Novelláim🖋

5. Én és a crushom

Kedves olvasók! A címből azt gondolhatnátok, hogy ez tipikus szerelmi történet lesz. Ahol a két főhős egymásba szeret, mihelyst meglátja egymást. Vagy esetleg gondolhattok a rosszabik variációra. A viszonzatlan szerelemre. Mármelyikre is gondoltok, biztosíthatlak benneteket, hogy teljesen más lesz! :) Na de most már lássunk is hozzá.

Szeptember közepe táján járunk. Az idő enyhén borús, és a szél is ide-oda lengeti a fák lombjait. A Nap, a felhők takarása ellenére, még is kiveti sugarait az iskola udvarára.

Pontosabban a kosárlabda pályára. Ezen a pályán óriási küzdelmek szoktak folyni. Úgyanis az egész iskola imádja a labda játékokat. Főleg a kosarat. Biztos vagyok benne, hogy most is meccsek zajlanának, ha épp nem délután öt lenne, és nem sietett volna mindenki haza, ahogy véget értek az órái. Na meg ha egyáltalán lenne valaki rajtam kívül a pályán. De nincs.

Nem is baj, így legalább zavartalanul tudom, dobálni a 3 pontosaimat.

Lehet még nem említettem, de imádok kosarazni. 7 éves korom óta játszom csapatban, és most 16 évesen is játszanék csapatban. Ha le nem sérültem volna a válogató előtti napon. Igen, sajnos a térdzúzodás, és szalagszakadás megfosztott a bajnoki csapattól. Úgy kb. örökre.

De se baj, elvégre dobni még tudok, csak szaladni nem. És még ha tudnátok milyen jól dobok.
Hupsz egy három pontos. A labda után megyek, mert az legurult a pályáról.

Gondolkoztam már azon, hogy valami hálóval körbe kellene keríteni, az egyébként egyáltalán nem nagy pályát, amin itt ott lekopott a festék, de az meg olyan idétlenül nézni ki, hogy inkább elvetettem az ötletet.
Lehajolok, hogy fel vegyem a labdát, ami persze begurult egy bokorba a pályától kb 20 méterre, amikor meg hallok egy hangot a hátam mögött.

-Szia beállhatok játszani?
A hang irányába fordulok, és egy percig elfelejtek levegőt venni.

Te jó ég. Az előttem álló srác elképesztően helyes. Barna oldra zsellézet haja, fehér pólója van, amin egy izipicit átlátszódik kidolgozott teste. Ehhez társul egy fekete Adidasos melegítő szett. Ahh elképesztő, és ahogy egyfojtában mosolyog rám.

Odamegyek hozzá, hogy ne nézzen totál idiótának, és a szívem egyre jobban kalapál. Ahogy közelebb érek megérzem isteni illatát, és meglátom gesztenyebarna szemeit, amivel kérdőn néz rám.

Hú oké, lekell nyugodnom. Csak lazán, ne lássa rajtad, hogy már is odáig vagy érte. Gondolom magamba.

-Szóval akkor beállhatok?-töri meg a csendet, miközben kiveszi a labdát a kezemből, és páris kosárra dobd.

Csont nélkül. Úristen még kosarozni is tud, és a hangja. Már csak mindennap az ő hangjára kelnék. Uramisten mikre gondolok. Na jó, nyugalom. Ezt ne szúrd el. Figyelmeztettem magam.

Vajon mennyi ideje nézhetett, mire ide jött, vagy csak most érkezett? Várjunk csak ha nézte a játékom engem is megnézett? Nem mintha nagy szám lennék, na de mégis!

-Te jössz-nyújtotta felém a labdát.
Esetlenül elvettem, és közbe azon járt az eszem, bár hozzáérne az ő keze az enyémhez. Na jó nem tudom mi a franc van velem, de most már tényleg leállhatnék. Nem is ismered. Ismételgettem magamban, miközben kiválót dobtam.

A srácnak ettől leesett az álla.
-Szép-dicsért meg.
-Köszi-mondtam, és közben pillangók repkedtek a gyomromban.

Áhhh hozzám szólt!! Vagyis megdicsért!!
-És amúgy hogy hívnak? - kérdezte.

Ahh kíváncsi a nevemre, akkor majd legközelebb a számom kéri el. A logikám egy magasfokú iskolában is megállná a helyet. :)

-Iza. - feleltem.
Elvettem a labdát, kecsesen ugortam és bum. Újabb kosár. Persze a térdem majdnem szétszakadt az ugrástól, de meg kellett mutatnom mire vagyok képes.

