Szív nélkül születtem [Átírás Alatt]

#25 Chloé

Miután válaszoltam Alex 600 kérdésére a hogylétemmel kapcsolatban sikerült megszabadulnom tőle azzal, hogy megkeresem Zoét. Elindultam, de sehol nem találtam. Végül a hátsó kertben találtam meg egyedül ücsörögve a lépcsőn.

- Zoé! Megvagy végre! Mit csinálsz itt egyedül?

- Csak kijöttem gondolkodni. – Nem tudtam mit gondol. Nem tudtam leolvasni - semmit az arcáról. Bár nem is vagyok túl jó ebben. A legtöbb érzelmet meg se értem.

- Akkor jó. Majd gyere vissza, ha van kedved. – Felálltam és elindultam az ajtó felé Zoé viszont még utánam szólt.

- Te tényleg ennyire vak vagy? – Lehet, hogy nem vagyok jó az érzelmekben, de itt még nekem is leesett, hogy baja van.

- Tessék? – Csak álltam ott értetlenül és nem tudtam mit csináljak.

- Ennyire vak vagy? Tudtam, hogy nem vagy jó az érzelmekkel, de gondoltam ezután, leesik.

- Tessék? – Még mindig nem értettem mi a baja.

- Elegem van abból, hogy én mindig segítek neked, ott vagyok melletted, hallgatom az izgalmas életedet arról, ahogyan minden fiú beléd szeret, én pedig csak állok, és azon gondolkozok, hogy mit rontottam el.

- Az a bajod, hogy tetszem Lucasnak? – Nem értettem mi baja van. Tudom, hogy kéne, de egyszerűen nem megy.

- Nem! Az a bajom, hogy tetszel Lucasnak, Alexnek a fél sulinak még Nathannek is.

- Mivan? – Na jó most már elvesztettem a fonalat.

- Te jó ég! Persze, hogy tetszel neki. Azért találta ki ezt az egészet, hogy a közeledben lehessen. Kellett valami ok, hogy beszéljetek erre kitalálta ezt az egész „változtassuk meg Lucast" baromságot csak, hogy veled lehessen.

- Dehogyis! Csak segíteni akar a legjobb barátjának.

- Ugyan már!

- Oké ha ez mégis igaz akkor ez Nathan hülyesége. De téged miért zavar, hogy tetszem neki?

- Nem az zavar, hogy neki tetszel. Az zavar, hogy mindenkinek tetszel pedig nem is csinálsz semmit. Rám pedig senki rám se néz. Én csak az a lány vagyok, aki minden videóban, ami felkerült a netre rólad a háttérben áll és nem csinál semmit, mert nincs semmi köze az eseményekre. Mert képzeld, én vagyok az egyetlen lány a suliban akivel Lucas még soha nem kezdett ki. Ó igen, én vagyok az a lány akit még Lucas Leroit se akar!

- Zoé, én... Én nem is tudom mit mondjak.

- Persze, hogy nem tudod. Hogy is tudnád? – itt már elkezdett könnyezni – Még az érzelmeket se érted nem hogy szeretni valakit.

- Zoé! Ezt ne!

- Oh, bocsánat! Talán elszóltam magam? – hirtelen átváltott flegmába, nem tudom miért – Mert ugye én nem mondhatok el neked egy titkot, sem mert nem tudod milyen megbántani valakit szóval egyből elmondanád mindenkinek, viszont nekem meg kell tartanom minden kis titkodat.

- Nincsenek is kis titkaim. Egy van és ezt te is jól tudod.

- Jha persze. Miss Tökéletes soha nem csinált semmit az életben, amit ne akarna, hogy kiderüljön.

- Na jó. Részeg vagy. Inkább menjünk haza. Holnap megbeszéljük.

- Jó is lenne.

- Tessék?

- Nem vagyok részeg. Egy italt ittam és ennyi. Utána azt kellett figyelnem mi történik veled. Megint. Mert mi mást is csinálnék egy házibuliba, mint figyelni arra, hogy neked semmi bajod ne legyen.

- Nem vagy részeg?

- Nem. Mindent amit mondtam komolyan gondoltam.

- Hát... Akkor...

- Ó te jó ég! Mit is vártam? Persze, hogy nem tudod, ilyenkor mit kell csinálni. Azt se tudod, mit érzek!

- Igen Zoé nem tudom! Nem tudom és ezzel tisztában vagy és azt hittem elfogadsz olyannak, aki vagyok.

- Elfogadtalak. Aztán rájöttem, hogy aki nem képes szeretni... azt nem lehet szeretni sem. - Ezzel elsétált mellettem be a házba én pedig ott maradtam. Nem tudtam mit éreztem. Nem tudtam mi történt. Igen. Nem tudok szeretni. De a többi érzelemmel valamennyire tisztában vagyok. Nem annyira, mint a többiek, de azt tudtam, hogy jelenleg megbántottnak érzem magam. Megbántottnak és idegesnek. Nem tudtam elhinni, hogy elmondtam valakinek a titkomat. Nem szabadott volna. Gyorsan körbenéztem, hogy nem hallotta-e véletlen valaki, de nem láttam senkit a közelben. Szerencsére.