyan boldog vagyok.
-Én is!
-És az illata.
-És kimondta a teljes neved!
-Igen. Ez neked is feltűnt? Eddig nem tette csak annyit mondott, hogy szia. Ez biztos jelent valamit.
-Talán azt, hogy tetszel neki. - sandítottam a barátnőm felé.
-Lehet, hogy szerelmes belém! - kiáltotta.
-Ja, biztos vagyok benne.
Erre elhúzta a száját, majd kicsit távolabb állt tőlem, és szomorúan lehajtotta a fejét.
-Mi baj? - kérdeztem, mert nem tudtam mire véljem ezt a hirtelen hangulat váltást.
Eztán eszembe jutott.

-Bizonytalan vagy abban, hogy ő mit érez iránta, igaz?
-Te pedig bele látsz a gondolataimba, igaz? - szegeszte nekem, mire mindketten elnevettük magunkat.
-Csak túl jól ismerlek. -magyaráztam meg neki.
- Tudom. És érted, minden nap lejövünk ide, hogy lássam. Beszélgettem már vele egy párszor, és nagyon jól elvoltunk, de fogalmam sincs ő mit akar tőlem.
- Teljesen megértem, és nekem is voltak mélypontok az életemben, amikor egyáltalán nem tudtam, mit tegyek, kiben bízzak és kiben ne. Kit engedjek magamhoz közel is kit ne. De rájöttem, hogy az idő segít. Időt adtam magamnak, és a többi embernek is körülöttem, és így biztosra tudtam menni. És ha tegyük fel, nem úgy sikerül, ahogy eltervezted semmi baj nem lesz.
- Igen ebben igazad van. Szóval hagynom kell, hogy csak megtörténjen.
-Pontosan. És ha nem jönne össze, van még egy csomó srác a földön, vagy akár itt Szegeden.
-Tudom, de nekem akkor is Ő kel. -jelentette ki.
-Ezt hívják szerelemnek. - feleltem.