Szív nélkül születtem [Átírás Alatt]

#3 Chloé

A nap további része unalmasan telt. Zoéval beszélgettem és megbeszéltük, hogy a hétvégén találkozunk. Megiszunk egy kávét és sétálunk egyet.
Volt egy kedvenc helyünk a Moss. Órákat tudtunk ott tölteni a babzsákokon ülve.
Amikor végeztünk a sulival éppen kifelé mentünk amikor egy srác hátulról nekem jött. Majdnem hasra estem Zoénak kellett megfognia nehogy elessek. Megnéztem, hogy ki volt ez a szerencsétlen aki nem néz a lába elé.
Hátrafordultam és megláttam egy szerintem tizenegyedikes kb 180 centi magas srácot. Barna haja, barna szeme és vakítóan fehér mosolya volt.
-Szia! Ne haragudj! Nem akartalak fellökni.-Zavart volt az arca majd amikor meglátott kihúzta magát és elmosolyodott.-Lucas vagyok.
-Szia! Bocsánatkérés elfogadva. Viszlát!-Visszafordultam és mentem volna tovább de Lucas elém ugrott.
-Mivan? Mit akarsz?-utáltam az ilyen fiúkat. Már az első pillantásra tudtam, hogy milyen. Minden lánnyal járt már de mindegyikkel csak egy hetet utána meg valahogy eléri, hogy a lány, dobja őt és megy a következőhöz. Nem is akartam vele beszélgetni de az utamban volt.
-Mondjuk a telefonszámodat?-Rámvillantotta a csábos mosolyát amitől valószínűleg minden lány kifekszik de nekem csak hányingerem lett tőle.
-És miért adnám oda pont neked.-Amikor azt mondtam hogy "neked" vágtam egy fintort mint aki undorodik attól a valamitől. Ami nem is állt távol a valoságtól.
-Hogy felhívjalak es elmehessünk valahova. Csak mi ketten. A csillagok alatt. Na mit szólsz?
-Oh. Olyan szuper lenne.-Csillogó szemekkel néztem rá mint aki alig hiszi el amit hall és mindennél jobban várja.
-Tényleg?
-Nem.-Visszaváltottam közömbösre majd Zoéval együtt elindultam haza otthagyva Lucast döbbent fejjel.
Hallottam ahogy a hátam mögött mindenki füttyög és tapsol. Mindenki örült az alakításomnak. Zoénak is nagyon tetszett.
-Ügyes!-Feltartotta a kezét én pedig örömmel belecsaptam.
Sétáltunk haza és közben Zoé elmondta, hogy melyik fiúkat rázhatnám még le mert mindegyik egy bunkó.
-Majd megbeszéljük. Akkor hétvégén tali?
-Igeen. Szombaton 10-kor a Moss-ban?
-Perszee.-Megöleltük egymást majd bementem.
Lakásban laktunk a legfelső emeleten. Kicsi lakásunk volt de otthonos. Az egész egy nagy helyiség ha belépsz szemben a nappali egy kanapéval és egy tévével. A nappali mellet a konyha és közvetlenül az ajtó mellett pedig a lépcső ami az én szobámba vezetett.
A szobám sem volt túl nagy de én szerettem. Balra volt az íróasztalom egy számítógéppel. Jobbra pedig az edzős cuccaim mert imádtam itthon edzeni. Az íróasztalom felett még egy lépcső volt ami az ágyamhoz vezetett. Ott csak az ágy volt meg egy csapóajtó a teraszra. A teraszról gyönyörű kilátás volt a városra. Szemben kicsit messzebb az Eiffel-torony. Jobbra pedig a park ahol mindig sok kisgyerek játszott és imádtam őket nézni.
Kimentem a teraszra és csak néztem a várost. Olyan gyönyörű volt. Azon gondolkodtam, hogy én itt akarok élni életem végéig. Majd egyszer találkozok valakivel összeházasodunk gyerekeink lesznek és együtt öregszünk meg. Aztán eszembe jutott,hogy ez lehetetlen. Soha senkivel nem tudnék összeházasodni. Senki nem fogadna el. Hiszen.. Nem tudom... Nem tudom őt....
-Chloé! Vacsora!-Anya szakította félbe a gondolataimat.
-Megyek!
Lementen anyáékhoz. Leültünk az asztalhoz és elkezdtünk vacsizni.
-És milyen volt a suli?
-Jó volt.
-Egy kicsit bővebben?-Apa nem szerette amikor nem mondok semmit.
