...madárka szállott rá

Grimmauld tér 12.

A lángok gyorsan eltűntek, ahogy megérkezett a Grimmauld tér 12. Elé. Szép épület volt, és sütött róla a Fidelius bűbáj. Még kicsit el is mosolyodott milyen szépen el lehet tüntetni egy épületet, ha nagyon akarják. Csak előle nem. Pedig az a vénember meg sem mondta neki a címet. Sóhajtott, máshogy úgysem tudja meg, hol van azaz átkozott. Mire észbe kapott, hogy őt szidja már be is kopogott. Egy vörös hajú asszony nyitott ajtót.

-    Jó estét, Mrs Potter! Elnézését a zavarásért, a férjét és a barátait keresem.

-    Jó estét! Gondolom tudja, hogy itt vannak. Jöjjön be. – állt félre az útból. Majd becsukta az ajtót vendége után. Amaz sóhajtott.

-    Kérem, Mrs. Potter. Tegye el a pálcáját. Egyikünknek sem lenne jó, ha itt párbajoznánk, mellesleg nekem nincs pálcám. És ha már itt tartunk, a maga állapotában nem lenne szerencsés bármilyen átok használata. – mondta az idegen Ginny Potternek

-    Mit jelentsen az, hogy az ÉN állapotomban?! – emelte meg a hangját Ginny. Az ismeretlen ekkor megfordult és Ginny belenézett az óceánba. Kék volt és vad, barna haj keretezte.

-    Asszonyom, ön állapotos. Még hozzá egy igen jó kiállású gyermekkel. Még nem mondhatom meg milyen nemű lesz, de később elárulom, ha végre beszélhetek a férjével és a barátaikkal.

-    Mégis milyen ügyben? – kérdezte Ginny, még mindig pálcát szorongatva.

-    Perselus Piton halálának ügyében. Tegye már le a pálcát. Maga úgysem elég erős, hogy ellenem bármit használjon. Higgye el, kérem. Nem akarok ártani.

-    Menjen beljebb! – utasította, de a pálcát még mindig előretartotta. Elindultak a folyosón – Itt menjen balra, ott a nappali. – mondta Ginny. Ekkor meglátta a három pálcát, ami ahhoz a három emberhez tartozott, akikkel beszélni akart.

-    Innen átvesszük, kedvesem. – intett Harry Potter. – Ki maga és hogy kerülte ki a Fidelius bűbájt?

-    Lankadatlan éberség! Mordon, büszke lennél rájuk. – nevetett maga elé az idegen. Megjegyzését mély csend fogadta. – MR. Potter, MR és Mrs Weasley. – biccentett, majd levette kabátját. Barna haja a derekáig ért, kicsit megrázta, hogy ne legyen annyira lelapulva.

-    Ms Granger, nem vagyunk házasok. – erre az idegen felkapta fejét.

-    Valóban? Ez remek hír! Nagyszerű! Nem is voltak? – fejrázás – Akkor hát van remény!

-    Hölgyem! – szólt rá Harry, ezzel Ronba fojtva a felháborodást – még mindig nem válaszolt. Ki maga és hogy kerülte ki a Fidelius bűbájt? – a vendég meglepetten nézett rá, majd bólintott, de nem válaszolt azonnal, helyette leült a kanapéra, így szembekerült a három jóbaráttal. Pálcáik minden mozdulatát követték.

-    A nevemet meg tudom mondani, de hogy ki vagyok az sokkal összetettebb, mint azt meg lehetne röviden válaszolni. Alita Wolf a nevem, a Fidelius bűbájt pedig nem vettem figyelembe, mert semlegesítettem magamra vonatkozóan. – mondta úgy, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.

-    Mi az hogy semlegesítette magára nézve? Ilyen nincs! Ezt Albus Dumbledore helyezte el, ő volt a világ legerősebb varázslója. – emelte meg hangját Harry és még mindig előreszegezte pálcáját.

-    Jól van, jól van. – emelte el kezét Alita, megadóan – Nem kell kiabálni. Elhiszem, hogy így tudják. Tegyék le a pálcájukat, kérem. Nem akarok ártani, és nekem nincs pálcám. Így nem lenne tisztességes. Úgy tudom a házuk a becsületességről híres. – mondta Alita és mosolygott. Nem volt kedve az erődemonstrációhoz, de azt is tudta, hogy kiket kell jobban győzködni. Látomása megint bejött, Hermione lerakta a pálcáját.

