Novelláim🖋

4. Gondolatok

A napokban volt egy éve, hogy elkezdődött a korona járvány. És úgy éreztem muszáj kiírnom magamból a gondolataimat. Szóval lássunk hozzá. Tavaly március 13-án pénteken, úgy jöttem el a koliból, hogy akkor vasárnap ugyanott találkozhatok a barátaimmal. Úgy emlékszek rá, mintha csak tegnap lett volna. Persze az ember akkor is hallott már, itt-ott a vírusról, de olyan messze volt tőlünk, hogy azt hittem, ide sosem fog elérni. Óriásit tévedtem. Tehát március 13-án pénteken miután haza értem, ettem és pihentem egy kicsit, majd elkezdtem írni a házimat, és kivállogattam azokat a ruháimat, amit vasárnap vittem volna a koliba. Mamám nézte a híradót este 6-kor, ahol nem mondtak semmit, arról, hogy bezárják az iskolákat. Szóval, ha volt is bennem egy kis bizonytalanság, azt gondoltam: oké nem mondtak semmit a tv-be, akkor nem lesz nagy baj. Ha mondtak is valamit a bezárásról, azt feltételes módban. Azután fél 10 körül, az egyik osztálytársam, beküldött egy cikket osztálycsoportba arról, hogy Karantén. Teljesen lesokkolodtam, azonnal szóltam a szüleimnek, ők azt mondták, várjam meg mit mond az osztályfőnök a továbbiakról. Így is tettem. Ettől a naptól kezdve, csak olyan híreket láttam, hogy szigorítanak a szabályokon, hogy hányan haltak meg, és hogy megérkezett a vakcina. De térjünk vissza erre a péntekre. Fél 10 után egy kicsivel írt az osztályfőnökünk, hogy innentől online oktatás lesz egy hónapig. Nem igazán örültem neki, de úgy voltam vele egy hónap nem vészes, és valahogy kilehet bírni. A következő hét hétfőn és kedden nem volt suli, ez idő alatt próbálták meg a tanárokat megtanítani az informatika alapjaira. Majd szerdán elkezdődtek az első online órák. Mindenki kamera képpel, aki csak bírt bejelenkezett, és egymás biztattuk, hogy csak egy hónap és ki fogjuk bírni. Aztán az egy hónapból még egy és még egy és még egy lett. Közben bevezették a kijárási tilalmat, miszerint csak egy bizonyos idő közt mehettünk ki. Az iskolában egyre többet és többet vártak. Esszék, edzésnaplók, kiselőadások, redmentás témazárók 10 perc alatt. Az új legjobb barátaink a google classroom, a webex és a zoom lettek. De velem együtt sokan továbbra sem adták fel, és hitték, hogy minden helyre jön. A még egy hónapozással végülis elértük a nyári szünetet én pedig bemehettem összepakolni a koliban a bent maradt dolgaimat. Nyáron úgy ahogy de szabadabbak voltunk. Találkozhattam a barátaimmal, strandon dolgozhattam, szóval az remek volt. Azt hittem, hogy a következő tanév szuper lesz. Nem lesz többé vírus. Elérkezett a szeptember. Újabb szabályok, szigorítások. Másik koliba raktak, újabb tantárgyak és újabb tanárok. Majd valamikor szeptember végén beköltözhettem a rendes koliba, és kezdetét vette az iskola. Persze azokkal akikkel az előző években összebarátkoztam, nekik a másik koliban kellett maradniuk. Sebaj ígyis tudtam velük lógni. És végre az iskolába is lehetet járni. Minden nap imádkoztam, hogy ez így is maradjon. Egy darabig, így is maradt még nov. 11-én be nem jelentették újra az online iskolát. Megint csak egy hónapra. Itt sem adtam fel. Tovább, tovább és tovább. Hittem, hogy vége lesz. Hogy meg fog oldódni. Egyre jobban érezhető volt a feszültség a tanárok és a diákok szempontjából is. De végre téli szünet, és január 4-én újra iskola. Vagy is 11.-re kitolták. Itt már kezdtem egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülni. A tanárok többsége rajtunk vezette le a feszültséget, persze mi is untuk már az egészet. Nem kapcsoltunk kamerát, nem tanultunk, azt kamuztunk nincs áram, csak hogy aludhassunk egész nap. Mert álmunkban nem kellett ezt a sok szörnyűséget látnunk. Azután további szigorítások. Maszk nélkül már wc-re sem mehetek el, és lassan már a kiégés szélén állok. Lehet sokatoknak ismerős a helyzet, mikor behívnak az iskolába dolgozatot írni. Na most nállunk ez leginkább az első és második órában szokott megtörténi, és utána még haza kell érnünk, hogy bejelenkezzünk órára. És ha én csak akkor láthatom a barátaimat akkor magamra vessek. Mindannyian egyre jobban belefáradunk ezekbe a szabályokba  szigorításokba mind tanárok, mind diákok mind szülők. Azokról nem is beszélve akik anyagilag tönkre mennek, becsődölnek. Most itt állunk, és ha elérjük a 2.5 millió beoltottságot újra lesz suli? Kötve hiszem. Persze továbbra is bízok, és minden tőllem tehetőt megteszek ahhoz, hogy egy ilyen helyzetben is megtaláljam a boldogságom és önmagam. És ha lehet egy üzenetem a mai napra hát akkor ez lenne az.

Köszönöm szépen, hogy elolvastad, és bocsáss meg ha nem minden hol stimelnek a dátumok. Én így emlékszem rájuk vissza. Szeretném jelezni ezzel semmi politizálási célom se panaszkodási nem volt. Csupán leírtam, én hogy látom ezt. És ha bármiben tudok nektek segíteni akár ezzel, akár mással csak szóljatok.
Legyen csodaszép napotok/estétek!