szerelmed fogdában tart

4.

Mivel a szoba másik felében volt az asztal, nem értem el egy kézzel, hogy elvegyem a másik lánc kulcsát. Kezdtem pánikolni, hogy vajon mit fognak velem csinálni, és miért velem. De meg kellett nyugodnom, mert nem mutathattam félelmet. Valamiért nagyon úgy éreztem, hogy figyelnek, ezért a holdfény segítségével, ami a kis ablakon szűrődött be, körülnéztem a szobában.
A szoba egyik sarkában láttam egy kis zöld pöttyöt, és egy-két zsinórt, feltételeztem, hogy az egy kamera.

______________________________

Egy idő mulva bejött egy ismeretlen az ajtón, levegőt sem tudtam venni, olyan gyorsan jött oda hozzám, és a karomba nyomott egy tűt, majd odament az asztalhoz, és elvette a kulcsot. Odajött hozzám, és kiszabadította a másik kezem. Mire kiláncolt kezdett megint elsötétülni minden.

Ezek után, már csak foltokban láttam egy-két eseményt. Mint ahogy az ölében kivisz a szobából, felvisz egy lépcsőn, és benyit valahova. Ez után már nem láttam mást, csak sötétséget.

______________________________

Amikor felébredtem egy fénnyel teli szobában találtam magam egy ágyban fekve. Fel szerettem volna kelni, mikor viszont mozdítani akartam a kezemet nem tudtam. Leszerencsétlenkedtem a takarót a derekamig, és nem hittem el amit láttam.

Mind a két kezem oda volt kötözve az ágyhoz. - leszedáltak?! - gondoltam magamban visszaemlékezve az estére.
Miután végre le tudtam szedni magamról teljesen a takarót, megláttam a lábamon mosolygó vágásokat. Egyre inkább gondoltam magam egy stresszbabának a helyen mint embernek.

Kis idő mulva kulcs csörgést hallottam, majd nyílt az ajtó. Bejött rajta egy barna hajú igen jóképű fiú, majd leült az ágy széléhez.

-Brúnó vagyok, és gondolom te vagy Elizabet. - mondta a fiú, amire én csak bólogattam az utóbbi László által kapott pofon után.

Brúnó csak végigmért, majd elmosolyodott, amikor a szememhez ért. Kis idő múlva közeledni kezdett felém, és mellettem kötött ki.
Én kiszolgáltatottnak éreztem magam, hisz le voltam kötözve, és amint említettem, csak egy bralett és egy rövid farmernadrág volt rajtam.

Végigsimította a lábam, rajta minden egyes vágással együtt, és a keze jött egyre feljebb, amire én rángatózni kezdtem, amennyire csak engedett a kötél.

-nyugi kislány, nem bántalak,-mondta, miközben kaján vigyorral az arcán mért vagy harmadjára végig.

-nem vagyok ribanc, hogy kislányozzál! - szóltam rá, mire ő mégjobban mosolyogni kezdett.

-pedig nekem annak tűnsz. - mondta Brúnó, és egyre csak közeledett az ajkaimhoz. Szinte már centik választottak el a csóktól, mire egy ismerős hang szólalt meg hátulról.

-Brúnó, hagyd a lányt! - mondta László. Majd Brúnó egy gyors puszit adott az arcomra, amit persze a vállammal letöröltem, majd odasétált Lászlóhoz.-még találkozunk kislány! - gúnyolódott egy utolsót Brúnó, majd kiment. És újra egyedül maradtam a szobában.