Szív nélkül születtem [Átírás Alatt]

#23 Chloé

Nem tudtam mit csináljak. Csak álltam ott Lucas és Alex között és nem tudtam mi legyen. Erre nem készültem fel. Annyi lett volna a dolgom, hogy beszélgessek Lucassal. Alex csak gyakorlás volt és mivel olyan jól sikerült magabiztosabb lettem, hogy menni fog a ma este, de most, hogy így megjelent elvesztettem az irányítást. Már azt sem tudtam miről beszélnek, nem is figyeltem csak annyit érzékeltem, hogy még mindig ott vannak mellettem, még mindig rólam beszélnek és még mindig engem kérdezgetnek.

Hirtelen éreztem, hogy egyre melegebb lesz. Nem tudom mi történt csak azt tudom, hogy nem voltam jól és ki kellett kerülnöm onnan. Nem tudtam mit csináljak, mert a lábaim nem akartam engedelmeskedni.

- Chloé? Minden rendben?

- Chloé? Jól vagy?- Annyit láttam, hogy két elmosódott fiúalak néz rám.

- Ha nem baj elrabolom Chloét egy kicsit. - Valaki hátulról megfogott és elvitt mellőlük az előszobába. Nem éreztem ki volt az, de jelenleg nem is érdekelt csak ki akartam jutni. - Jól vagy?

- Ki kell jutnom innen.

- Persze. Gyere!- Felkapta a kabátját és kivitt a ház elé. A háznak volt tornáca, amin volt egy hintaágy. Ott leültem és csak néztem magam elé.

Pár másodperc után képes voltam érezni, hogy mi zajlik körülöttem. Ekkor láttam, hogy Nathan guggol előttem.

- Köszi, hogy kihoztál. Borzasztó volt. Nem tudtam mit csináljak. Nem ez volt a terv. Sajnálom, hogy elrontottam. Alexnek nem kellett volna itt lennie azt se tudtam, hogy ide jár. Bocsi, hogy nem sikerült a Lucas dolog.

- Nyugi! Ezek közül egyik sem a te hibád. - Leült mellém a hintaágyra és átkarolta a vállamat. - Ez most így alakult. Nyilván mehetett volna jobban is, de nem baj. A lényeg, hogy jól vagy. - Belenézett a szemembe és rám mosolygott, amitől sokkal jobb kedvem lett. – Tessék itt a kabátom, biztosan fázol. Hideg van idekint.

- Köszi!- Egy ideig ültünk ott és csak néztük az utcát, és ahogyan sorban érkeznek az emberek vagy részegen indulnak el az éjszakába.

- Na és most mihez fogsz kezdeni Alexel?- Pár perc után Nathan szólalt meg.

- Őszintén? Fogalmam sincs. Az a baj, hogy most valószínű azt hiszi, hogy tetszik nekem.

- És tetszik?- Nath felém fordult és a szemembe nézett.

- Tessék? Alex? Nekem? Nem. Ő csak gyakorlás volt. Véletlen volt, de akkor jó ötletnek tűnt. Most már kevésbé látom így.

- Jó ötlet volt. Csak ha legközelebb leállsz flörtölni egy sráccal, győződj meg róla, hogy nem a mi sulinkba jár, vagy nem jársz vele egy főzőszakkörre.

- Miből gondolod, hogy én főzőszakkörre járok?

- Nem tudom csak egy tipp volt.

- Hát érdekes tipp volt az biztos.

- Miért nem szeretsz főzni?

- De, nagyon szeretek.

- Na látod! Mégis eltaláltam.

- Lehet, hogy szeretek főzni, de az nem azt jelenti, hogy járok is főzőszakkörre.

- De járhatnál.

- Igen járhatnék. De nem járok.

- De járhatnál.

- Látom ebben már nem tudok nyerni. Ugye?

- Nem. Mert én nyertem. – Kihúzta magát, mint aki nagyon büszke a teljesítményére én pedig jót nevettem a tettetett egoizmusán.

Még ültünk ott pár percig csöndben majd én szólaltam meg.

- Lehet, hogy vissza kéne mennünk.

- Lehet. De eddig senki sem keresett minket szóval úgy tűnik nem hiányzunk nekik.

- Hát nem tudod mit fogok mondani Lucasnak és Alexnek.

- Neked nem kell semmit mondanod te csak rosszul voltál. Nincs miért magyarázkodnod. És mivel mindkettőnek tetszel nem fognak túl sokat kérdezősködni.

- Szerinted tetszem nekik?

- Persze. Nem vetted észre?

- Mit kellett volna látnom?

- Nem hiszlek el. Ennyire vak vagy?

- Ezek szerint.

- Az előbb itt versengtek miattad. Nem emiatt voltál rosszul?

- Nekem nem tűnt fel.

- Akkor mi volt a baj?