Szív nélkül születtem [Átírás Alatt]

#7 Chloé

Suli után megbeszéltük Zoéval, hogy átjön hozzánk és együtt tanulunk.
Kimentünk a suliból és mire kiértünk kb. nyolcan jöttek oda gratulálni, hogy leráztam Lucast.
-Gratulálok! Szép munka volt!-Egy vörös hajú lány jött oda hozzánk. Szélesen mosolygott és a vörös rúzsa még jobban kihangsúlyozta gyönyörű fehér fogait.
-Köszi! Ismerlek?-Bizonytalan voltam, hogy beszéltem-e már vele de szerintem rá emlékeznék.
-Nem hiszem. Camille Legrand vagyok.
-Chloé Dubois.-Kezet ráztunk majd bemutattam Zoét.-Ő pedig a barátnőm Zoé Moreau.
-Amúgy én tudom ki vagy.
-Honnan tudod ki vagyok?
-Ne viccelj! Az egész iskola tudja. Te vagy az aki először rázta le Lucast. Aztán még egyszer.-Lesütöttem a szemem mert nem szerettem ha sokan ismernek. Ez olyan volt mintha egy rajongóval találkoznék. Jobban szerettem a háttérben maradni.
-Hát nem én tehetek róla, hogy nem hagy békén.-Felnevettünk mindhárman és bevallom jó erzés volt Camille-al beszélgetni. Vidám kisugárzása volt amitől nekem is jó kedvem lett.
-Na mindegy. Gondoltam egyszer találkozhatnánk akár hárman is.
-Ha szeretnéd most is jöhetsz velünk.-Ránéztem Zoéra és szavak nélkül megkérdeztem, hogy nem zavarná-e.
-Gyere nyugodtan.-Kedvesen rámosolygott Camille-ra és látszott, hogy neki is szimpatikus.
-Oké. Hova megyünk?
-Hát először elmegyünk a Mossba...
-Imádom a Mosst!-Felcsillant a szeme.-Utána mit csinálunk?
-Azt terveztük, hogy Chloénál tanulunk.
-Szuper! Akkor indulás!
Camille hihetetlenül jófej. Egész úton beszélgettünk aztán végig a Mossban. Egyszerűen fantasztikus lány. Vidám, laza, bevállallós és megértő.
-Mennünk kéne!-Zoé kérdőn nézett rám és én egyből értettem miért. Bólintottam egyet majd Cami felé fordultam.
-Szeretnél velünk jönni?
-Igeeenn! Köszi köszi köszi kösziii!-A nyakamba ugrott amitől majdnem hátraestem.
-Szívesen!-Megöleltem majd elindultunk hozzánk.
Amikor odaértünk beköszöntem anyáéknak, mondtam, hogy fent leszünk és vittem fel egy doboz sütit is.
Leültünk a földre és elkezdtünk tanulni nyilván nem csak csendben nyugodtan ültünk hanem közben majd megszakadtunk a röhögéstől.
Mindenről beszélgettünk ami csak lehetséges. Kiderült, hogy Cami lovagol, imád sütni és van egy öccse.
Zoéval mindent elmondtunk magunkról kivéve egy dolgot. Annyira még nem vagyunk jóban.
-Lányok! Camille anyukája hívott. Mennie kell!-Anya hangja hallatszott fel a lépcsőről.
-Honnan tudja anyukád a számunkat?-Kérdőn néztem Camillra.
-Fogalmam sincs.-Ő is eléggé meglepődött.-De ha akar valamit azt megszerzi.
-Hát ez örökletes.-Zoé poenján még nevettünk egyet majd összepakoltunk és lekísértük Camit.
-Nagyon jól éreztem magam lányok. Köszönöm. Nincsenek nagyon barátaim szóval ez most jól jött.-Ezt nem nagyon értettük hiszen tizenegyedikes. Három év alatt nem talált egy barátnőt?
-Hogy hogy nincsenek barátaid?-Camit meglepte a kérdés és pár másodpercre el is gondolkodott valamin de aztán válaszolt.