-Semmi nem volt.
-Hogy van Zoé? Jól megvagytok?
-Igen anya jól vagyunk. Igen anya a barátnőm. És igen anya még mindig nem tudok...Nem tudom...Nem tudom...Köszönöm a vacsorát!
Felmentem a szobámba és belenéztem a tükrömbe ami a lépcső alján volt. Belenéztem és láttam, hogy kinézetre olyan vagyok mint a többiek de belsőre egyáltalán nem. Csak ezt senki nem tudja. És addig jó nekik amíg mem tudják. Kimentem az erkélyre és felhívtam Zoét.
-Szia Chloé! Hogy vagy?
-Szia! Jól. Nincs kedved találkozni?
-De persze. Moss?
-5 perc és ott vagyok.
Felkaptam a táskám lementem odakiabáltam anyáéknak, hogy megyek kávézni majd elindultam Párizs utcáin. Már 5 óra volt de még világos volt. Az idő kellemesen meleg volt egy-két felhő volt csak az égen.
Zoé már ott várt a kávézó előtt. Kitörő lelkesedéssel fogadott amikor kb. 2 órája találkoztunk.
-Sziaaaa!-Zoé a nyakamba ugrott mint aki legalább egy hete nem látott.
-Szia!-Megöleltem utána bementünk és leültünk a szokásos helyünkre.
-Szóval miért akartál ilyen gyorsan találkozni?-Húha! Ideje lenne elmondani neki. Hadd legyen ideje átgondolni. Hiszen már május vége van. Már majdnem egy éve ismerem és még nem mondtam el neki. Na jó akkor most meg fogom.-Chloé! Valami baj van?
-Nem. Dehogy. Csak...Beszélni szerettem volna veled. Már majdnem egy éve ismerjük egymást és elég jóba lettünk. Aminek nagyon örülök csak tudnod kell rólam valamit. Valamit amit eddig a családomon kívül senki se tudott. Nem is volt alkalmam elmondani senkinek ugyanis én nem jártam általános iskolába. De úgy érzem jogod van tudni erről mielőtt eldöntöd, hogy tényleg a barátnőm akarsz-e maradni.
-Ugyan már! Semmi nincs amivel rá tudnál venni arra, hogy ne legyek a barátnőd. Szeretlek és nem hagylak el!-Ettől a szótól mindig rossz érzésem volt. Nekem már sokan mondták, hogy "Szeretlek" de én egyszer se tudtam visszamondani.
-Lehet hogy ezt az álláspontodat a következő 5 percben meg fogod változtatni.
-Abban kételkedek de mondd!
-Hát jó...Én öhm...Emlékszel amikor év elején megkérdezted, hogy miért csak most kezdtem a sulit? És én erre azt mondtam, hogy a betegségem miatt.
-Igen.
-És amikor rákérdeztél a betegségre azt mondtam hogy még folyamatban van a diagnosztikálása.
-Igen emlékszem.
-Hát öhm. Hazudtam. Tudják mi a betegségem csak az a baj, hogy annyira furcsa, hogy azt mondták inkább ne menjek suliba. Még most sincs igazából neve. Csak én kitaláltam neki egyet.
-És mi az?
-Én...Szív nélkül születtem.-Zoé arcára kiült az értetlenség amit nem csodálok. Majd egy kis idő után elmosolyodott.
-Ez most csak vicc ugye? Hiszen..Ilyen betegség nem létezik! Ilyen nincs! Ezt biztos csak te találtad ki.
-Nem. Én tényleg szív nélkül születtem. Lehet, hogy nem ez a legpontosabb megfogalmazás de így a legegyszerűbb.
-És..És ez mivel jár?-Elmagyaráztam Zoénak minden tünetet mindent. Meglepő módon nem csodálkozott nem volt dühös semmilyen nem volt. Csak ült csöndben és hallgatott.
Amikor végeztem ő ült még pár másodpercig majd felállt odaült mellém és megölelt.
-Én így is szeretlek! Nem érdekel milyen vagy nem érdekel, hogy nem tudod ugyanezt visszamondani. Nem érdekel. Én mindig a barátnőd leszek.
-Köszönöm.
Ültünk még egy kicsit és beszélgettünk utána elbúcsúztunk és hazamentem.
Bocsánatot kértem anyáéktól majd felmentem a szobámba megcsináltam a házikat, tanultam utána letusoltam és egy pillanat alatt elaludtam.