...madárka szállott rá

Akkor...tegeződjünk

Hermione a Potter rezidencia kandallója előtt mászkált, kezében Lily Potterrel, akit így próbált altatni. Néha megpaskolta a pici popsiját. Ginny minden ilyen pillanatért rettentő hálás volt. Sajnos Hermione ma nem tudta teljes szívvel ringatni a kis Lilyt. Egyre inkább úrrá lett rajta az aggódás. Már több mint három órája érkeztek meg, Alitáról, Perselusról semmi hír. Hermione kezdett félni, hogy valami mégsem jól sült el. Alexander persze megnyugtatta, hogy minden rendben, de valahogy nem tudott megnyugodni. Mikor – érzése szerint – a századik kört tette meg Lilyvel, a kicsi elaludt.

Belenézett ebbe a kicsi arcocskába és óhatatlanul eszébe jutott, milyen gyerekeik lennének Perselusssal. Fekete, göndör hajú babák. Ettől a fantáziától szinte ellágyult.

- Nekem is tetszenek! – szólt egy hang a háta mögül. Lassan fordult meg, nehogy Lily felébredjen. Alita állt vele szemben, arcán szomorkás mosollyal. Odalépett hozzá, puszit nyomott az arcára és a fülébe súgta. – Te vagy az egyetlen, aki tesókat csinálhat nekem! – Hermione lesápadt, gyomra összeugrott. Alita nem szólt többet. De fejében meghallotta őt. Ne aggódj, ez nem elvárás. Mindenki mást addig szekálnék míg fel nem adja. De nem akarok nyomást gyakorolni rád. A döntés a tied.

És ahogy Alita gondolatai kiléptek a fejéből úgy tudatosult benne, hogy ő pedig ezt akarja. De nem akarta elsietni. Elvégre ebben a felfokozott idegállapotban sok mindent megígérne.

Perselus lépett most elő, odament hozzá és megcsókolta.

- Jól áll a kezedben. – szólt vidáman.

- Minden rendben.... Veletek? – kérdezte félig suttogva.

- Annál is több. Szokjuk az új helyzetet, de leginkább élvezzük az igazságot – mondta Perselus és elmélyülten tanulmányozta Lilyt. Látszott, hogy valami még benne van.

- Mond! – szúrta oda Hermione.

- Miért gondolod hogy mondani akarok valamit? – kérdezett vissza válasz helyett Perselus.

- Az arcodra van írva..... – felelte Hermione, miközben próbált minél közönyösebb hangot megütni.

- Hát igen. Gondoltam megkérdezem, hogy az a tény, hogy egy nagypapával kavarsz kellő indok-e a szakításra. Nos? Elég indok?

Hermione végignézett a férfin. Átfutott az agyán mit művelt ez a „nagypapa" vele az ágyban. Végül megkérdezte magát, hogy tényleg zavarja-e a dolog. A válasz magát is meglepte. Egyáltalán nem érdekelte. Beláthatóbb  időn belül gondolkodott. A mostban semmi esetre sem zavarta, hogy Alitával ne csak barátnők legyenek, az sem zavarta, hogy Annamia és Emmeline ennél jobban ragaszkodjanak hozzá.

- Kaptam  egy családot. – futott át a gondolat. Ő ehhez a családhoz akart tartozni. Harry és Ginny biztos pont voltak neki mindig, ahogy Ron is, de valami hiányzott. Most hogy itt állt a férfi előtt, akit szeretett egyre inkább úgy érezte ez az, ami mindig annyira fájón hiányzott. A sajátja. Ettől a gondolattól annyira megrészegült, hogy már-már attól kellett félni elfelejt válaszolni.

- Sajnos nem elég. Ezzel a dumával nem tudsz lekoptatni. – felelte halkan és széles vigyorra húzódott a szája.

Perselus annyira meglepődött ettől a kijelentéstől, hogy elfelejtett ráfűzni bármilyen megjegyzést. Végül Alita szólalt meg.

- Akkor a liliom csokrot el is felejthetjük. Hála Istennek! – sóhajtott fel. Perselus úgy pördült meg, hogy arról csak az éles szeműek vehettek tudomást. Szerencséjére Hermione pont ezek között volt.

- Még egy ilyen megjegyzés és felaprítlak gulyáslevesnek!

- Miért? Tán telibe találtam?