-Hát kilen cedikben összebarátkoztam egy lánnyal csak aztán ő összejött Lucassal.-itt megforgatta a szemeit és úgy nézet mint aki előre megmondta a lánynak, hogy mi lesz ebből.-Én figyelmeztettem mert Lucasrol már akkor mindenki tudta milyen de nem hallgatott rám. Jártak két hétig majd szakítottak ő pedig összetört és áment egy másik suliba. Tavaly is jóba lettem valakivel de annak csúnya vége lett inkább nem beszélnék róla. Szóval ennyi. Három év alatt csak Nath-el voltam igazán jóban.-Zoéval összenéztünk és egy kicsit gyanakvó tekintettel néztünk Camira. Nem tudtuk mit gondoljunk. Miért barátkozna Nath-el ha Lucast utálja? Nem értettük.
-Tudom mit gondoltok. De attól még hogy Lucas egy seggfej Nath nagyon kedves, jószívű és igazából a szöges ellentéte Lucasnak. Ő csak akkor jár valakivel ha igazán tetszik neki és mindent megtesz, hogy boldog legyen az illető. Mindig figyelmes, odaadó és romantikus. Egyszóval: tökéletes.-És itt esett le nekünk. Cami bele van esve Nathbe. Zoéval egymásra néztünk elmosolyodtunk és ránéztünk az azóta is Nath-ről álmodozó Camillra. Amikor észrevette, hogy úgy bámuljuk mint két pszichopata egy kicsit megilyedt.
-Ááááááááááá!-Mindketten a nyakába ugrottunk amit nem nagyon értett.
-Mivan lányok?
-Olyan régóta vártunk erre.
-Mire? Lányok mivaaan?-Szegény Cami nem értette.
-Arra, hogy egyikünknek megtetszen valaki.
-Mivan? Kine...Mi...Neeeeeem! Nem! Nem! Nem!
-Deeeee!-Ezt olyan egyszerre mondtuk mintha előre megbeszéltük volna.
-Hogy nekem?! Nath?! Ezt honnan gondoljátok??-Egy kicsit kiakadt de ez normális. Majd rájön.
-Tudod mit mindegy. Majd megbeszéljük. Vár az anyukád. Jó éjt!-És ezzel otthagytuk szegény összezavarodott Camit aki még mindig nem értett semmit. Éreztük, hogy ennek még lesz folytatása. Felmentünk Zoé cuccáért de még beszélgettünk egy kicsit a szobában.
-Szegényt most teljesen összezavartuk és otthagytuk. Nem fog aludni miattunk.-Zoé jót nevetett azon amit csináltunk.
-Egyszer majd rájön, hogy igazunk van. Csak az a kérdés mikor.
-De ez azért durva. Lehet, hogy három éve bele van esve csak fel se fogta.
-Egyszer rájött volna. De várj! Szerinted mar jártak?
-Nem hiszem. Azt elmondta volna. Vagyis...
-Nem tudhatjuk. Ezt holnap megkérdezzük.
-Okés. De mos tmár én is megyek.
-Oké. Holnap találkozunk.-Lekísértem megöleltem aztán felmentem a szobámba rendet raktam levittem anyának a maradék sütit majd letusoltam és mivel a tanulnivalóval már kész voltam nem maradt más dolgom de még nem voltam álmos ezért kimentem az erkélyre. Szerettem Párizst este. Errefelé nem volt akkor élet csak egy-két ember ment el néha-néha. Már vagy öt perce kint álltam amikor észrevettem egy alakot. Erre tartott és eléggé idegesnek tűnt. Valahogy ismerős volt a mozgása. Nem tudtam honnan. Ahogy egyre közeledett már majdnem láttam az arcát amikor rájöttem: Nathan. Igen! Ez csak ő lehet. Amikor odaért a ház elé már biztos voltam benne. Fogalmam se volt mit csinálhat este tízkor egyedül az utcán. Ráadásul úgy tűnt nincs a legjobb állapotban. Nem tudtam eldönteni mit csináljak. Az agyam azt mondta le kéne mennem de a szívem... A szívem nem mondott semmit. Az nem szokott. Az agyam mondja általában, hogy mit csináljak. Nem tudok arra hallgatni ami nincs. Megnéztem, hogy mit csinál. Leült egy padra. Nem csinált semmit. Csak nézett maga elé. Úgy láttam nincs bajban. Ezért hát bementem a szobámba és lefeküdtem aludni. Egy ideig még gondolkodtam. Milyen lehet amikor a szeretet irányít valakit? Ezen a kérdésen gondolkodva be is aludtam.