Novelláim🖋

15. Történet egy Magnóliafáról

🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸

A hatalmas téren ezer másik látni való volt. Például szobrok és gondosan elrendezett virágágyások, kis bódék, amik frissítő limonádét árultak a tikkasztó hőségben, ő még is elérte, hogy minden szem ráfigyeljen.

Vastag törzsét rengeteg mély seb csúfította, amik a természet-ember harc eredményét mutatták. Ő még is erősen tartotta magát, és sok ezer apró ágát. Aki a város túloldalán lakot, az is láthatta ezt a sebesült ám de annál bátrabb élőlényt.

Ágai nem egyszerűen csak kinőttek a törzséből, mint az összes többi fának, ami a téren volt, vagy amiket eddig láttam.
Néhol egymásba fonódtak, szorosan egymáshoz simultak spirál alakot öltve. Minden ág támogatta a másikat, bármilyen sok virágja is volt, és bármilyen nagy, vastag vagy éppen gyenge volt.
Volt egy aprócska ág, amin csak egy-két virág volt. Legalább három másik ág közre fogta, támasztotta, és együtt vezette az életet adó napfényhez.

Így az sikeresen erőre kapott, és ő lett a legmagasabb ág. Nem is láttam a tetejét.

A három segítséget nyújtó ágnak voltak a legnagyobb virágjai, így a szorgos méhek leginkább itt tevékenykedtek.

Halványrózsa szín virágok lepelként borultak a fára, ezzel sok bámészkodott csalogattak magukhoz.
Elképesztő látvány volt, na és az illat örökké az emlékezetemben lesz.

Megpróbáltam megölelni a fát, de apró kezeim sajnos nem érték át vastag derekát. Viszont mikor odahajoltam törzséhez, az egyik ágát a vállamra helyezte, és gyengéden magához húzott.

És mintha suttogott is volna valamit, de nem igazán értettem, hogy mit, pedig nagyon koncentráltam.
Azt gondoltam megőrültem, hogy egy fa beszél hozzám, ezért annyiban hagytam a dolgot.

Telt múlt az idő, a nyárt felváltotta az ősz majd a tél. Senki sem ment már többé a térre fotózkodni a fához. A fa sem állt már a maga pompájával a tér közepén, sőt mi több sehol sem állt már többé.

Kivágták, hogy helyére egy újabb bódét építsenek.

Lehet erre akart figyelmeztetni ez a csodálatos, árva és sebekkel teli fa, ami annyi mének biztosított megélhetést, és még több embernek árnyékot a nap ellen, menedéket a vihar ellen, vagy egyszerűen csak egy szép képet a fotósoknak?