-    Mit csinálsz, Hermione? – üvöltött Ron. – Megőrültél?!

-    Pálca nélkül semlegesítette a Fideliust, gondolod, hogy van esélyünk, ha tényleg bántani akarna? – azzal leült a fotelbe, ahol ezelőttig pihent. Alita bólintott. Mint mindig Hermione használja az eszét. Nem csoda, hogy Perselus kedvelni fogja.

-    Köszönöm Ms Granger. Nos uraim, beszélhetünk, vagy kell még valami hogy meggyőzzem magukat? – Alita végignézett a két férfin, nem mozdultak. Ekkor felemelte a kezét, magához intette a pálcáikat, és azzal a nyugalommal szólt hátra Ginnynek.

-    Mrs Potter kérem, hozna egy teát? De most ne rakja bele előre a tejet, legutóbb is savanyú volt. Üljenek már le, mint akik otthon vannak. – mosolygott. A fiúk döbbenten nézték, és ugrásra készen leültek.

-    Hogy csinálta pálca nélkül? – kérdezte Hermione. Persze, hogy ő kérdezi, gondolta Alita.

-    Nekem nem kell pálca, nem kell semmilyen varázstárgy. Felül tudok írni, minden bűbájt és átkot, hoppanálni tudok oda is, ahol bűbáj védi a helyet... Igen, Ms Granger – emelte a kezét, hogy ne szakítsa félbe – a Roxfort bármelyik termébe.

Döbbent csend fogadta ezt a bemutatkozást. Alita kiélvezte, majd tekintette Hermionéra siklott, látta, hogy pörögnek a fogaskerekek, szinte hallotta, ahogy felnyög, mert nincs megoldása, ki lehet Alita.

-    Van ötlete, Ms Granger? – kérdezte Alita. De a kérdezett csak megrázta a fejét.

-    Egyelőre nincs, Ms Wolf.

-    Rátérhetek arra, amiért jöttem? – kezdett bele újra, bár tudta, hogy még nincs vége, így inkább ő folytatta. – Kérem, Mrs Potter, ne pazarolja a Veritaserumot rám. Hatástalan, mint az a lefegyverzés is, amit próbált. Ne aggódjon, nem álmodik, rám nem hat. És most kérem utoljára, hogy ebben az állapotban ne bosszantson. Ha visszapattanna, amiket felém küld... Nos, a varázslótársadalom szegényebb lenne egy Pottergyerekkel, és azt már nem viselném el. – fejezte be a mondandóját Alita, végig hátat fordítva az elsápadt Ginnynek. Harry Ginnyre nézett kérdőn, de nem kapott választ.

-    Nos, azért jöttem, hogy elmondják, hol van Perselus Piton. – ezután a mondat után Harry már csak a földet nézte, ahogy Ron is, Hermione szeme könnyes lett. Ez az, igen, akkor nem gyűlölik, gondolta Alita és mosolygott.

-    Nem tudom minek örül, de az igazság az, hogy meghalt. Egy kígyó szétmarta a torkát, a nagy csata előtt. – mondta Harry rekedten. – Annyi mindent tett értünk és csak a halála után tudtuk meg, hogy nem volt áruló.

-    Megnézhetem, hogy halt meg? – kérdezte gondolkodás nélkül Alita. Előrehajolt és nyújtotta a kezét. Harry nem akarta megfogni, nem értette mit akar. – Ne aggódjon, nem harapok. – mosolygott és Harry kelletlenül megfogta .

Villámgyorsan pörögtek az események, meg sem álltak az elmúlt öt év emlékei előtt, olyan élesen látta a volt tanárát, ahogy fekszik a vérben. Odatartja a fiolát az emléknek, és elmennek. Piton pedig ott fekszik a Szellemszállás padlóján, még nyöszörög. Harry akkor nem hallott semmit a fülében doboló adrenalintól, most azonban tisztán értette.

-    Bocsáss meg, Alita, nem tudom betartani, amit ígértem.

Egy hatalmas rántással kerültek vissza a nappaliba. Harry csak pislogott, Alita könnyei folytak.

-    Az a szemétláda. Az a mocskos, áruló, szemétláda! – mondta, felpattant és elkezdett fel-alá járkálni.

-    Nem volt áruló! - csattant fel Hermione. Alita ránézett könnyáztatta arccal.

-    De, elárult.... Engem.