Szív nélkül születtem [Átírás Alatt]

#1 Chloé

Ma is ugyanúgy keltem fel mint az összes többi napon. 5:30-kor. Szerintem Párizs ilyenkor a leggyönyörűbb. Imádom ezt a várost és imádok itt lakni. Minden nap 6:00-ra bent kell lennem a kórházban vizsgálatra onnan pedig mehetek suliba. Én mondtam már hogy fölösleges vizsgálatokra járni mivel ha eddig nem tudták megmondani mi a bajom ezután se fogják tudni. És szerintem ez nem is fizikai betegeség. Sokkal inkább pszichológiai. De azért még vizsgálnak hátha van valami jele a szervezetemben is. Igazából megértem őket mert még soha nem láttak ilyet. Szerintem ilyet még senki sem látott.
Amikor anyukám elmondta a tüneteimet először kinevettek minket utána meg persze én lettem a csodagyerek. Körülbelül az ország összes kórházában voltam már. Nagyon érdekes kirándulások szoktak lenni. Főleg hogy így már bejártam az egész országot.
És meg kell hogy mondjam Franciaország egyszerűen gyönyörű. Ilyen és ehhez  gondolatok szoktak lezajlani a fejemben minden reggel kórházba menet. Ott aztán egy órán kersztül vizsgálnak. Ezek csak rutinvizsgálatok. Vérnyomásmérés,  lázmérés, allergiavizsgálatok, szívvizsgálat...kétnaponta még vérvétel is. Miután ezzel végeztünk mehetek suliba.
A Lincoln Gimnázium nem egy álom. Legalábbis nekem nem. Valaki biztos szereti. De én utálom. Ráadásul az első évet ki kellett hagynom a betegségem miatt. Azt mondták nem biztonságos emberek között lennem. Mostmár majdnem egy éve járok suliba. Eddig nem volt semmi baj de azért nem lehet tudni. Nem szeretek suliba járni bár ez a legtöbb gyerekkel így van.
Engem nem fogadnak el mert amiatt a kihagyott év miatt már mindenkinek vannak barátai. Én túl későn jöttem.
Már majdnem egy éve ide járok és eddig csak egy lány állt velem szóba. Zoé. Még nem vagyunk legjobb barátnők de ő legalább beszélget velem. Remélem nem megy el a kedve tőlem ha elmondom mi a betegségem. Még senkinek nem mertem elmondani. Félek hogy akkor nem fognak szóba állni velem mert azt hiszik hogy nem tudok megtartani egy barátot. A másik lehetőség meg az hogy az arcomba nevetnek hogy ilyen betegség nincs és hazudok. Szóval inkább nem szóltam senkinek. Annyit mondtam hogy van egy betegségem ha pedig megkérdezték akkor azt mondtam hogy bonyolult és a részletei még vizsgálat alatt vannak.
-Itt vagyunk! Legyen szép napod!-Anya ébresztett fel a gondolkodásból.-Kettőkor itt vagyok érted.
-Nem kell. Hazamegyek busszal.-Szerettem buszozni ott legalább volt időm gondolkodni.
-Biztos?
-Igen. Szia!
-Szia!
A suli nem volt a legszebb épület kívülről olyan volt mint egy átlagos iskola.
Fehér épület nagy lépcsővel és oszlopokkal. Miután belépsz egy nagy udvarra kerülsz ha nevezhető így egy lebetonozott tér. De ez volt az udvarunk. Felül körbe voltak az osztálytermek ahova a sarokban lévő lépcsőkkel lehetett feljutni. Olyan volt mintha körben lenne egy terasz.
Mivel magánsuli volt nem kellett túl nagynak lennie. 15-en voltunk egy osztályban és minden osztálynak megvolt a saját terme nem is kellett elmennünk onnan. Anya ragaszkodott hozzá hogy magánsuliba menjek mert oda könnyebb beilleszkedni. Hát igazából mindegy lett volna mert akkor is kihagytam egy évet. Ők már egy éve egymással töltik a napjukat. Mindegy. Nem akartam veszekedni anyával úgy voltam vele hogy ha ő így akarja akkor legyen.
-Chloé! Várj!-Hátrafordultam és láttam hogy Zoé fut felém a lépcsőn.
-Szia Zoé!
-Szia! Hogy vagy?-Mindig kedves volt mindenkivel aki viszonozta ezt aki viszont nem annak vége. Zoé nagyon ki tud tolni az emberekkel ha akar. Ahhoz hogy ezt kitapasztaljam elég volt fél év.
Ugyanis volt egy lány akit ki nem állhatott. Lya Blanc. Igazából senki se szerette. Nem csoda. Önző volt, alattomos, egocentrikus és egy kicsit pszichopata is.
Megtudtam hogy abban az egy évben amíg nem voltam itt öt gyereket üldözött el a suliból pusztán szavakkal. Egy lány mégis barátkozott vele. Valószínűleg megfenyegette. De az ő baja. Engem semmivel nem tudna rávenni arra hogy akár öt percnél tovább mellette maradjak. Kíváncsi vagyok mi történne ha egyszer belekötne Zoéba. Szerintem ott háború lenne. Mindketten nagyon erős személyiségek egyikük se engedne a másiknak. Évekig is eltartana.
-Jól köszi.-Majdnem elfelejtettem válaszolni Zoénak annyira elmerültem a gondolataimba.-Te?
-Én is. Olyan szép az idő nem? Ilyenkor mindig jó kedvem lesz.
-Nekem is.
-Milyen volt a mai vizsgálat?-Mindig felteszi ezt a kérdést én meg mindig ugyanúgy válszolok.
-Fantasztikus! Egyszerűen zseniális!-Ezt olyan szarkasztikusan tudtam mondani hogy mindig elnevetjük magunkat.
Jókedvűen értünk be a terembe amikor is beleütköztem valakibe.
-Mivan nem látsz a szemedtől?-Hát persze hogy Lya volt. Ki más? Én nem szoktam gonosz lenni de ő kihozza belőlem a sötétebbik énemet.
-Bocsi nem láttalak eltakart az egód.-A háttérben az egész osztály próbálta elfolytani a nevetést. Lya viszont tombolt. Utálta ha nem ő a főnök vagy nem az van amit ő akar.
-Menj innen!
-Parancsoljon őfelsége.-Félreálltam és előrehajoltam úgy mint a portások és közben rámosolyogtam hogy még jobban idegesítsem.
Erre sértődötten kivonult a teremből. És amikor kiment az egész osztály nevetésben tört ki.
Az osztályterem olyan volt mint egy kis egyetemi előadó. Emelkedő lépcsőzetes padlóval öt padsorral középen egy folyosó mindkét oldalon egy összefüggő pad két hellyel.
Leültünk a helyünkre jobb oldarla a második padba. És elkezdődött a matek óra.