Novelláim🖋

25. Anya

Amikor 3 éves voltam arról álmodtam, hogy hercegnő leszek, és hogy majd egy szépen napon értem is eljön a szőke hercegem fehér lovon. Pontosabban barna hercegre vágytam, a szőkék valahogy hidegen hagytak. Azután mikor betöltöttem a 4. életévem, zenélő pónit kértem. Nem nagyot, szőröset, hanem műanyagot, olyat amilyen a Sárinak is volt. Amikor 5 évesen már a crossmotor szerelmese lettem. Sokszor elképzeltem, hogy azzal megyek óvodába, de túl fiatal voltam hozzá, ezért maradt busz vagy a járda. 6 évesen már komolyabb álmaim voltak, hiszen közeledett az iskola. Szerettem volna írni, olvasni, számolni, tanulni, ám évvesztes voltam, így nem tudtam mást tenni, mint várni. 7 évesen már javában zajlott az iskola, amikor Kriszti tetkóiról álmodoztam. Nem voltak igaziak, csupán sötét tintával nyomtatottak, még is nagyon vonzottak. Amikor 8 éves voltam arról álmodtam, hogy részt vehetek a táncelőadásban, amit hónapokig gyakoroltam, 9 évesen megszerettem volna tanulni németül, 10 évesen arról álmodtam, hogy megvalósítom félbehagyott álmaid, és állatorvos leszek. Amikor 11 éves lettem arról álmodtam, hogy nekem is lesz gumikarkötő gyáram, ahol ezrével lesznek telefontokok és ékszerek. 12 évesen már csak a halálra vágytam. Elképzeltem, ahogy egyik napról a másikra semmivé leszek, kíváncsi voltam hányan hullatnának értem könnyeket.

Most már 18 éves vagyok, és legtöbb kívánságom teljesült.

Én voltam a legszebb hercegnő az ovis farsangon egészen addig, még magamra nem borítottam a gyümölcslevest, amit azóta se eszek. Barna lovagom is rám talált, igaz nem lovon, dehát ilyen ez a jelenkor.  Pónim is lett, igaz csak 5 perce és csak körbe-körbe ment. Megtanultam számolni, írni, olvasni csak felejteni nem.

Kriszti elkészítette az első tetkóm, ami kicsit elmosódott, de ott virított a bal vádlimon. A gyáram is ,,megépült" és azóta őrizgetem kézzel készített karkötőimet. Tudod, neked is fontam egyet.
De hát honnan is tudhatnád, amikor azt sem tudod, milyen álmom bujkál e sorok mögött? Így bizony a legnagyobb, ami a többi be nem teljesült álmommal szemben, már nem is fog.

És, hogy dühös vagyok-e? De még mennyire!
De nem azért, mert rongyként dobtál el, hanem mert mindezt még élvezted is. Az évek alatt keletkezett ütések, foltok, karmolások mind begyógyultak, de a lelkifájdalmak, nos azok csak próbálnak.

Igazságtalannak érzem, hogy még másnak nem lehet gyereke, mindent megtesz ellene. Te pedig, akinek több is van, pont engem elhagysz.
Miért?

Ez a kérdés, mi meghatározta elmúlt 18 évem, de választ még mindig nem kaptam.
Tudod, nagyon örültem volna neki, ha legalább egyszer megdicsérsz. Nem kellettek volna nagy szavak. Akár ez is megtette volna: Hogy vagy?
Megölelhettél volna legalább egyszer az életben, elmondhattad volna, hogy szeretsz megtanítva engem arra, hogyan is kell. Mert akkor most talán nem rettegnék, olyanoktól, akik közeledni próbálnak felém, akkor most talán lenne egy kis önbizalmam, talán jobban megérteném az embereket, befonhattad volna a hajam, törődhettél volna velem.
Hiszen jó tanuló voltam, a betegségek messze elkerültek így külön ápolást sem igényeltem, jó gyerek voltam, szót fogadtam és sohasem követelőztem. Nagy álmaim ellenére is tudtam mit kaphatok meg és mit nem.

Viszont, mint mindenki másnak ez nekem is jár. Az, hogy szeressen, hiszen te vagy az anyukám. De tudom, igen jól tudom, hogy nem csak crossmotorom nem lehet, te sem lehetsz nekem.
Hogy miért? Nos erre már tudom a választ: azért, mert gyűlölsz engem, és mert önző és utálatos vagy. Aki, ha egyszer valaha majd kezébe veszi könyvem, úgy fogja tépni, mint anno engem.

A vér a mi esetünkben vízzé vált, ezért semmiben sem hasonlítok rád. Azért, hogy az osztályfőnökömnek is elnyerje tetszését az írásom, a matematika nyelvén fejezem ki magam. A belőled hiányzó szeretet, bennem hatványozodott. Végtelenszer. Önzőségnek pedig nyoma sincsen.

Bár sokszor félek, és rám tör az érzés, hogy talán nem jól szeretek. Viszont veled ellentétben, soha semmit nem adok fel, legfőképpen NEM MONDOK LE!

És még, hogy nem vagyok érett. Tényleg?