Egymásnak adtunk a labdát, és közben mindenféléről beszéltünk. Megtudtam, hogy Kornélnak hívják és a szülei elváltak, ugyanúgy imád kosarazni, mint én ha nem jobban. És, ami a legfontosabb nincs barátnője.

-Nem azért mondom, de hogy, hogy nincs barátnőd? - kérdeztem.
-Hát ezt én is kérdezhetném tőled-nézett rám felvont szemöldökkel és megvillantotta mosolyát. Azta a haláli édes mosolyát, amitől nekem a lábam is megremegett. Erősnek kell lenned biztattam magam.

-Nekem van barátnőm. -válaszoltam erre mindketten nevettünk. Annyira varázslatos ez a pillanat, és bárcsak megállna az idő.

-Te is tudod, hogy értettem. - mondtam.
Én pedig csak azért is úgy tettem mintha nem érteném. Csak hogy ismént hallhassam a csodálatos lágy hangját.

-Úgy értem, hogy hogy nincs barátod?-magyarázta nekem.
-Hát egy ilyen lány-mutattam magamra-senkinek sem kell.
-Ne mondjj ilyen butaságot, gyönyörű vagy!-sutogta az utolsó két szót, miközben mélyen a szemembe nézve.

Alig volt köztünk 5 centi. Már a torkomban dobogott a szívem. Arra vártam mikor fog megtörténni. Kb. 2 órája ismerem, de olyan mintha mindig is ismertem volna.

Olyan kedves, figyelmes és vicces. Mellesleg iszonyat jóképű. Jó igen lehet kicsit beképzelt is, mert kb. 100-szor elmondta milyen jól tud játszani. De egyszerűen emiatt nem lehet rá haragudni. Olyan jól áll neki ez is. Meg minden más is. És most itt áll mellettem és arra várok, hogy megtörténjen az, amitől én lennék a világ legboldogabb embere. Izzik köztünk a levegő. Ezt még a hülye is látja. De vajon ő is azt érzi amit én? Morfondírozok magamban.

-Izabella mondanom kell valamit. - kezdi és egyet hátralép.
Ajaj, most mindent elmond. Ha nem is vallja be, hogy már is belém szeretet, de azt fogja mondani, ismételjük meg. Hú lassan elájoluk, úgy pörög az agyam. A színuszcsomóm pedig már olyam gyors, mint egy versenyautó. Na mondd már, ne húzd tovább az agyam. Mondd, hogy akarsz látni, és találkozzunk. Vagy ha nem, akkor szépen váljunk el, és legyünk barátok.
A nevem egyébként Iza, és senki nem szólít a teljes nevemen. De neked megengedem, csak mond már, mit szeretnél!

Megküszöröli a torkát, és bele kezd mondanjóba. Én pedig össze-vissza pislogok, és próbálok minden szót felfogni.

-Szóval be kell vallanom valamit. Már egy ideje figyellek. - mondja szemlesütve.
Istenem, hogy lett ennyire aranyos. Ahogy mosolygok rá, felbátorodik és folytatja.
-Még mielőtt őrült kukkolónak gondolnál, nem az vagyok-neveti el magát, és pedig vele nevetek.

-Nyugi, nem hiszem ezt rólad.
-Húu-fújja ki a levegőt-ennek örülök.
-De nagyon érdekel miért figyelsz egy ideje. - kezdtem a flörtikét, és kíváncsi tekintetemet rá emelem.
Mert egy fejjel magasabb nálam.

-Hát azért mert valami hiányzott az életemből, de végre megtaláltalak téged.

Milyen szép vallomás, annyira meghatódtam, alig bírtam visszatartani a könnyeim. Életemben először most voltam szerelmes, és, hogy ő is ezt érzi. Meseszép.

Kornél ismént megszólalt:
-Téged, aki az unokahúgom vagy.
Majd magához húzott és megölelt. Hogy mi van? Ő az unokatestvérem??
Ilyen nincs! Nem az nem lehet!

Ellöktem magamtól, és magyarázatot vártam tőle. Ő kézségesen felelt minden kérdésemre. Elmondta, hogy az anyukája és az én anyukám testvérek, és mikor elváltak a szülei akkor hallott először rólam.
Én azt hittem csak szivat, de minden családtagomnak pontosan tudta a nevét. Így hittem neki.

-Szóval cusin, mostmár itt vagyok, és megvédelek mindentől és mindenkitől.
- Oké.
-Ja és még valami, ne hogy belém szeress, tudod családtagok vagyunk.-figyelmeztetett.
-Nem fogok-hajtottam le a fejem, és legszívesebben sírtam volna a nyomorúságomon.